A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt indított eljárást az Immunotic Kft.-vel szemben.

A GVH 2014. december 10-én versenyfelügyeleti eljárást indított az Immunotic Kft.-vel szemben, mert a cég valószínűleg nem kellően megalapozott állításokat tesz közzé az Immunotic elnevezésű készülékek egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban, valamint feltételezhetően valótlan állításokat közöl a termékek betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarai vagy rendellenességei gyógyításával összefüggő hatásairól.

Fenti magatartásával az Immunotic Kft. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (Fttv.) 6. § (1) b) és az Fttv. mellékletének 17. pontjában foglalt tényállás megvalósításával valószínűsíthetően megsértette az Fttv. 3. § (1) bekezdésében előírt tilalmat.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a nevezett vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. Az eljárás befejezésének határideje 3 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – két alkalommal, legfeljebb 2 hónappal meghosszabbítható.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-118/2014.

Budapest, 2014. december 16.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
Dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8902
email: basa.andrea@gvh.hu; sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
email: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban