Szombattól újabb termékkategóriákkal bővül az online Árfigyelő: már laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes élelmiszerek, a marhahús és az ásványvíz is elérhető lesz a GVH által működtetett rendszerben

Budapest, 2024. január 12. – Egy év alatt tizedére zuhant és 2023. decemberben 4,8 százalék volt az élelmiszerek árának emelkedése a megelőző év decemberében tapasztalt 44,8 százalékhoz képest. Az éves alapon mért, havi élelmiszer-infláció 27 hónapja nem volt olyan alacsony, mint 2023 utolsó hónapjában – többek között ez is kiderül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által pénteken közölt jelentésből. A kedvező adatokhoz a kormányzati és jegybanki intézkedések mellett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer is hozzájárult. Ráadásul szombattól újabb 16 termékkategóriával bővül az árak napi összehasonlítását biztosító rendszer, amivel a fogyasztók pénzt és időt spórolhatnak a vásárlásaik során.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy a novemberben mért 7,9 százalékról decemberben 5,5 százalékra mérséklődött az infláció éves összevetésben. 2022 utolsó hónapjához képest az élelmiszerek árának emelkedése 2023. decemberben 4,8 százalék volt, ami további 2,3 százalékpontos csökkenés a 2023 novemberében mért 7,1 százalékos értékhez képest. 2023 decemberében – az előző hónaphoz viszonyítva – átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek az élelmiszerárak.

A pénteken közölt adatok arra is rávilágítanak, hogy az élelmiszereket érintő, éves összevetésben mért infláció hónapról hónapra csökken. A 2022. decemberi 44,8 százalékos csúcshoz képest egy év alatt mintegy tizedére zuhant az élelmiszerárak emelkedése, köszönhetően a célzott kormányzati intézkedéseknek, a jegybank lépéseinek, illetve a Gazdasági Versenyhivatal beavatkozásainak és az általa működtetett online Árfigyelő rendszernek.  A friss adatokból az is kiderül, hogy a 2023. decemberi éves alapon mért 4,8 százalékos havi élelmiszer-áremelkedés több mint két éve nem volt ilyen alacsony (legutoljára 2021 szeptemberben volt ennél kisebb, amikor 4,4 százalék volt).

A www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online Árfigyelő hatékonyságát bizonyítja, hogy a július 1-jei indulása óta a megfigyelt 62 termékkategória több mint 80 százalékában csökkentek az átlagárak, átlagosan mintegy 6 százalékkal. Ráadásul január 13-tól újabb 16 termékkategóriával bővül a rendszer. Bekerülnek az Árfigyelőbe a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékek, az ásványvíz és a marhahús is. Így holnaptól már összesen 78 termékkategóriában – ami napi szinten több mint 1300 különböző élelmiszerterméket jelent – hasonlíthatják össze a napi árakat a vásárlók.

Az online Árfigyelővel, tudatos tervezéssel – például a bevásárlólista és a térképes boltszűrő funkciók használatával – több ezer forintot és sok időt lehet megspórolni a nagybevásárlások során. A www.arfigyelo.gvh.hu címen elérhető online Árfigyelő 2024-ben is elérhető lesz a magyar vásárlók, a magyar családok számára, így a GVH által működtetett rendszer továbbra is biztosítja az árak összehasonlíthatóságát és hozzájárul az árak csökkenéséhez.

GVH Közszolgálati kommunikációs Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF formátumban