Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-54-019/2009.

A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a dr. Schmidt & dr. Körösztös Kft. Budapest eljárás alá vont vállalkozás ellen tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának sérelme tárgyában indult eljárásban tárgyaláson kívül meghozta az alábbi

végzést

A Versenytanács az eljárást megszünteti, egyben kötelezi az eljárás alá vontat, hogy a jövőben is tartsa be azt a vállalását, hogy a " Válogatott magyar aranypénzek utánveretei " sorozat és más sorozatok értékesítése során belső képzés keretében ismételten tájékoztatja az ügyfélszolgálaton dolgozó munkatársait a reklámkampánya során követendő gyakorlatról, különösen az egyes érmék áráról, továbbá hasonló belső képzést tart valamennyi jövőbeni reklámkampánya kezdetét megelőzően, oly módon, hogy a tájékoztatás írásos anyagának egy-egy példányát valamennyi ügyfélszolgálaton dolgozó munkatárs megkapja.

A végzés ellen a kézbesítéstől számított nyolc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel élhet az eljárás vont vállalkozás.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.