Budapest, 2023. május 31. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szervezésében, online workshop keretében vitatták meg az élelmiszer-infláció kezelésének kérdéseit az Európai Unió versenyhatóságai. A rendezvényen a versenyhivatalok megismerhették az élelmiszerpiacokkal és az inflációkezeléssel kapcsolatos különféle tagállami versenyhatósági intézkedéseket – köztük a magyar gyorsított ágazati vizsgálatok módszertanát és eredményeit, amelyek iránt jelentős és folyamatos nemzetközi érdeklődés mutatkozik.

Az élelmiszerek áremelkedése egész Európában gondokat okoz, amelyet számos országban versenypolitikai eszközökkel is próbálnak enyhíteni. A téma megvitatására a Gazdasági Versenyhivatal 2023. május 31-én online workshopot szervezett az uniós versenyhatóságokat és az Európai Bizottságot tömörítő Európai Versenyhálózat (ECN) tagjai számára.

A rendezvényen a résztvevők rövid előadások és esettanulmányok mentén járták körül a versenyhatóságok lehetőségeit a jelenlegi inflációs környezetben, illetve a magyar mellett a görög, a cseh és a román versenyhatóságok szakemberei bemutatták az eddigi hatósági fellépések eredményeit. A workshopon prezentáló hatóságok közül a görög és a román versenyhatóság alkalmaz ahhoz hasonló, nyilvános árfigyelő adatbázist, mint amilyen a GVH javaslatára Magyarországon is működésbe lép majd július 1-jétől, és amely az átláthatóság növelésével jelentően hozzájárulhat a piaci verseny fokozásához, ezáltal az élelmiszerárak csökkenéséhez.

A rendezvényen nagy figyelem irányult a Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálataira, amelyeket a magyar hatóság szakemberei ismertettek a résztvevőknek. A GVH a közelmúltban zárta le gyorselemzéseit a tejtermékek, illetve a tartós élelmiszerek hazai piacain. A két vizsgálat nyomán a Versenyhivatal számos javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hazai élelmiszerárak csökkenéséhez, rövid- és hosszú távon egyaránt. Az egyedülállóan gyors és hatékony jogintézményt – illetve a feltárt piaci tapasztalatokat – folyamatos nemzetközi érdeklődés övezi.

Az előadásokat követően a tagállami versenyhatóságok szabadon osztották meg egymással tapasztalataikat az élelmiszerpiacok kihívásairól, az inflációról és az áremelkedés letörését célzó intézkedésekről.

A Gazdasági Versenyhivatal hagyományosan erős nemzetközi kapcsolatrendszerrel bír, 2022-ben pedig a korábbiaknál is hangsúlyosabban tudott megjelenni a versenyjog globális színterén. A nemzeti versenyhatóság szakemberei számos nemzetközi rendezvényeken osztották meg tapasztalataikat, a GVH pedig fontos pozíciókat érdemelt ki a különféle államközi szervezetek szakmai munkacsoportjaiban. A versenyhatóságok nemzetközi együttműködésének területeiről, hasznairól és fórumairól, illetve a magyar hatóság aktív szerepéről részletes beszélgetés hallható a GVH legfrissebb podcast-adásában.

GVH Közszolgálati kommunikációs és Külkapcsolati Iroda

További információ:

Horváth Bálint, kommunikációs vezető +36 20 238 6939

Gondolovics Katalin, sajtószóvivő +36 30 603 1170

Nyomtatható verzió PDF formátumban