Vj-156/2000/23

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Bárd, Cseri és Társai Ügyvédi Iroda (1056 Budapest Belgrád rkp. 13-15.) által képviselt Novartis AG. és AstraZeneca PLC kérelmezőknek vállalkozások összefonódásának engedélyezésére indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács a kérelmezők részére engedélyezi a Syngenta AG megalapítását.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított 30 napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

A kérelmezők megállapodást kötöttek arra vonatkozóan, hogy társaságaik átszervezésével leválasztják a növényvédelmi tevékenységüket s azt beolvasztják az újonnan alapítandó Syngenta AG-ba. A Novartis AG e társaságra ruházza át vetőmag üzleti tevékenységét is.

A kérelmezők az érintett üzleti tevékenységeik egyesítésével megvalósuló összefonódáshoz kérték a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII törvény (a továbbiakban: Tpvt.) előírásai alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét.

A kérelem tárgyát képező tranzakciót az Európai Unió Bizottsága 2000. július 26-án hagyta jóvá.

II.

A Novartis AG multinacionális cégcsoport, mely 1996. évben a Ciba-Geigy és a Sandoz összeolvadásával jött létre. Tevékenységi köre gyógyszerek, növény és állategészség-védelmi termékek, vetőmagok előállítására és forgalmazására terjed ki.
A cégcsoport tulajdonában áll a Magyarországon működő

  • -

    Novartis Hungária Kft, mely gyógyszer, növényvédőszer és állategészségügyi termékek kereskedelmével foglalkozik, 1999. évben 21,4 milliárd Ft nettó árbevétele volt.

  • -

    Novartis Seeds Kft, amely vetőmag termeltetéssel és kereskedelemmel 1999. évben 4,4 milliárd Ft nettó árbevételt ért el.

  • -

    Novartis Agro Kft, mely 2000. július 1-jén alakult, a Novartis Hungária Kft-től vette át a növényvédőszer üzletágat.

Az AstraZeneca PLC 1999. év tavaszán az Astra AB és a Zeneca Group PLC összeolvadásával alakult nemzetközi cégcsoport, mely gyógyszerek és mezőgazdasági vegyianyagok kutatásával, fejlesztésével, termelésével és forgalmazásával foglalkozik.
Az AstraZeneca csoport 100 %-os tulajdonosa a Magyarországon tevékenykedő

  • -

    Zeneca Hungary Kft-nek, mely növényvédőszer kereskedelem mellett üzletviteli tanácsadással, valamint reklám- és propaganda szolgáltatással foglalkozik. 1999. évben nettó árbevétele 4,7 milliárd Ft volt.

  • -

    AstraZeneca Kft-nek, mely gyógyszerkereskedelmi tevékenységet folytat.

III.

A kérelmezett összefonódás a különböző hatású növényvédőszerek magyarországi piacait érinti.
A növényvédőszerek forgalombahozatala engedélyhez kötött tevékenység, a jogszabály által meghatározott kategóriákba sorolt egyes szereket csak előírt szakmai képesítéssel rendelkezők forgalmazhatják, illetve használhatják fel. Ezen előírások a forgalom 70 %-át meghaladó importból származó árukra és a közel 30 %-os részarányú hazai előállítású termékekre egyaránt vonatkoznak.

A növényvédőszerek forgalmazásának országos piacán mintegy harminc vállalkozás működik, a jelentős multinacionális cégek - DuPont, BASF, Bayer, Aventis, stb. - leányvállalataik révén termékeikkel jelen vannak Magyarországon, mellettük számos forgalmazó, illetve a hazai gyártók kínálják termékeiket.

Az összefonódással érintett vállalkozások részesedését az 1999. évi magyarországi növényvédőszer forgalomból az alábbi táblázat foglalja össze.

Megnevezés

Novartis csoport ( % )

AstraZeneca csoport ( % )

Együtt ( % )

Növényvédő szerek

Ebből:

Gyomirtók

Gombaölők

Rovarölők

16,2

18,9

12,9

9,5

7,4

9,1

4,6

5,8

23,6

28,0

17,5

15,3

IV.

A Tpvt. 71. § (1) bekezdése alapján készült jelentésben a vizsgáló a kérelem szerinti összefonódás feltétel nélküli engedélyezését indítványozta, amelyben tekintettel volt arra is, hogy az eljárása során megkeresett Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Vetőmag Terméktanács, valamint a Magyar Vegyipari Szövetség nem jelzett aggályokat.

V.

A kérelmezett szerinti tranzakció a Tpvt. 23. § (1) bekezdés c.) pontjában foglaltak alapján vállalkozások összefonódásának minősül, miután a Novartis AG és az AstraZeneca PLC a korábban önállóan végzett növényvédelmi tevékenységeiket az általuk alapított Syngenta AG keretében egyesítik.

Az összefonódás külföldön honos vállalkozások között jön létre, amelyre azonban a Tpvt. hatálya az 1. § alapján kiterjed, mert mindkét vállalkozás csoport tulajdonában vannak a magyar piacon tevékenységet folytató leányvállalatok, azaz az összefonódás hatása érvényesülhet a Magyar Köztársaság területén.

Az összefonódás a Tpvt. 24. § (1) bekezdésében foglaltak szerint engedélykérési kötelezettség alá tartozik, mert

  • -

    a Tpvt. 26. §-a szerint érintett vállalkozások - a Novartis, illetve az AstraZeneca csoporthoz tartozó magyarországi leányvállalatok - 1999. évi nettó árbevétele meghaladta a tízmilliárd Ft-ot, és

  • -

    a Syngenta AG irányítása alá kerülő növényvédelmi tevékenységek magyarországi nettó árbevétele, a Novartis Seeds Kft vetőmag-termeltetésből és forgalmazásból származó nettó árbevételével együtt több volt mint 500 millió Ft.

VI.

A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre, nem erősít meg gazdasági erőfölényt, nem akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon.

Az összefonódás - a Tpvt. 14. §-ában foglaltakat figyelembe véve - a különböző hatóanyagú növényvédőszerek magyarországi piacait érinti, melyeken a közös vállalat létrehozásával csökken az egymással versenyben álló vállalkozások száma.

Az összefonódás következtében a Syngenta AG irányítása alá kerülő növényvédőszer forgalmazó vállalkozások piacvezető szerephez jutnak. Együttes piaci részesedésük azonban az egyes, különböző hatóanyagú és felhasználási célú árucsoportokban sem lesz olyan mértékű, mely gazdasági erőfölényes helyzet kialakulásához vezethetne, tekintetbe véve azt is, hogy e piacokat túlkínálat jellemzi és a számos, erős pozícióval rendelkező versenytárs jelenléte a versenyhelyzet fennmaradásának biztosítéka.

Mindezeket együttesen értékelve a Versenytanács - a vizsgálati indítvánnyal egyezően - a Tpvt. 77. § (1) bekezdésének a.) pontja alapján hozott határozatával a kérelem szerinti összefonódást engedélyezte.

VII.

Az ügyfelek képviselőjük útján a tárgyalás mellőzését kérték, ezért a Versenytanács határozatát, a Tpvt. 74. § (1) bekezdése alapján, tárgyaláson kívül hozta meg.

A kérelmezők a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen megfizették, ezért arról rendelkezni nem kellett.

A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1) és (2) bekezdésein alapul.

Budapest, 2000. november 16.

Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Véghelyi Ágnes