Vj-76/2001/11

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a DOLEZÁL Hungária Ipari Termelő és Kereskedelmi Kft. I. rendű kérelmezőnek (képviseli dr. Szabó Tamás ügyvéd, Szabó, Kővári, Tercsák és Társai Ügyvédi Iroda, 1132 Budapest Váci út 20.) és Henkel Magyarország Kft. II. rendű kérelmezőnek (képviseli a DOLEZÁL Kft., illetve annak képviselője), gazdasági versenyt korlátozó megállapodás nemleges megállapítása, illetve egyedi mentesítése iránti kérelmére meghozta a következő

határozatot

  • 1.

    A Versenytanács az I. és II. r. kérelmezők között, 2000. december 22-én aláírt Magyarországi Vagyonszerzési megállapodás azon rendelkezését, mely szerint a Henkel négy éves időszakra vállalja, hogy a cipőipari ragasztó üzletággal azonos tevékenységet nem folytat, ezzel foglalkozó üzletrészeket nem tart meg, négy évi időtartamra, a megállapodás megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal mentesíti a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásokra vonatkozó tilalom alól.

  • 2.

    A Versenytanács megállapítja, hogy a Magyarországi Vagyonszerzési megállapodás, illetve a kapcsolódó Védjegyhasználati megállapodás egyebekben nem minősül versenykorlátozó megállapodásnak.

  • 3.

    E határozat ellen a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett felülvizsgálat iránti kereset terjeszthető elő.

Indoklás

I.

A tények

A kérelem

  • (1)

    DOLEZÁL Hungária Ipari Termelő és Kereskedelmi Kft. (továbbiakban Dolezál Kft.), mint I. r. kérelmező, képviselve egyúttal a II. r. kérelmezőt is, kérelmet terjesztett elő, melyben azt kérte, hogy a Henkel Loctite Adesivi srl és a Wictor SpA közötti Keret-megállapodás alapján a leányvállalataik, azaz a Henkel Magyarország Kft. és a Dolezál Kft. által 2000. december 22.-én aláírt Magyarországi vagyonszerzési megállapodás az 1996. évi LVII. törvény (továbbiakban Tpvt.) 18.§ (1) bekezdése a) pontja szerint a Tpvt. 11.§-a értelmében nem minősül versenykorlátozó megállapodásnak, vagy amennyiben igen, akkor a Tpvt. 17.§-a alapján egyedileg mentesítse azt.

  • (2)

    A vizsgálat a hiánypótlási felhívás teljesítése után 2001. május 25.-én indult meg.

Az érintett vállalkozások

  • (3)

    A Dolezál Kft. fő tevékenysége különböző ipari ragasztóanyagok forgalmazása, köztük a cipőipari ragasztóanyagoké. A cég a WICTOR nemzetközi ragasztóipari konszern tagja. Tevékenységének fő részét az anyavállalat termékeinek magyarországi terítése jelenti. A Kft-nek magyarországi termelő kapacitása nincs. Árbevételének kétharmada a belföldi értékesítésből adódik, mely teljes egészében ipari ragasztók termékkörét jelenti. Ebből jelentős részt a cipőipari ragasztók értékesítése tesz ki.

  • (4)

    A Henkel vegyipari-konszernhez tartozó Henkel Magyarország. Kft. (továbbiakban Henkel Kft.) fő tevékenysége a tisztítószer gyártás. A cég tevékenységi körébe a Henkel tisztító és kozmetikai termékek gyártása és Magyarországon gyártott, illetve az importált termékek bel- és külkereskedelme tartozik. A cipőipari ragasztókból származó bevétel aránya a Henkel Kft. belföldi árbevételében elhanyagolható mértékű. A Henkel Kft. hazai gyártókapacitása különböző vegyipari termékek (pl. mosópor, építési vegyianyag, ragasztók) terjed ki.

  • (5)

    A Henkel Kft. tevékenységének marginális része a cipőipari ragasztó termék üzletága, a Dolezál Kft. tevékenysége azonban szorosan kapcsolódik ehhez a termékkörhöz. Az árbevételekből hasonlóképpen megállapítható, hogy a Henkel Kft. piaci részesedésének megszerzése jelentős részarány növekedést jelent a Dolezál Kft-nek.

A tranzakció

  • (6)

    A Henkel Loctite Adesivi srl, mint eladó, a Henkel KgaA, mint kezes és a Wictor SpA, mint vevő között 2000. december 21-én Keret-megállapodás jött létre a cipőiparban használatos ragasztóanyag üzletági vagyon megvásárlásának céljával. A Keret-megállapodás meghatározott országokra - köztük Magyarország - érvényes. A magyarországi érintett érdekeltségek az eladó részéről a Henkel Kft., a vevő részéről a Dolezál Kft..

  • (7)

    A Keret-megállapodásban meghatározott vagyon az eladó és érdekeltségei tulajdonában levő cipőipari ragasztóanyagok teljes gyártási, forgalmazási és értékesítési üzletágát jelenti, mint működő vállalkozást és ehhez kapcsolódóan minden jogot, jogcímet és érdekeltséget. Nem tartozik az eladás tárgyába a termék gyártásához használt üzem, gép és egyéb berendezés, a védjegy, ingatlan, adó- és pénzkövetelések, tartozások. Az eladó négy éves időszakra vállalja, hogy az értékesített üzletággal azonos tevékenységet nem folytat, ezzel foglalkozó üzletrészeket nem tart meg. Sem a vagyonátadás, sem a piacról való kilépésre vonatkozó vállalás nem vonatkozik a nem víz- és oldószer alapú ragasztóanyagokkal kapcsolatos Henkel tevékenységre.

  • (8)

    A Keret-megállapodás 13. cikke alapján, annak végrehajtására a felek leányvállalatai, azaz a Henkel Kft. és a Dolezál Kft. 2000. december 22.-én megkötötték a magyarországi vagyonszerzési megállapodást. A kérelem ennek a Magyarországi vagyonszerzési megállapodásnak a mentesítésére vonatkozik.

  • (9)

    A megállapodás szerint a Henkel Kft-től a Dolezál Kft. késztermékeket, alapanyagokat, csomagolóanyagokat, egyéb a gyártási folyamatban felhasználásra kerülő anyagokat és félkész termékeket, kereskedelmi üzleti információkat és forgalmazási dokumentációkat, továbbá egy személygépkocsit és egy munkavállalót vesz át. A felek között kereskedelmi szerződések átruházására nem kerül sor (mivel azok éves keretszerződés lévén 2000 év végén lejártak).

  • (10)

    A Henkel Kft. és a Dolezál Kft. a Magyarországi vagyonszerzési megállapodáshoz kapcsolódóan egy Védjegyhasználati szerződést is kötöttek, amely szerint a Henkel Kft. két védjegyét - kizárólag a fogyasztói (kiskereskedelmi) forgalomba nem kerülő cipőipari ragasztókra - a Dolezál Kft. ingyenesen használhatja 2001 évben. A védjegy tulajdonosa a szerződés időtartama alatt cipőipari ragasztókra nem használja a védjegyet, illetve a használati jogot nem adja át másnak. Az időleges használatra átadott védjegy az átadott készletek értékesítéséhez kapcsolódnak és az új piaci kapcsolatok kiépítéséhez szükségesek. A védjegyhasználó a védjegyet kizárólag maga használhatja és csak olyan jogszabályi előírásoknak és szabványoknak megfelelő termékre, mely jó minőségű.

A termék és az érintett piac

  • (11)

    A ragasztóanyagok egy speciális fajtája a cipőipari ragasztóanyagok. A ragasztóanyagok két fő csoportba sorolhatók: a víz- és oldószer alapú ragasztóanyagok és a nem víz- és oldószer alapú ragasztóanyagok. A víz- és oldószer alapú és a nem víz- és oldószer alapú meghatározással megkülönböztetett ragasztóanyagok más-más iparágakban is használatosak, azok összetétele a felhasználási cél specialitásához igazodik. Az eljárás alapjául szolgáló tranzakció a víz- és oldószer alapú cipőipari ragasztóanyagok üzletágához kapcsolódik (továbbiakban cipőipari ragasztóanyagok).

  • (12)

    Az érintett magyar vállalkozások felmérése szerint cipőipari ragasztókat - rajtuk kívül - a következő vállalkozások értékesítenek: Peltex Kft. (Forestali srl. Olaszo.), Portika Kft. (HB Fuller Ausztria) , Syntex Kft. (Helmitin GmbH Németo.)

  • (13)

    Az érintett termékből hazai gyártás csak a Henkel Mo. Kft-nél volt a 2000. év végéig. A felek tudomása szerint cipőipari ragasztóanyagot más vállalkozás nem gyárt hazánkban.

  • (14)

    E termékek vásárlói körébe különböző cipőgyártó vállalkozások tartoznak, ezért a termék csak ipari célú kiszerelésben és csomagolásban kerül forgalomba. A termék felhasználási céljából adódóan nem kiskereskedelmi termék és nem is jelenik meg ott. A legjelentősebb hazai felhasználók a cipőgyárak. Az érintett termékkel kapcsolatos kereskedelmi tevékenység országos kiterjedésű.

  • (15)

    Az érintett termék piaca kínálati piac annak ellenére, hogy a megrendelő mindenkori igénye határozza meg a hazánkban gyártott vagy az importálásra kerülő terméket. A termelők termelési kapacitásukat, a kereskedők piaci kapcsolataikat ajánlják fel a felhasználóknak igénybe vételre.

  • (16)

    Az érintett termékek importja szabad. Számos cipőgyártó vállalkozás is van az importálók között.

  • (17)

    A Magyarországon gazdasági tevékenységet folytató vállalkozások tevékenységi körét áttekintve látható, hogy tevékenységi körükben az érintett termékkörben kifejtett kereskedelmi tevékenységükben volt átfedés. A tranzakció után az érintett termék a Henkel Kft. általi hazai gyártása (időlegesen) szünetelni fog, de a gyártóbázis változatlanul megmarad tulajdonában, azokon más ragasztóanyagokat gyárthat.

II.

Jogi Értékelés

A megállapodás versenykorlátozó jellege

  • (18)

    A Tpvt. 11. § (1) szerint tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások társadalmi szervezetének, köztestületnek, az egyesülésnek és más hasonló szervezetnek a döntése (a továbbiakban együtt: megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha egymástól nem független vállalkozások között jön létre.

  • (19)

    E szakasz (2) bekezdése szerint a tilalom vonatkozik - egyebek mellett -
    b) az előállítás, a forgalmazás, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozására vagy ellenőrzés alatt tartására;
    c) a beszerzési források felosztására, illetve a közülük való választás lehet_ségének korlátozására, valamint a
    fogyasztók meghatározott körének valamely áru beszerzéséb_l történ_ kizárására.

  • (20)

    A Keret-megállapodás alapján született magyarországi vagyonszerzési megállapodás szerint a Dolezál Kft. készleteket és kereskedelmi információkat vesz át a Henkel Kft-től. Egy külön kötött védjegyhasználati szerződésben a Henkel Kft. az érintett termékhez kapcsolódó védjegyét egy éves időtartamra a Dolezál Kft. kizárólagos használatába adja. A magyarországi vagyonszerzési megállapodás értékelésekor a külföldön, az anyavállalatok között létrejött Keret-megállapodást is figyelembe kell venni, tekintettel arra, hogy a magyarországi vagyonszerzési megállapodás VIII.1. pontja szerint a felek közötti jogviszonyban az anyavállalatok között köttetett megállapodás másodlagosan (a magyar megállapodás eltérő rendelkezése hiányában) érvényesül. Így a Keret-megállapodásban szerepl_ vállalás következménye, hogy a Henkel Kft. négy évig az érintett piacon nem vállal szerepet.

  • (21)

    Az egymástól független vállalkozások által aláírt magyarországi vagyonszerzési megállapodás és az annak háttereként szolgáló Keret-megállapodás tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek alkalmasak lehetnek a gazdasági verseny korlátozására.

  • (22)

    Az érintett termék a cipőipari ragasztók, az ipari ragasztók csoportjából. A cipőgyárak által felhasznált, kiskereskedelmi forgalomba nem kerülő terméket ésszerű módon mással helyettesíteni nem lehet. A vizsgálat tárgyához kapcsolódó érintett földrajzi piac Magyarország területe.

  • (23)

    A kérelmezett megállapodás versenykorlátozó megállapodás, mivel a Henkel Kft. a Dolezál Kft-vel, mint versenytárssal megállapodik abban, hogy a Henkel Kft. négy évre kivonul a cipőipari ragasztók magyarországi piacáról.

  • (24)

    A Henkel Kft. azzal, hogy a megállapodások szerint beszüntette a termelést, (meghatározott időre) kilépett a piacról, korlátozta a versenyt: termékei (a készletek elfogyása után) nem lesznek kaphatók, ami a fogyasztók termékhez jutási lehetőségét korlátozza a piacon, a forgalmazói kört, azaz a versenytársak számát csökkentette.

  • (25)

    A Tpvt. 13.§-ban foglaltak szerint a tranzakció nem csekély jelentőségű, mivel a magyarországi érintett felek 2000. évi érintett piaci részaránya meghaladja a 10 %-ot.

  • (26)

    A megállapodás többi része, illetve a kapcsolódó Védjegyhasználati megállapodás nem tartalmaz versenykorlátozó kikötéseket. A Henkel Kft. csupán a meglevő készletek értékesítése céljából adott a Dolezál Kft-nek korlátozott, 2001. év végéig tartó használati jogosultságot.

  • (27)

    A Magyarországi vagyonszerzési megállapodással egyidőben megkötött Védjegyhasználati megállapodás biztosítja, hogy a védjegy használat átadás "rövid" időhöz kötött és szigorú alkalmazási feltételekkel jár. Az, hogy

    • -

      a Henkel a megállapodott 1 évnél nem hosszabb ideig adta át a védjegy használatát, holott a piacra lépési korlátozás vállalása 4 évre szólt,

    • -

      a védjeggyel kapcsolatos minden intézkedési jogot fenntartott magának,

    • -

      külön kikötés a védjeggyel jelzett termék minőségi színvonal tartása,

mind azt jelenti, hogy a kapcsolat csak időleges és a Henkel az adott márkát még használni szándékozik a piacon.

Az egyedi mentesítés megadása

  • (28)

    A Tpvt. 17. § (1) szerint a Gazdasági Versenyhivatal kérelem alapján határozattal mentesíti a 11. §-ban foglalt tilalom alól a megállapodást vagy a tervezett megállapodást, ha

    • a)

      az hozzájárul a termelés vagy a forgalmazás ésszerűbb megszervezéséhez, vagy a műszaki vagy a gazdasági fejlődés előmozdításához, vagy a környezetvédelmi helyzet vagy a versenyképesség javulásához;

    • b)

      a megállapodásból származó el_nyök méltányos része a fogyasztóhoz jut;

    • c)

      a gazdasági verseny velejáró korlátozása vagy kizárása a gazdaságilag indokolt közös célok eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg; és

    • d)

      nem teszi lehet_vé az érintett áruk jelent_s részével kapcsolatban a verseny kizárását.

  • (29)

    Az I. r. kérelmező által adott információk alapján megállapítható, hogy a 17. § (1) bekezdésében foglalt feltételek teljesülnek. A megállapodás értékelésekor a Versenytanács figyelembe vette azt is, hogy az anyavállalatok között külföldön létrejött Keret-megállapodás lényegét tekintve vállalkozások közötti összefonódást valósít meg, amennyiben a Dolezál átveszi a Henkel cip_ipari ragasztó gyártásának üzemágát. A globális tranzakció magyarországi része csupán azért nem volt összefonódásként kezelhet_, mert a Henkel Magyarországon lényegében késztermékeket, alapanyagokat, a forgalmazáshoz szükséges anyagokat és információkat, azaz a Tpvt. 23. § (5) bekezdése szerinti vállalkozás résznek nem minősülő eszközöket és jogokat adott át a Dolezálnak.

  • (30)

    A megállapodás hozzájárul a termelés és a forgalmazás hatékonyságának javulásához. A Henkel Mo. Kft. gazdasági megfontolásokból kilép az érintett piacról, s az üzletágra vonatkozó üzleti és cégértékét értékesíti. A Henkel felszabaduló kapacitását más ipari vagy közfogyasztási ragasztóanyagok gyártására tudja felhasználni, mely a termék felhasználóinak is kedvezőbb lehet. A Dolezál Kft. a megszerzett új információk és know-how segítségével hatékonyabban és nagyobb eredményességgel tudja saját forgalmazási tevékenységét bonyolítani. A hatékonyabb forgalmazáson túl, az üzleti információk és korszerűbb technika a kérdéses termék minőségét is emelik, elősegítve a műszaki-technikai fejlődést. A Dolezál Kft. a megállapodás hatásaként várhatóan jelentkező forgalomnövekedés révén országos szinten racionálisabban tudja megszervezni értékesítési rendszerét.

  • (31)

    Az érintett piac jellemvonásai alapján azt lehet mondani, hogy a megállapodás nem csak az érintett vállalkozások, hanem a fogyasztók számára is előnyös lehet. A fogyasztók részére történő előnyök méltányos részének a megrendelők részére való átengedés azért is valószínűsíthető, mert a fogyasztóknak nem szükségszerű a Dolezál Kft-vel szerződést kötni, a Henkel Mo. Kft. az érintett piacról való kilépésével lehetőséget adott az összes többi, értékesítési oldalon álló piaci szereplőnek a terjeszkedésre. A Dolezál Kft. által adott tájékoztatás szerint 2001. év során az előző évihez képest a cipőipari ragasztóinak árait átlagosan csupán 2 %-kal emelte meg.

  • (32)

    A megállapodás csak a tranzakció sikeres kivitelezéséhez feltétlenül szükséges korlátozásokat tartalmazza. A Dolezál Kft. nem szerzi meg egyszer s mindenkorra a Henkel Kft. cip_ipari ragasztóanyag üzletágát. Kereskedelmi szerződések, gyártó kapacitások, termelési eszközök megvásárlására nem kerül sor. Mivel a Henkel Kft. a továbbiakban, legalábbis négy évig nem lesz piaci szereplő, a két cég közös piackorlátozó tevékenysége nem vélelmezhető a továbbiakban. A négy éves kivonulás azért szükséges, mert e nélkül nem lenne megvalósítható a két vállalatcsoport között európai szinten létrejött tranzakció megvalósulása. Ezen idő letelte után viszont a Henkel Kft. ismét beléphet az érintett piacra.

  • (33)

    További szempont, hogy a Henkel Kft. csak a cipőipari ragasztóanyagok piacáról lép ki, az ipari ragasztóanyagok piacán változatlanul szerepelni fog. A visszalépésre így a négy év elteltével minden lehetősége meglesz, műszaki-gazdasági, piacismereti feltételei adottak.

  • (34)

    Az eladói oldal piaci szereplőinek számossága és a kereskedelmi lehetőségek nyitottsága miatt a tranzakció a verseny kizárására nem alkalmas. Ha a tranzakció nyomán az érintett piacon maradó Dolezál Kft. át is tudja venni a Henkel Kft. piaci kapcsolatait, piacuraló helyzetet nem tud kialakítani, mivel a vele szerződő felek számos más magyar és külföldi vállalkozáshoz is fordulhatnak megrendeléseikkel. Továbbá, a Dolezál Kft. egyik legjelent_sebb megrendel_jének elvesztése miatt piaci részarány csökkenést kell elszenvednie, ami viszonylagosan mérsékli a piaci részarány növekedését.

III.

Eljárási kérdések

  • (35)

    A Dolezál Kft. kérelmének megfelelően a Versenytanács határozatát a Tpvt. 74.§-a (1) bekezdése alapján, tárgyaláson kívül hozta meg.

  • (36)

    Az I. r. kérelmező a Tpvt. 62.§ (1) bekezdésében meghatározott eljárási díjat megfizette, így arról külön rendelkezni nem kellett.

  • (37)

    A határozat elleni jogorvoslati jogot a Tpvt. 83. §-a biztosítja.

Budapest, 2001. augusztus 9.

Dr. Tóth Tihamér s.k.
Vérné Dr.Labát Éva s.k.
Dr. Bodócsi András s.k.
Dr. Kállai Mária s.k.
Dr. Bara Zoltán s.k.
Véghelyi Ágnes