Nyomtatható verzió PDF formátumban

Központ a versenykultúra fejlesztéséért

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2006. szeptember 27-én internetes honlapján nyilvánosságra hozta a Versenykultúra Központ 2006-2007 évekre vonatkozó munkatervét.

A versenytörvény lehetővé teszi a GVH számára, hogy az előző évben befolyt bírság legfeljebb öt százalékát a versenykultúra fejlesztésére és terjesztésére költse. E feladat ellátására jött létre a hivatalon belül működő Versenykultúra Központ (VKK), melynek fő küldetése, hogy minden érintett és minden érdeklődő hozzájuthasson azokhoz az információkhoz, amelyek segítségével el tud igazodni a piaci versennyel kapcsolatos előírások között. Fontos cél még, hogy valamennyi érintett minél jobban megismerje, pontosan mi is a feladata a GVH-nak, a versenyhatóság mit tehet a piaci verseny tisztasága érdekében.

A kitűzött célok elérése érdekében a GVH VKK például idegen nyelvű szakkönyvet jelentet meg magyar nyelven, ismeretterjesztő kiadványokat készít és juttat el a célközönség számára, szakmai rendezvényeket szervez és mások által szervezett szakmai rendezvényeket támogat, szakmai pályázatokat hirdet, oktatási, tudományos és kutatási projekteket segít, könyvtárakat szakkönyvek beszerzésében támogat, együttműködik a hazai versenykultúrát támogató szervezetekkel, valamint a versenyjogi ügyekben ítélkező bírákkal.

A hazai versenykultúra fejlesztésén túl a VKK környező országok versenykultúrájának javításában is fontos szerepet tölt be, hiszen e szervezeten belül működik a külön költségvetéssel rendelkező OECD-Magyar Versenyügyi Regionális Oktatási Központ (ROK) is, melynek célja, hogy segítséget adjon a közép-, kelet-, és délkelet-európai országok versenypolitikájának, versenyjogának és versenykultúrájának fejlesztéséhez és támogassa az ottani versenyhatóságok munkáját. A központ mindezt az érintett országok versenyhatóságainál dolgozó munkatársaknak szervezett szakmai programok, szemináriumok szervezésével igyekszik elérni.

A VKK a feladatok ellátására való felkészülést a hazai versenykultúra fejlesztésére vonatkozó koncepciójának nyilvános vitára bocsátásával egyidejűleg már idén májusban megkezdte. A VKK tevékenységéről, céljairól bővebb felvilágosítást a versenykultura@gvh.hu e-mail címen, valamint a 472-89-81-es telefonszámon lehet kapni a megkereséstől számított legfeljebb három munkanapon belül.

Budapest, 2006. október 5.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: (+36-1) 472-8902
mobil: 06-30-618-6618
e-mail: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu