Budapest, 2022. augusztus 8. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 32 milliós bírságot rótt ki a Fatbond fogyókúrás termék forgalmazójára és egy reklámügynökségre, amiért téves besorolás szerint, valamint megtévesztő állításokkal népszerűsítették a fogyasztószert.

A nemzeti versenyhatóság vizsgálata megállapította, hogy a Fatbond fogyókúrás kapszula hazai forgalmazója és a vele együttműködő reklámügynökség jogszerűtlen módon, a fogyasztókat megtévesztve hirdették az érintett terméket. A cégek ugyanis az orvostechnikai eszközökre irányadó ágazati szabályozás betartását célozták – miközben a termék egyúttal gyógyászati segédeszköznek is minősült, amelynek a fogyasztók biztonságát szolgáló reklámozási előírásai (pl. az alkalmazásához szükséges tájékoztatás, figyelmeztető szöveg, a használati útmutató megismerésére felhívás stb.) nem teljesültek. A hirdetések ezen felül megalapozatlan, megtévesztő állításokkal (pl. „három világszabadalommal védett receptúra”) próbálták elnyerni a vásárlók bizalmát. A cég egészségügyi szakember, ismert színész, fitnesz bajnok, illetve több mint 30 influenszer közreműködésével terjesztette a jogsértő hirdetéseket, miközben a jogszabályok gyógyászati segédeszköz esetében ezt tiltják. A versenyhatóság a termék népszerűsítését bevételi részesedésért végző reklámügynökség közvetlen felelősségét is megállapította.

A GVH Versenytanácsa a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 29 millió forintos bírságot szabott ki a termék hazai forgalmazójára, az SCB Trade Kft.-re, amely visszaeső jogsértőnek bizonyult. A jogszerűtlen népszerűsítésben részt vevő reklámügynökség, a Kék Padlizsán Kft. az eljárás során együttműködött a hatósággal: korrekciós vállalati megfelelési program bevezetését vállalta, elismerte a jogsértést és lemondott a bírósági jogorvoslat lehetőségéről. A hatóság így összességében 70%-os mérséklést alkalmazva, 3 millió forintos bírságot szabott ki a cégre.

A Versenyhivatal döntése aláhúzza: a gyógyszer-ágazati termékkategóriák között lehetnek átfedések, amelyek esetében a forgalmazóknak minden érintett kategória szabályozását szigorúan be kell tartania – bizonytalanság esetén pedig szakértők bevonása segíthet a kereskedés megkezdése előtt.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/10/2020.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban