Nyomtatható verzió PDF formátumban

Visszaélt erőfölényével a Logisztár

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. szeptember 14-én hozott határozatában megállapította, hogy a Logisztár Székesfehérvári Logisztikai Szolgáltató Központ Tulajdonosi és Fejlesztő Kft. visszaélt gazdasági erőfölényével. A vállalkozás az általa üzemeltetett vámudvarban költségtérítést fizettetett a központ területén található vámhivatal által be nem rendelt azon ügyfelekkel, akik a vámhivatalt gyalogosan kívánták megközelíteni. A GVH a Logisztárt eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától, bírságot azonban nem szabott ki, mert a vállalkozás a jogsértő díjat csak rövid ideje alkalmazza, ezért nem származott belőle jelentős bevétele. A Logisztár által alkalmazott parkolási díjak vonatkozásában a GVH az eljárást megszüntette.

A versenytörvény értelmében tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így az üzleti kapcsolatokban tisztességtelen vételi vagy eladási árakat megállapítani, más módon indokolatlan előnyt kikötni, hátrányos feltételek elfogadását kikényszeríteni.

A GVH megállapította, a Logisztár gazdasági erőfölényben van az érintett piacon. A társaság által üzemeltett vámudvarban található vámhivatalhoz forduló ügyfelek - bizonyos vámigazgatási eljárások esetén - ugyanis kizárólag a Logisztár által üzemeltetett vámudvarban képesek az illetékes hatóság előtt eljárni. Az országban üzemelő többi vámudvar vagy a határmenti vámhivatalok, esetleg az Európai Unió más tagállamaiban működő vámhivatalok nem jelentenek tényleges választási lehetőséget a vámhivatalok vámigazgatási eljárását igénybe venni kívánók teljes köre számára. Az ügyfelek választását elsősorban a vámeljárások gyorsasága befolyásolja, márpedig ebből a szempontból az a leggyorsabb, ha az adott vállalkozás telephelyéhez/székhelyéhez legközelebbi vámudvart keresi fel vámügyintézés céljából. Az ország többi megyéjében található vámhivatalok bármelyikének felkeresése ugyanis jelentős időveszteséggel és költségtöbblettel (például a szállítás révén) járhat a számukra. Utóbbi tényt a Logisztár sem vitatta.

A GVH határozatában kiemelte, nem jogszerű a Logisztár azon gyakorlata, mely szerint a vámudvart gyalogosan, tömegközlekedési eszközzel és taxival felkereső, a vámhivatal által be nem rendelt ügyfelekkel szemben üzemeltetési költségtérítés megfizetését teszi kötelezővé. Egy pénzügyminiszteri rendelet értelmében ugyanis az üzemeltetőnek térítésmentesen biztosítania kell mindenki számára a vámhivatal szolgálati helyének megközelítését. A GVH nem tartja elfogadható gyakorlatnak, hogy egy hatósági jogkörrel rendelkező vámhivatalba az általa kizárólagosan nyújtott vámigazgatási eljárások lefolytatása érdekében gyalogosan is csak térítés ellenében lehessen bejutni.

Az üzemeltetési költségeket fedezi a vámudvarban telephellyel rendelkező - és ennek fejében a Logisztárnak irodabérleti vagy földhasználati díjat fizető - ügyfelek közös költsége. Ráadásul a gyalogosan érkező ügyfelek számára a Logisztár nem nyújt olyan infrastrukturális szolgáltatást, amely indokolttá tenné az üzemeltetési költségtérítés kötelezővé tételét. A parkolási díjat fizető ügyfelek egy kiépített, karbantartott területen parkolhatnak a vámudvarban folytatott ügyintézésük ideje alatt, amely területnek az őrzését is a Logisztár biztosítja. Ezzel ellentétben a gyalogosan érkező ügyfelek - a Logisztár saját bevallása szerint is - csak rendkívül rossz infrastrukturális körülmények között képesek megközelíteni a vámudvart.

Mindezek alapján az eljáró Versenytanács megállapította, hogy a Logisztár által kivetett üzemeltetési költségtérítés alkalmazása a Tpvt. 21. § a) pontjába ütközik. A GVH a Logisztárt eltiltotta a jogsértő magatartás folytatásától, bírságot azonban nem szabott ki, tekintettel arra, hogy a jogsértő díjat csak rövid ideje alkalmazza, ezért nem származott belőle jelentős mértékű árbevétele. A Logisztár által alkalmazott parkolási díjak vonatkozásában a GVH az eljárást megszüntette.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-3/2006.

Budapest, 2006. szeptember 15.

Gazdasági Versenyhivatal
Kommunikációs Csoport

További információ:
Mihálovits András
Gazdasági Versenyhivatal
cím: 1054 Budapest, V. ker. Alkotmány u.5.
levél: 1245 Budapest, 5. Pf. 1036
tel: +36-30 618-6618
email: Mihalovits.Andras@gvh.hu
http://www.gvh.hu