Vj-13/1997/18

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által
dr. Gáspár Andrea jogtanácsos által képviselt Atlasz Utazási Biztosító Részvénytársaság (1052 Budapest, Deák Ferenc u. 23. szám alatti) vállalkozás ellen fogyasztók megtévesztésének tilalma miatt hivatalból indított eljárás során - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

E határozat ellen a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett felülvizsgálat iránti keresetnek van helye.

Indoklás

A Versenytanács az ügyfél előadása, a csatolt írásbeli bizonyítékok, az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 71. §-a nyomán készült vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg:
Az eljárás alá vont vállalkozás (a továbbiakban: Rt.) 63 %-kal részesedik a külföldre utazók részére betegség, baleset és poggyászkár esetén nyújtott biztosítási szolgáltatások piacán. 1994-ben szerződést kötött az Assist-Card International segítségnyújtó szervezettel, amely kapcsolat lehetővé tette, hogy az Rt. ne csak pénzbeli kártalanítást nyújtson, hanem - ahol a nemzetközi segélyszervezet világszerte működik - a biztosított személyes jellegű segítséget kérhessen és kapjon. E kombinált jellegű szolgáltatás értékesítése Classic elnevezéssel 1995. március 10-ével kezdődött meg, bár nem kizárt egy korábbi módozat kötése sem, amely segítségnyújtással nem ötvöződik.
A Classic módozat általános feltételeit, a biztosító által nyújtandó szolgáltatások körét az Assist-Card Classic kötvény tartalmazza és annak I/1. pontja rögzíti az egészségügyi szolgáltatásra vonatkozóan a kockázati kört, valamint a kötvény által garantált segítségnyújtási és biztosítási szolgáltatásokat. Ugyanitt rögzíti a megbetegedés vagy baleset kapcsán felmerült költségekre vonatkozó összeghatárokat, a megtérítés azon feltételét, hogy a biztosítottnak a biztosítási eseményt az ott leírtaknak megfelelően a biztosítónak, vagy segítségnyújtó partnerének be kell jelentenie és a biztosítónak a szolgáltatások igénybevételét engedélyezni kell. Az e fejezetben meghatározott segítségnyújtási szolgáltatásokat a szabályzat 25. pontjában meghatározott 72 országra vállalja a biztosító. Nem kizárt más országokra szólóan e biztosítási módozat megkötése, de a segítségnyújtási szolgáltatás nyújtása nem garantált. A kötvény ugyanakkor a biztosított figyelmébe ajánlja a nemzetközi non-stop telefonszolgálatot és a kötvény előlap szerint "függetlenül attól, hogy mely országban tartózkodik, bármelyik hívószámon kapcsolatba léphet segítségnyújtó világhálózatunkkal." A kötvény részeként adott "traveller`s assistance" kártya ebből a budapesti, a madridi és a Miami-ban levő központok számait, mint magyar nyelven is hívható telefonszámokat emeli ki.
A kötvény hátoldala többnyelvű felszólítást tartalmaz orvosok, és egészségügyi intézmények felvételi osztályai részére, hogy a kötvény tulajdonosa sürgősségi orvosi ellátásra jogosult, amelynek költségeit az Rt. fizeti. Éjjel-nappali telefonszolgálatához történő bejelentés után a biztosító az egészségügyi szolgáltatásra felhatalmazást ad és a költségeket átvállalja.

A Gazdasági Versenyhivatal azért indított hivatalból eljárást (Tpvt. 70. § (1) bekezdés), mert kétség merült fel az iránt, hogy az eljárás alá vont vállalkozó megteremtette-e annak hátterét, hogy a szabályzatban és a biztosítási szerződésekben jelzett kötelezettségeit - a segítségnyújtási szolgáltatásra is kiterjedően a 72 országban - a szerződés teljesítése során képes teljesíteni.

A lefolytatott vizsgálat versenyjogellenes magatartást nem tárt fel. A hivatal a bizonyítási eljárás során tájékoztatást kért az Állami Biztosítási Felügyelettől és megvizsgálta a beérkezett ügyfélpanaszokat (mindössze ötöt). E csekély számú panasz is a segítségnyújtási szolgáltatások minőségére, illetve a kárrendezés összegszerűségére vonatkozott.
A vizsgálat az eljárás megindítására okot adó egyedi ügy kapcsán jegyezte meg, hogy az Rt. ügyfelei értesülhetnek a megismerhető írásbeliségekből arról, hogy mely országokban nem garantált a segítségnyújtás működése. A biztosító az e területeken bekövetkezett biztosítási esemény alkalmával követett gyakorlatát, a biztosítási, sőt adott esetben a segítségnyújtási szolgáltatások körében rögzített kötelezettségei teljesítését széles körben esetleírásaival, illetve belső ügyviteli szabályzatával dokumentálta. A fogyasztónak a garancia területi kiterjedésének ismeretében van módja dönteni arról, hogy melyik biztosítási módozatot kívánja igénybe venni.

Az eljárás során költség nem merült fel, ezért arról rendelkezni nem kellett.

A Versenytanács érdemi határozatát a Tpvt. 74. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül hozta meg.

A határozat elleni jogorvoslati jogot a Tpvt. 83. §-a biztosítja.

Budapest, 1997. május 6.

dr. Kállai Mária sk. előadó
Fógel Jánosné dr. sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Ágoston Marika