Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj/064-033/2010.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a P. P. meghatalmazott által képviselt GTS Central European Holding B.V. (Amsterdam, Hollandia) kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként érintett a K. K. cégvezető által képviselt Interware Internet Szolgáltató Zrt. (Budapest), tárgyaláson kívül meghozta az alábbi

határozatot.

A Versenytanács engedélyezi a GTS Central European Holding B.V.-nek az Interware Internet Szolgáltató Zrt. feletti irányításszerzéssel megvalósuló összefonódást.

Jelen határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtott, vagy ajánlott küldeményként postára adott, a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.