A társadalmi közfelelősség új fogalom a közigazgatásban. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kidolgozta PSR stratégiáját, mint a tevékenységének kiterjesztését a fogyasztói jólét növelésének érdekében – mondta Tevanné dr. Südi Annamária főtitkár a GVH társadalmi közfelelősség-vállalásáról, azaz PSR tevékenységéről tartott műhelybeszélgetésen 2017. április 27-én.

A PSR nem más, mint a közigazgatási és közszolgáltató szervezetek önkéntes többletvállalása a működésükkel összefüggő vagy az attól független, jellemzően kritikus társadalmi szükségletek és problémák megoldása érdekében. A workshop a közintézmények, és elsősorban a GVH társadalmi közfelelősség-vállalásával kapcsolatos kérdéseket járta körül.

Gáspár Mátyás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense, a GVH PSR stratégiája kidolgozásának szaktanácsadója bevezetőjében kiemelte, hogy az esemény fordulópont lehet a közszféra társadalmi felelősségvállalása tudatosodási folyamatában. Hogy valóban az lesz-e, az a konferencián résztvevő szakemberek személyes felelősségvállalásának része.

Tevanné dr. Südi Annamária, a GVH főtitkára nyitóelőadásában kitért a társadalmi felelősségvállalás értelmezésének nehézségeire a közszférában, tekintettel arra, hogy a közigazgatási szervek tevékenysége a közfeladatok ellátásából adódóan eleve közérdeket szolgál, így alapvetően társadalmi jellegű. A főtitkár annak a meggyőződésének adott hangot, hogy egy közigazgatási szervnek először meg kell határoznia a küldetéséből eredő feladatokat, majd a hatáskörén túlmutató, társadalmi felelősségvállalás körébe tartozó kérdéseket, és mindezt követően tudja kialakítani PSR stratégiáját.

Tölgyes Gabriella, a Nemzetgazdasági Minisztérium CSR koordinátora hangsúlyozta, hogy Magyarország Kormánya az első CSR Cselekvési Terv elfogadásával jelölte ki azokat a prioritási területeket, amelyek vonatkozásában konkrét intézkedésekkel is elő kívánta segíteni, hogy a vállalkozások nagyobb felelősséget vállaljanak Magyarország gazdasági, társadalmi, és környezeti fejlődésében. A Cselekvési Terv számos eredménye közül kiemelte azt az ajánlást, amely a többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok és a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési intézmények részére készült az erőforrások takarékosabb, hatékonyabb, környezettudatosabb felhasználása, a hulladékképződés minimalizálása, és a környezetterhelés csökkentése érdekében. Úgy vélekedett, hogy a GVH által készített PSR stratégia kiváló kiindulópont és iránymutatás lehet a közszféra számára.

A PSR tárgyalásakor a tudomány művelőinek is van felelősségük, azaz, rájuk hárul a társadalmi közfelelősség ma ismert tartalmának feltárása, az eredmények oktatása, illetve továbbgondolása és népszerűsítése az érintettek körében – kezdte felszólalását Dr. Budai Balázs Benjámin, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.A feladat Magyarországon különösen összetett, mert egyrészt hazánk hagyományosan individualista szemléletű társadalom, másrészt a köz szolgálatába állt emberek – elsődlegesen – a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátására törekszenek, és ritkán cselekszenek azon túlmutató célokért. Így a PSR radikális kulturális szemléletváltást is igényel. Ebben a misszióban egy egyetemnek (kiváltképp, ha az a közszolgálati életpályára készülőket oktatja elsősorban) oroszlánrészt kell vállalnia – tette hozzá Budai Balázs Benjámin.

A versenyszféra képviselőjeként Beszteri Zsuzsanna, az IBM kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője vett részt a műhelybeszélgetésen.

A PSR stratégia teljes terjedelmében a GVH honlapján érhető el.

Budapest, 2017. április 28.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:

dr. Basa Andrea, sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 

Nyomtatható verzió PDF formátumban