Vj-103/1999/24

A Gazdasági Versenyhivatal a dr. Nagy Nóra ügyvéd (3525 Miskolc, Kazinczí u. 28. I.l.) által képviselt Kecskeméti Telemozi Kft. eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát - az 1999. évi előfizetési díjak, valamint az antennák és erősítők kompenzáció nélküli leszerelése vonatkozásában - a kézbesítéstől számított harminc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel kérheti az eljárás alá vont vállalkozás. Egyebekben a határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak

Indoklás

I.

A Gazdasági Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján hivatalból indított vizsgálatot annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozás

  • -

    az 1999. január 1. napjától alkalmazott előfizetési díjak meghatározásával;

  • -

    azon szerződési feltételével, amely egyoldalú díjmódosításra ad lehetőséget, illetve nem rögzíti, hogy az előfizető milyen esetekben jogosult felmondani a szerződést; továbbá

  • -

    azzal, hogy nem rögzíti, hogy az új rendszerre történő átállítás kapcsán leszerelt antennákért és erősítőkért, illetve műsorkimaradás esetén milyen kompenzáció illeti a fogyasztót

megvalósított-e a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmába ütköző magatartást.

II.

Az eljárás alá vont vállalkozás 1993. október 1. napjától üzemelteti Kecskeméten kábeltelevíziós rendszert. Kecskemét és vonzáskörzetének teljes lakásszáma kb. 35 ezer, amelyből mintegy 24 ezret érint az eljárás alá vonti rendszer. Előfizetőinek száma 1999. év elején 21.787 fő volt.
Kecskemét területén más vállalkozás nem nyújt kábeltelevíziós szolgáltatást.

Az eljárás alá vont vállalkozás kisebb - és fokozatosan csökkenő részben - soros, nagyobb részben csillagpontos rendszerben szolgáltat. A csillagpontos rendszeren belül a fogyasztók három programcsomag közül választhatnak:

  • -

    az alapcsomagban a magyar közszolgálati adók (MTV1, MTV2, Duna TV), a Városi TV és egy jugoszláv adás szerepel;

  • -

    a középcsomagban az előzőek mellett magyar kereskedelmi adók (TV2, TV3, RTL-Klub) és külföldi adók kaptak helyet;

  • -

    az extra csomagban pedig további külföldi adók vannak.

A soros rendszer programválasztéka megegyezik a csillagpontos rendszer középső csomagjáéval.

Az egyes programcsomagokért fizetendő havi bruttó (a 12 százalék ÁFA-t is tartalmazó) előfizetési díjakat az eljárás alá vont vállalkozás 1999. január 1-én felemelte. A korábbi és az emelt bruttó díjakat, valamint az egyes programcsomagok előfizetőinek számát az l. táblázat foglalja össze.

1. sz. táblázat

Az egyes programcsomagok bruttó előfizetési díjai és az előfizetők száma

Program-csomag

Bruttó előfizetési díj (Ft/hó)

Előfizetők száma (1999.)

1998.

1999.

Alap

196

224

1389

Közép

700

874

10397

Extra

1064

1456

5768

Soros

700

874

4233

Az eljárás alá vont vállalkozás és az előfizetők közötti kapcsolatot a csillagpontos rendszer tekintetében a Kelet-Magyarországi Hírközlési Felügyelet által 1998. október 1-én elfogadott Vállalkozási Feltételek (mint Általános Szerződési Feltétel) és azzal összhangban állóan az egyes előfizetőkkel külön-külön kötött Vállalkozási és Szolgáltatási Szerződés rögzíti.

A soros rendszer esetében a korábban megkötött szerződések tartalmaznak az előfizetők számára hátrányos feltételt illetve hiányoznak belőlük az előfizetők számára fontos jogok. Így a soros szerződés:

  • -

    nem tartalmazza a szerződés előfizető általi felmondásának lehetőségét, továbbá azt, hogy adáskimaradás esetén milyen kompenzáció illeti meg az előfizetőt;

  • -

    a díjak változtatásával kapcsolatosan pedig a szerződés 5. pontja csak azt rögzíti, hogy arról egy hónappal korábban az előfizetőt értesíteni kell.

A fenti kérdésekkel kapcsolatosan a hatályos Vállalkozási Feltételek rögzíti az előfizető felmondási jogát (4.5.1. pont), illetve részletesen szabályozza azt, hogy késedelmes vagy csökkent értékű teljesítés esetén milyen kötbérfizetési kötelezettség terheli az eljárás alá vont vállalkozást (6.2.2. pont). A díjak változtatásának esetére pedig úgy rendelkezik, hogy az akkor tekinthető az előfizető által elfogadottnak, ha a közlést követő 8 napon belül nem él ellene ellentmondással (5.3.3. pont).

A Vállalkozási Feltételek 2.3.1. pontja szerint a közlés: a legnagyobb példányszámú napilapban, a kábeltelevíziós rendszer szervizadásában és az ügyfélszolgálati irodában való közzététel. Ezzel szemben a gyakorlatban eddig (így az 1999. évre vonatkozó díjak esetében is) a díjmódosítások közlése írásban történt az előfizető (illetve a közös megbízott) részére küldött levélben.

A rendszer korszerűsítése során feleslegessé váló technikai eszközöket (antennákat és erősítőket) az eljárás alá vont vállalkozás leszereli, de azért -miután azok saját tulajdonában vannak - nem fizet kompenzációt.

III.

A Tpvt. 71. § (1) bekezdése alapján készített jelentésben a vizsgáló Kecskemét területén - mint érintett földrajzi piacon - megállapította az eljárás alá vont vállalkozás gazdasági erőfölényes helyzetét, figyelemmel arra, hogy a területen más kábeltelevíziós vállalkozás nincs, az elvileg szóbajöhető további vételi lehetőségek (tetőantenna, műholdvevő) pedig nem tekinthetők ésszerű helyettesítő árunak. A vizsgált magatartások tekintetében részben a jogsértés megállapítását, részben az eljárás megszüntetését indítványozta.

A vizsgálói indítvány szerint jogsértést valósít meg az eljárás alá vont vállalkozás azzal, hogy a soros rendszer előfizetőivel kötött szerződés

  • -

    nem rögzíti az előfizető felmondási jogát, és azt sem, hogy milyen kompenzáció illeti meg adáskimaradás esetén; továbbá

  • -

    az előfizetési díj egyoldalú módosítására ad lehetőséget.

Az 1999. január 1-től érvényes előfizetési díjak tekintetében a vizsgáló az eljárás megszüntetését indítványozta.
Az alapcsomag esetében azért, mert a díjemelési mérték nem haladta meg az előző évi infláció mértéket, az extra csomagra nézve pedig arra tekintettel, hogy - miután középső programcsomag tartalmazza valamennyi magyar nyelvű adást - a középső és az extra csomag között a helyettesítés lehetősége ténylegesen adott.
A soros (és az azzal azonos tartalmú csillagpontos középső) programcsomag esetében a díjak indokoltságának megállapítására számítást végzett olymódon, hogy

  • -

    az eljárás alá vont által előfizetőnként fizetendő műsordíjak, szerzői díjak és felügyeleti díjak (a továbbiakban együtt: műsorköltség) tekintetében azok tényleges;

  • -

    a további költségek és a nyereség (együtt: fedezet) esetében pedig azoknak az 1998. évi tényleges inflációval (14,3 %) növelt 1998. évi

értékét vette figyelembe. A számítás eredményei alapján (lásd: 2. táblázat) a számított és tényleges díj közötti kismértékű (46 forintos, 6 %-os) eltérésre tekintettel a díjat a vizsgáló nem minősítette tisztességtelenül megállapítottnak.

2. táblázat

A soros és a csillagpontos alap programcsomag tényleges és számított nettó díja

Megnevezés

1998. Ft/fő/hó

1999. Ft/fő/hó

Műsorköltség

83

114

Fedezet

542

620*

Számított nettó díj

-

734

Nettó díj

625

780

Eltérés

-

46

Eltérés (%)

-

6,3

Megjegyzés: */ Az 1998. évi tényleges fedezet növelve az 1998. évi tényleges infláció (14,3 százalék) mértékével.

A leszerelésre kerülő antennák és erősítők tekintetében szintén az eljárás megszüntetését indítványozta, figyelemmel arra, hogy azok az eljárás alá vont vállalkozás tulajdonát képezik.

IV.

Az eljárás alá vont vállalkozás kérte az eljárás megszüntetését előadva, hogy a gyakorlatban egységes feltételrendszert alkalmaz a soros és a csillagpontos hálózat előfizetőire, és ezt - igaz nem dokumentálhatóan - ismertette az előfizetőkkel.

A Versenytanács által tartott tárgyaláson az eljárás alá vont vállalkozás az eljárás szünetelése esetére vállalta, hogy írásban értesíti valamennyi soros előfizetőjét, hogy a Vállalkozási Feltételek hatálya rájuk is kiterjed. Vállalta továbbá - mind a soros, mind a csillagpontos rendszer vonatkozásában -, hogy a Vállalkozási Feltételeket olymódon fogja megszövegezni, hogy a szolgáltatás körében vagy feltételeiben beálló változásokkal kapcsolatos joghatályok az előfizetőkkel történt igazolható közlést követően állnak be, végül vállalta, hogy jogvita esetén, annak eldőltéig változatlan tartalommal szolgáltat az előfizetőnek.

A Versenytanács az eljárás alá vont előzőek szerinti vállalásaira tekintettel a Vállalkozási Feltételek módosításával és a soros rendszer előfizetőinek tájékoztatásával kapcsolatos részben a Tpvt. 75. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése alapján az eljárás három hónapos szünetelését rendelte el, mivel

  • -

    a vállalások teljesítése egyben a jogsértő magatartás folytatásától való tartózkodást eredményezi, továbbá

  • -

    a vizsgált magatartások csak szerződéses lehetőségek voltak, amelyekkel az eljárás alá vont vállalkozás a gyakorlatban nem élt, így azok a verseny tisztaságát csak csekély fokban veszélyeztették.

V.

A Tpvt. 76. § (1) bekezdés a) pontja alapján a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálója utóvizsgálatot tartott, amelynek során megállapította, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a vállalásait teljesítette, ezért a Versenytanács az eljárást - annak szünetelő részében - a Tpvt. 76. § (3) bekezdésének c) pontja alapján megszüntette.

VI.

A Versenytanács - egyetértve a vizsgálói indítvánnyal - az eljárást megszüntette az 1999. évi előfizetési díjak, valamint az antennák és erősítők kompenzáció nélküli leszerelése tekintetében, mivel ezekkel kapcsolatosan ez eljárás alá vontat vállalkozás nem valósított meg jogsértést (Tpvt. 77. § (1) bekezdés h) pont).

VII.

A 77. § (1) bekezdés h) pontján alapuló megszüntetés a Tpvt. alkalmazásában érdemi határozatnak minősül, melynek felülvizsgálatát az eljárás alá vont vállalkozás a Tpvt. 83. § (1) bekezdése alapján kérheti a bíróságtól.



A Tpvt. 76. § (3) bekezdésének c) pontjára alapított megszüntetés ellen - mivel nem minősül érdemi határozatnak - nincs helye jogorvoslatnak.

Budapest, 2000. február 1.

Vérné dr. Labát Éva sk. előadó
dr.Sólyom Eszter sk.
dr. Bodócsi András sk.
Kis Lászlóné