Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-129/2007/14.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Raiffeisen Bank Zrt. (Budapest) ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított, amikor a Rugalmas Lakáshitel konstrukcióhoz kapcsolódó egyes tájékoztatásaiban a 2007. április 27-től június 10-ig tartó kampányidőszaka alatt

  • a fogyasztókat nem, illetve nem teljes körűen tájékoztatta arról, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. által hirdetett Rugalmas Lakáshitel konstrukció esetében a törlesztőrészlet fogyasztók általi meghatározására csak

    • a bank által meghatározott minimum és maximum összeg közötti mértékben,

    • az első két évben,

    • deviza alapú hitel választása esetén van lehetőség,

  • azt emelte ki a termékhez kapcsolódó tájékoztatásaiban, hogy a THM legalacsonyabb értéke 6,17%, mely a hirdetettől eltérően a kampányidőszak egyetlen időpontjában sem volt ténylegesen elérhető.

A Versenytanács kötelezi eljárás alá vontat 80.000.000 Ft (azaz Nyolcvanmillió forint) bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01017557 számú bírságbevételi számla javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Versenytanácsnál benyújtható keresettel lehet élni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.