Nyomtatható verzió PDF formátumban

Ügyiratszám: Vj-066-034/2009.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a PBB Credit Korlátolt Felelősségű Társaság (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt indult eljárásban megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdette az alábbi

határozatot

A versenytanács megállapítja, hogy a PBB Credit Kft. a Budapesti Piac újságban 2008. szeptember 24. és 2009. május 20. között, valamint az Express hirdetési újság 2008. december 8. és március 5. között megjelent számaiban közzétett reklámjaiban 1, 2 illetve 3 napon belül történő és más hasonlóan rövid időtartamú hitelfolyósítást ígért, noha azt nem tudta megvalósítani.

A versenytanács megállapítja továbbá, hogy a PBB Credit Kft. a honlapján egyedülállóként hirdette szolgáltatását, noha az valójában nem tekinthető egyedülállónak a piacon.

A Versenytanács az eljárás alá vontat 4.000.000 Ft (négymillió forint) bírság megfizetésére kötelezi, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül kell megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számlájára.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfél a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel kérheti.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.