A műsorszolgáltatás és műsorterjesztés piacán a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 43/D. § (1) bekezdése alapján a piaci folyamatok feltárása és értékelése céljából indított ágazati vizsgálatban a Gazdasági Versenyhivatal elkészítette a vizsgálati jelentés tervezetét.

A Tpvt. 43/E. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal a végleges jelentés elfogadását megelőzően biztosítja, hogy az érintettek a jelentés tartalmára írásban észrevételeket tehessenek. A jelentés tervezete 2021. augusztus 3-ától egy hónapon keresztül, 2021. szeptember 3-áig elérhető a Gazdasági Versenyhivatal honlapján.

Amennyiben élni kíván az észrevételezés lehetőségével, kérem, hogy a jelentéshez fűzött észrevételeit ez idő alatt juttassa el az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben meghatározott elektronikus úton a Gazdasági Versenyhivatalhoz.

A Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. fenti szakasza alapján az írásbeli észrevételekről készült összefoglalót, illetve az érintett piaci szereplőknek a jelentés tartalmára vonatkozó érdemi észrevételeit tartalmazó dokumentumokat – ha kérik – a végleges jelentéssel egyidejűleg és azonos helyen – a Gazdasági Versenyhivatal honlapján – hozza nyilvánosságra.

A jelentés tervezete letölthető PDF formátumban ezen a hivatkozáson.

Mellékletek:

  1. Magyarországon terjesztett csatornák és azok szolgáltatói
  2. Fogyasztói piackutatás és infografika
  3. Vállalati piackutatás