Budapest, 2023. február 2. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a vizsgálatot az ingatlan.com üzemeltetőivel szemben, mert nem bizonyosodott be a versenyfelügyeleti eljárás megindításakor feltételezett jogsértés.

A nemzeti versenyhatóság 2022 februárjában indított eljárást az egyik legnagyobb hazai ingatlanhirdetési portált üzemeltető Ingatlan.com Zrt.-vel szemben, a portál hirdetés-kiemelési rendszerének vizsgálatára. A rendszer magánhirdetői egy speciális kreditrendszer alapján juthattak előre soroláshoz a weboldal megjelenítési sorrendjében, a GVH pedig az előzetes vizsgálat alapján azt valószínűsítette, hogy az üzemeltető elhallgatja ennek lényeges jellemzőit a fogyasztók elől.

A részletes eljárás megállapította, hogy a szóban forgó, ügyindításkor hiányolt információk – vagyis az előresorolás kreditrendszerét érintő működési részletek – nem minősültek egyértelműen jelentősnek a fogyasztói döntéshozatal során. A portál magánhirdetőit így nem érte sérelem, mivel egyéb információkból megkapták az ügyleti döntéseikhez elegendő tájékoztatást a hirdetéseik rangsoráról. A hatóság Versenytanácsa ennek megfelelően úgy döntött, hogy megszünteti az eljárást.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/5/2022.

GVH Közszolgálati és Külkapcsolati Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF formátumban