Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-1/2006/4

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (Budapest) kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt vett a Niska Banka a.d. - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt-nek a Niska Banka a.d. feletti irányításszerzéséhez nem szükséges a Gazdasági Versenyhivatal engedélye.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

Az összefonódás résztvevői

  • 1.

    A kérelmező Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. (a továbbiakban: OTP Rt.) 2005. december 23-án megvásárolta a Niska Banka a.d. részvényei többségét.

  • 2.

    A kérelmező az 1) pont szerinti tranzakcióhoz - mint vállalkozások összefonódásához - 2006. január 2-án kelt kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

  • 3.

    A Szerbia-Montenegró területén működő Niska Banka a.d. és az általa irányított vállalkozások (a továbbiakban együtt: Niska-csoport) nem értek el 2004. évben nettó árbevételt a Magyar Köztársaság területén.

  • 4.

    A Niska Bank a.d. részvényeit értékesítő vállalkozással egy vállalkozáscsoportba tartozott vállalkozásokkal az OTP Rt. a jelen összefonódást megelőző két éves időszakban (2003. december 23-át követően) nem valósított meg összefonódást.

II.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 5.

    A Niska Banka a.d. részvényei többségének OTP Rt. általi megszerzése a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdés a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 6.

    Tpvt. 24. § (1) bekezdése szerint a vállalkozások összefonódásához a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni, ha valamennyi érintett vállalkozás-csoport (26. § (5) bekezdés), valamint az érintett vállalkozás-csoportok tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások előző üzleti évben elért nettó árbevétele együttesen a tizenöt milliárd forintot meghaladja, és az érintett vállalkozás-csoportok között van legalább két olyan vállalkozás-csoport, melynek az előző évi nettó árbevétele a vállalkozás-csoport tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások nettó árbevételével együtt ötszázmillió forint felett van. A 24. § (2) bekezdése alapján az ötszázmillió forintos küszöbérték meghatározásakor figyelembe kell venni az összefonódás következtében az irányítását elvesztő vállalkozás-csoportba tartozott vállalkozásokkal az összefonódást megelőző két éves időszakban az irányítást megszerző vállalkozás-csoport által megvalósított - engedélykérési kötelezettség alá nem esett - összefonódásokat is.

  • 7.

    A Tpvt. 27. § (2) bekezdés értelmében külföldön honos vállalkozások nettó árbevételének számítása során a Magyar Köztársaság területén elért nettó árbevételt kell figyelembe venni.

  • 8.

    Az összefonódásban résztvevő két vállalkozás-csoport egyike (a Niska-csoport) 2004. évben nem ért el nettó árbevételt a Magyar Köztársaság területén, így a Tpvt. 24. § (1) bekezdés szerinti ötszázmillió forintos küszöbérték értelemszerűen nem teljesül, és a 4) pontban foglaltak alapján a Tpvt. 24. § (2) bekezdés szerinti feltétel sem áll fenn.

  • 9.

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában - egyezően a Tpvt. 71. § (2) bekezdés alapján tett vizsgálói indítvánnyal - a Tpvt. 63. § (3) bekezdés ab) pontja alapján megállapította, hogy az összefonódás nem éri el a Tpvt. 24. § szerinti értéket, ezért ahhoz nem szükséges a Gazdasági Versenyhivatal engedélye.

III.

Eljárási kérdések

  • 10.

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ab) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat előzetesen lerótta.

  • 11.

    Az ügyfelek képviselőjük útján kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 12.

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2006. január 16.