A Gazdasági Versenyhivatal tevékenysége számszerűsíthetően hasznos a gazdaság és a társadalom számára. A GVH versenyt védő tevékenysége révén a fogyasztóknál anyagi előny jelentkezik. A bemutatott konzervatív hatásbecslés eredménye (ún. ex ante impact assessment)1 azon  a feltevésen  alapul,  hogy  a  GVH közbelépése  nélkül –  vagyis  a jogsértő  magatartások  folytatódása, illetve  a  verseny jelentős csökkenéséhez vezető fúziók megvalósulása esetén  – az érintett termékek és szolgáltatások  drágábbak lettek  volna. A haszon pénzben fejeződik ki.

A fogyasztók legalább 58 milliárd forintot takarítottak meg a GVH működésének köszönhetően a 2008-2012. időszakban lezárt, versenykorlátozó megállapodásokkal és erőfölényes visszaélésekkel, valamint fúziókkal foglalkozó versenyfelügyeleti eljárásai nyomán. A összegszerűen számszerűsített közvetlen haszon ráadásul nem tartalmazza – többek között – a fogyasztóvédelmi eljárásokból származó hasznot, vagy az elrettentés hatását, és az olyan szélesebb értelemben vett előnyöket sem, mint a verseny versenyképességet fokozó hatása. A tényleges haszon tehát meghaladja az itt kimutatottat, akár annak többszöröse is lehet.

A hatásbecslés módszere egyszerűen alkalmazható és átfogó képet nyújt. A számszerűsítéshez a GVH az élenjáró külföldi versenyhatóságok által kifejlesztett és használt kereteket vette át. A konzervatív módszer kiindulópontja, hogy az erősebb verseny általában alacsonyabb egyensúlyi árakat eredményez, és ezért a versenyt indokolatlanul korlátozó magatartások, valamint a verseny csökkenéséhez vezető fúziók következtében a fogyasztók magasabb árakkal szembesülnek, ami számukra veszteséget okoz. Ha azonban a GVH közbelépése meghiúsítja az ilyen magatartásokat és fúziókat, akkor az említett káros hatás (a továbbiakban már) nem jelentkezik. A GVH tevékenységéből származó haszon így azonos a megelőzött káros hatás mértékével, ahhoz képest, mintha a GVH nem létezne.

A számítás módját a Magyar Tudományos Akadémia KRTK Közgazdaság-tudományi Intézet munkatársai értékelték (auditálták). Megállapították, hogy a GVH számításai megfelelnek a nemzetközi legjobb gyakorlatnak.

Ha az újabban (2014. áprilisában) kiadott OECD ajánlás számítási alapértékeit vettük volna alapul, akkor a GVH kimutatott társadalmi haszna kb. 80 milliárd forint lett volna.

Az így kimutatott haszon több mint négyszerese a GVH teljes költségvetésének (azonos időszakban), azaz a GVH-ra fordított társadalmi kiadás csak ezen eljárások révén is többszörösen megtérült.

A tiszta verseny tiszta nyereséget hoz a vállalkozások és a közösség számára is. Mindennek érdekében a GVH folyamatosan igyekszik fejleszteni hazánkban a versenykultúrát, javítani a verseny társadalmi elfogadottságát mind a fogyasztók, mind a gazdasági társaságok (különösen a KKV-k) körében. Ennek érdekében a GVH létrehozta a www.megfeleles.hu honlapot, amelyen hasznos információkat olvashatnak többek között arról, hogy milyen versenyjogi szabályoknak kell megfelelniük.

Budapest, 2014. május 20.

További információ: Gondolovics Katalin
Telefon: (1) 472-8902, Mobil: 06-30-618-6618

1 ex-ante: jelen esetben azt jelenti, hogy a számszerűsítés előre tekintő, vagyis a döntés pillanatában előre látható hatásokra vonatkozik.

 Nyomtatható verzió PDF formátumban