A Gazdasági Versenyhivatal elfogadta a PRODUCT OF THE YEAR HUNGARY Kft. díjazási rendszerére és annak kommunikációja módosítására vonatkozó vállalásait, amelyek teljesülésével a fogyasztók számára egyértelművé válik az Év Terméke Díj tartalma. A hatóság nem állapított meg jogsértést, így bírságot sem szabott ki. A döntés iránymutató lehet a hasonló díjazási rendszereket működtető vállalkozások számára is.

A GVH versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálta, hogy az „Év Terméke Díj - A fogyasztók döntése alapján” megjelölés (logó) nyomán a fogyasztók milyen tartalmat köthettek a díjhoz, és ehhez képest hogyan működött a díjazási rendszer.

A hatóság álláspontja szerint a díjazás és logója azt a képzetet kelthette a vásárlókban, hogy a megjelöléssel ellátott terméket széles körben végzett, valós tapasztalatokon alapuló piackutatás eredményeként, az adott termékcsoport piacán megtalálható valamennyi termék közül választották legjobbnak. A díjazás rendszere ugyanakkor kizárólag a termékinnovációra fókuszált, így nem vett figyelembe olyan, a fogyasztók számára lényeges és alapvető szempontokat, mint az ár (ár/érték arány), a minőség vagy a megbízhatóság – ez pedig valószínűsíthetően rontotta a fogyasztók tájékozott döntési lehetőségét a jutalmazott termékekkel kapcsolatosan.

A vállalkozás kötelezettségvállalási nyilatkozatában vállalta, hogy a GVH kifogásai alapján a díj címét a következőre módosítja: „Év Terméke Díj - innovatív termékek lakossági kutatása alapján”, továbbá kiegészítő és helyreigazító információkat tesz közzé honlapján, amelyek világosabbá teszik a logó üzenetét.

A cég emellett új belső eljárásrend bevezetését is vállalta, amelynek keretében szigorítja díjazási rendszerét, azaz, ezentúl – többek között – több terméket vet össze, és nagyobb súllyal veszi figyelembe a tapasztalaton alapuló fogyasztói véleményeket. A társaság képzést szervez munkatársainak, valamint honlapja szakmai aloldalán és egy nyilvános fórumon is felkelti a piaci szereplők figyelmét a GVH elvárásai iránt. A cég vállalta azt is, hogy vállalkozáscsoportjának tagjainál is kezdeményezi belső megfelelési programok bevezetését, a díjazási rendszerek felülvizsgálatát és a munkatársak részvételét a képzésen.

A cég a díj nevének módosítását követően független piackutatóval végeztet felmérést a fennmaradó aggályok és a lehetséges fogyasztói értelmezési problémák kiszűrésére a termékek pályáztatáson alapuló díjazásáról, majd a tapasztalatokat beépíti belső eljárásrendjébe.

A GVH arra a megállapításra jutott, hogy a kötelezettségvállalási csomag és az azzal elérhető eredmények (a piaci szereplők és a fogyasztók tudatosságának növelése, iránymutatás a pályázati alapú díjazási rendszerekről) biztosítják a közérdek hatékony védelmét. A hatóság ezért elfogadta a kötelezettségvállalást, így nem állapított meg jogsértést.

 

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/28/2018.

Budapest, 2020. február 20.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:

sajto@gvh.hu

http://www.gvh.hu

tel: (+36-30) 180-2060

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban