Az idén negyedszázados fennállását ünneplő Gazdasági Versenyhivatal a magyar versenyjogi hagyományok és jogalkalmazás előtt kíván tisztelegni versenyjog-történeti kiállításával – e gondolattal nyitotta meg a GVH rendezvényét Dr. Juhász Miklós, a GVH elnöke.

A Versenyhivatal akár 85 éves évfordulóját is ünnepelhetné, hiszen 1931-ben jött létre a Kartelbíróság, amelynek munkája újszerű és egyedi volt az akkori Európában. Ezért döntöttünk úgy, hogy a GVH 25 éves évfordulójára a Kartelbizottság és Kartelbíróság történetét dolgozzuk fel – erősítette meg a GVH elnöke.

A tárlat tematikusan mutatja be a gazdasági versenyt szabályozó megállapodásokról szóló 1931. évi XX. törvénycikk létrejöttének körülményeit, hazai és nemzetközi hátterét, a Kartelbizottság és Kartelbíróság szervezetét és működését, továbbá válogatást ad közre a korabeli kartell ügyekből és elvi mondásokból.

A kiállítást részletes jogtörténeti kutatás előzte meg. A kutatócsoport részéről
Dr. Varga Norbert, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Magyar Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense és Dr. Szabó István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára beszélt a kutatás körülményeiről, kihívásairól és eredményeiről.

E jogtörténeti tárlattal gazdagította jubileumi programjainak sorát is a Versenyhatóság, amely a megnyitót követően a „Nyitott GVH” kezdeményezés keretében kitárja székháza kapuit szeptember 19-én, szombaton. A kiállítás a földszinten várja az érdeklődőket, akik Kéry Balázs építész épülettörténeti előadásában ismerhetik meg a közel 150 éves épület közelmúltbeli átalakítását a mai kor hivatali követelményeinek megfelelően. Dr. Basa Andrea, a GVH sajtószóvivőjének előadása pedig bepillantást enged a GVH működésébe.

A GVH több kiadvánnyal is ünnepli megalapítása 25. évfordulóját. A 25 év, 25 cikk – Jubileumi sajtóválogatások” című kötetben az intézmény korábbi és jelenlegi munkatársainak szubjektív visszaemlékezései olvashatók korabeli sajtóhírek mellett.

A Versenytükör, a GVH szakmai folyóirata ünnepi számában tíz meghatározó témát jár körbe – többek között a demokrácia, a privatizáció, az integráció, a konvergencia, a globalizáció és a válság kérdéskörét – a GVH tevékenységét, valamint a magyar és európai versenypolitika összefüggéseit vizsgálva az elmúlt 25 évben.

A jubileumi év programjai között kiemelkedő szakmai rendezvénynek ígérkezik a GVH novemberi, nagyszabású nemzetközi versenyjogi konferenciája, amelyen a GVH a versenyjoggal és a versenypolitikával foglalkozó nemzetközi szaktekintélyeket lát vendégül előadóként Budapesten. A konferencián a GVH jelenlegi elnöke, valamint korábbi elnöke és elnökhelyettese beszélget a GVH múltjáról, jelenéről és jövőjéről, szó lesz továbbá a versenypolitika szerepéről az átmeneti gazdaságokban, a versenyhatóságok a fogyasztóvédelmi tevékenységéről, valamint az információs adatbázisok versenyjogi aggályairól.

A programról további részletek a http://www.gvh.hu/gvh25/jubileumi_konferencia/konferencia linken, egyéb a 25 éves jubileumhoz kapcsolódó információk a http://www.gvh.hu/gvh25 érhetők el.

 

Budapest, 2015. szeptember 18.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:
dr. Basa Andrea
sajtószóvivő
cím: 1054 Budapest, Alkotmány u. 5.
tel.: (+36-1) 472-8902
fax: (+36-1) 472-8898
mobil: +36-30 618-6618
e-mail: basa.andrea@gvh.hu, sajto@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban