A GVH is csatlakozott az újonnan megalakult Családügyi Kerekasztalhoz

Budapest, 2025. július 1. – Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke is részt vett a Kulturális és Innovációs Minisztérium által életre hívott Családügyi Kerekasztal keddi alakuló ülésén. A kezdeményezés célja, hogy összehangolja a tagszervezetek családok érdekében végzett tevékenységét, ezzel is elősegítve a gyermekek és családok hatékonyabb védelmét. A GVH évek óta aktívan fókuszál a gyermekekre és családokra, mint sérülékeny fogyasztói csoportokra. A nemzeti versenyhatóság hatósági fellépése mellett számos edukációs törekvéssel segíti a fogyasztókat, továbbá különböző belső intézkedésekkel is támogatja a gyermeket nevelő dolgozóit, amiért a GVH 2025-ben is elnyerte a Családbarát Munkahely elismerést.

2025. július 1-jén tartotta első megbeszélését a Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezése alapján létrejött Családügyi Kerekasztal. Az új tanácsadó testületbe a családok életét érintő területekért felelős minisztériumok, valamint állami, vállalati, egyházi és civil szervezetek kaptak meghívást.

Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a testület keddi ülésén kiemelte: „A család és a nemzet az együttélésünk legfontosabb alapjai. A Gazdasági Versenyhivatal számára ezért kiemelten fontos a családok és a gyermekek aktív védelme, különösen a digitális térben, ahol rendkívül gyakoriak a sokszor kifejezetten gyermekeket célzó manipulatív és megtévesztő gyakorlatok.”

A GVH elnöke arra is rávilágított, hogy 2022 decemberében a GVH kezdeményezése alapján került be a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénybe (Fttv.) a „családi kapcsolatok”, mint védendő érték, illetve kiemelten védendő sérülékeny fogyasztói csoport.

A nemzeti versenyhatóság kiemelt céljának tekinti a családok védelmét és aktív támogatását

A GVH az elmúlt években több eljárást is folytatott, melyekben kifejezetten szülőket vagy gyermekeket célzó gyakorlatokat vizsgált. Ilyen eljárás volt egyrészt a Babybeet márkájú kisgyermekes szülőknek ajánlott termékekkel kapcsolatban tavasszal lezárt ügy, de ebbe a kategóriába sorolhatóak a 2024 májusában indított influenszer eljárások is, melyek közül egyet már le is zárt a Versenyhatóság.

A versenyfelügyeleti eljárások mellett, illetve azok tapasztalatait is hasznosítva a Gazdasági Versenyhivatal számos edukációs törekvéssel is igyekszik erősíteni a fogyasztói tudatosságot ezzel is védve a családokat és a gyermekeket. Gondolja Végig Higgadtan kampánysorozatának keretében többek között az ingyenes mobiltelefonos, illetve a számítógépes játékokban gyermekekre és fiatalokra leselkedő veszélyekre is felhívta a figyelmet, továbbá az üdülési jogok másodlagos értékesítésével kapcsolatos átverésekkel összefüggésben is óva intette a fogyasztókat. A GVH emellett az iskolás diákoknak szóló Digitális Tudatosság Programján keresztül interaktív tanórák segítségével gyakorol hatást a fiatalok fogyasztói tudatosságára, azáltal, hogy megismerteti velük a digitális biztonság, illetve az adatvédelem legfontosabb szempontjait.

2025-ben is Családbarát Munkahely elismerést kapott a GVH

Mindemellett a nemzeti versenyhatóság belső törekvéseivel is igyekszik csökkenteni a gyermekvállalás előtt álló, vagy fiatal gyermekeket nevelő munkatársaira nehezedő anyagi terheket. Többek között iskolakezdési támogatással és egészségpénztári munkáltatói hozzájárulással is segíti a családosokat. A GVH a munka-magánélet egyensúly megteremtését is fontosnak tartja, amelyhez a részmunkaidős foglalkoztatás támogatásával és gyermekbarát hivatali munkaállomás biztosításával is hozzájárul. Ezen belső intézkedései elismeréseként a Gazdasági Versenyhivatal 2025. június 27-én ismét átvehette a Kulturális és Innovációs Minisztérium által megítélt Családbarát Munkahely elismerést.

GVH Kommunikáció

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF-ben