A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Unitravel Utazásszervező Kft. megtévesztő és hiányos tájékoztatást nyújtott az USA nyugati part és a legszebb nemzeti parkok elnevezésű körutazásával kapcsolatban. A GVH a jogsértésért 1.600.000 forint bírságot szabott ki az Unitravel Utazásszervező Kft.-re.

A GVH megállapította, hogy az Unitravel Utazásszervező Kft. megtévesztette a fogyasztókat az USA nyugati part és a legszebb nemzeti parkok-ról szóló, a 2014-es és a 2015-ös katalógusában, valamint a honlapján közzétett tájékoztatásaival, mert

  • kényelmes terepjáró dzsippel tehető utazást ígért, azonban e járműveket egyes, önkéntesen jelentkező, illetve esetlegesen kiválasztott utasoknak kellett vezetniük, rotációs vagy egyéb, a reklámok alapján előre nem látható módon;

  • hamisan ígérte, hogy az ár tartalmazza a nemzeti parki belépőket, hiszen a programban szereplő és szükségszerűen meglátogatott állami és indián közösségek által fenntartott parkok belépőjegyeit nem számította az árba;

  • azt ígérte, hogy az ár tartalmazza a reggelit a szállásokon, miközben azt is hirdette, hogy külön fizetendő reggelik is vannak, illetve ténylegesen fizetnie kellett az utasoknak a reggeliért vagy csak a reggeli italt tartalmazta az ár.

A GVH az Unitravel Utazásszervező Kft.-re kirótt bírság kiszabásakor az utazások értékesítéséből származó árbevételéből (annak 5%-ából) indult ki.

A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között, hogy a vállalkozás az ágazati szabályokkal ellentétes gyakorlatot folytatott.

Enyhítő körülményként értékelte a GVH, hogy az Unitravel Utazásszervező Kft.

  • módosította kereskedelmi gyakorlatát a versenyfelügyeleti eljárás indulását követően, azaz kiegészítette és pontosította katalógusát, valamint honlapját a hiányzó információkkal;

  • utalt arra a honlapján, hogy a helyi indián közösség felügyelete alatt álló parkok belépőiért külön kell fizetni.

A GVH az elmúlt időszakban több versenyfelügyeleti eljárást is indított az egyes utazásszervező cégek megtévesztő ígéretei miatt. A GVH ezzel kapcsolatban figyelemfelhívó tájékoztatást is közzétett, amely a honlapján itt olvasható.

A GVH „Gondolja Végig Higgadtan” elnevezésű kampányának további tájékoztatói a Gondolja Végig Higgadtan menüpont alatt olvashatók.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/15/2016.

Budapest, 2016. október 28.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea, sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +3630 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu
sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

 

Nyomtatható verzió PDF formátumban