Az alkoholos és alkoholmentes italtermékek magyarországi vendéglátóipari egységekben történő forgalmazásának piacán a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 43/D. § (1) bekezdése alapján indított ágazati vizsgálatban a Gazdasági Versenyhivatal elkészítette a vizsgálati jelentés tervezetét.

A Tpvt. 43/E. § (3) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal a végleges jelentés elfogadását megelőzően biztosítja, hogy az érintettek a jelentés tartalmára írásban észrevételeket tehessenek. Az észrevételek megtételére a Tpvt. 43/E. § (3) bekezdése alapján 2023. március 13. napjáig van lehetőség.

Amennyiben élni kíván az észrevételezés lehetőségével, kérem, hogy a jelentéstervezethez fűzött észrevételeit ez idő alatt juttassa el az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben meghatározott elektronikus úton a Gazdasági Versenyhivatalhoz.

A Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. fenti szakasza alapján az írásbeli észrevételekről készült összefoglalót, illetve az érintett piaci szereplőknek a jelentés tartalmára vonatkozó érdemi észrevételeit tartalmazó dokumentumokat – ha kérik – a végleges jelentéssel egyidejűleg és azonos helyen – a Gazdasági Versenyhivatal honlapján – hozza nyilvánosságra.

A jelentés tervezete letölthető PDF formátumban ezen a hivatkozáson.

Mellékletek: