Nyomtatható verzió PDF formátumban

Maximális bírság cipő "végkiárusítás" miatt

A fogyasztók megtévesztése miatt a lehető legmagasabb összegű, 150 ezer forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Jakab Andrásra. A budapesti egyéni vállalkozó végkiárusítás miatt 90 százalékos kedvezményt ígért hirdetéseiben azoknak, akik gyöngyösi cipőboltjában vásárolnak. A reklámokban foglalt állításokat azonban nem tudta igazolni.

A GVH azért indított eljárást Jakab András ellen, mert az egyéni vállalkozó "Végkiárusítás! Világmárkás olasz-spanyol női-férfi-gyerek bőrcipők, sportcipők! Minden második pár bőrcipő vagy sportcipő ingyen! 90%!" szöveggel 2007 márciusától 2007 novemberéig több ízben is hirdetést tett közzé gyöngyösi üzletének népszerűsítésére a Heves Megyei Hírlapban. Ez a szöveg szórólapokon is megjelent.

A versenyhatóság vizsgálata megállapította, az egyéni vállalkozó 2007. november 22-ig ezzel a hirdetéssel megtévesztette a fogyasztókat, hiszen addig szó sem volt üzletének bezárásáról. A bolt csak tavaly decemberben fejezte be működését. Megtévesztő állításnak bizonyult a 90 százalékos kedvezmény is, mert Jakab András nem tudta számlákkal igazolni, hogy a cipőket korábban valaha is árulta-e az akciósnál jóval magasabb áron. Szintén nem igazolta minden kétséget kizáróan a vállalkozó, hogy világmárkás, olasz vagy spanyol eredetű és valóban bőrből készült cipőket árusított volna az ígért kedvezménnyel.

A bírság összegének megállapításakor enyhítő körülményt a hatóság nem talált. Súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a megtévesztő reklámokat hosszú ideig üzletpolitikai jelleggel alkalmazta. Ráadásul Jakab András tudott arról, hogy magatartása a versenytörvénybe ütközik. Az egyéni vállalkozó a fővárosban is működtet cipőboltokat, amelyeket szintén a most kifogásolt szöveggel hirdet. Az e tevékenységre érkezett panaszok kivizsgálása során a GVH értesítette a vállalkozót, hogy csak azért nem indít eljárást, mert Budapesten számos versenytárs van a piacon, a szórólapok pedig csak szűk körben kerülnek terjesztésre, így jogsértő tevékenysége a fővárosban csekély hatással van a versenyre. A versenytörvény szerint a GVH által kiszabható bírság maximuma az előző éves nettó árbevétel 10 százaléka lehet, így Jakab András egyéni vállalkozó a lehető legmagasabb összegű, 150 ezer forintos bírságot kapott.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-190/2007.

Budapest, 2008. május 20.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ a sajtó számára:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu