Három vállalkozással szemben is versenyfelügyeleti eljárást indított a nemzeti versenyhatóság

Budapest, 2025. szeptember 12. – Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.

Versenyfelügyeleti eljárásokat indított a GVH az élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó BGB Interherb Élelmiszer Kereskedelmi Kft.-vel, Swan Med Hungary Kft.-vel és a szlovéniai Nutrisslim d.o.o-val szemben. A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a cégek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatnak, mivel kommunikációjuk során tiltott, illetve nem megengedett üzeneteket és állításokat alkalmaznak, melyekkel a termékek egészégre gyakorolt hatásait alaptalanul igyekeznek kiemelni.

A vállalkozások az általuk forgalmazott élelmiszereket és étrend-kiegészítőket, illetve – a BGB  Interherb esetében – kozmetikai termékeket olyan egészségre vonatkozó állításokkal népszerűsítették, melyek nem felelnek meg az irányadó ágazati szabályoknak. A cégek a termékeknek emellett betegségek megelőzésére, kezelésére és gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat tulajdonítanak, illetve ilyen tulajdonságokra utalnak.

A BGB Interherb és a Swan Med egyes termékeiket egészségügyi szakemberek ajánlására hivatkozva is népszerűsítették, amellyel valószínűsíthetően szintén tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak. A Swan Med ezen felül olyan állításokat alkalmazott a „DotsDiet” termékek esetében, melyekkel azt sugallhatja, hogy a kiegyensúlyozott és változatos étrend nem biztosítja a kellő tápanyagbevitelt, továbbá valószínűsíthetően a termékek tápanyagösszetételéről szóló állításaival is megszegte a vonatkozó ágazati szabályokat.

A Nutrisslim kereskedelmi kommunikációjában valószínűsíthetően jogosulatlanul tünteti fel az Európai Unió ökológiai termelés jelölésére szolgáló logóját, valamint az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság logóját. A cég emellett valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat a termékek jogszerű forgalmazhatóságát, illetve környezeti hatásait illetően, és valótlanul mutatja be a fogyasztói értékeléseket, azáltal, hogy kizárólag pozitív véleményeket jelenít meg.

A GVH ismét felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy az élelmiszerekkel és étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó reklámállításokat az európai közösségi jog közvetlenül szabályozza. E termékek reklámozásakor a vállalkozásoknak szem előtt kell tartaniuk a fogyasztóvédelmi rendelkezések mellett az ágazati jogszabályokat is, amelyek szerint:

  1. gyógyhatás nem tulajdonítható ilyen termékeknek;
  2. egészségre vonatkozó hatásról szóló állítás csak szűk keretek között, a szigorú európai normáknak megfelelően fogalmazható meg, igazolva a megfelelést az ágazati szabályoknak.

A GVH kiemeli továbbá, hogy ún. „feketelistás” tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat

  1. annak valótlan állítása vagy olyan hamis benyomás keltése, hogy a termék jogszerűen forgalmazható;
  2. fogyasztói értékelések vagy közösségi médiában történő ajánlások valótlan bemutatása.

A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértéseket elkövették. Az eljárások a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértések bizonyítására irányulnak. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

Az ügyek hivatali nyilvántartási számai: VJ/31/2025., VJ/32/2025., VJ/35/2025.

GVH Kommunikáció

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF-ben