Budapest, 2021. május 26. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 350 millió forintos bírságot szabott ki a Bongo nevű játék üzemeltetőjére, amiért burkolt reklámokkal, a költséget elhallgatva igyekezett a gyermekeket emelt díjas SMS-ek küldésére bírni.

         A versenyhatóság tavaly indított versenyfelügyeleti eljárást az elsősorban gyermekeket és kamaszokat célzó Ask Bongo („Kérdezd Bongot!”) szolgáltatás hirdetései miatt. A széles online csatornákon reklámozott játékban Bongo, a kismajom – emelt díjas SMS-ért – válaszolt a feltett kérdésekre. Mivel a digitális oktatás alatt a gyerekek a szokásosnál is több időt töltöttek okostelefonok és számítógépek előtt, így nagyobb eséllyel találkozhattak a kifogásolható hirdetésekkel, ezért a GVH tavaly tavasszal ideiglenesen megtiltotta a szolgáltatást és annak reklámozását.  

         A most lezárult vizsgálat megállapította, hogy a szolgáltatást üzemeltető ausztrál Global AQA Pty Ltd. jogsértő módon, közvetlenül hívott fel gyermekeket a vásárlásra, a reklámokban pedig elhallgatta a szolgáltatás árát és a személyes adatok kezelésének legfontosabb jellemzőit. A cég emellett egyes csatornákon – így influenszer-hirdetésekben, illetve iskolásoknak szóló websorozatban – burkoltan hirdette a játékot, azaz a fogyasztók számára nem derült ki, hogy fizetett reklámokról van szó.

         „A nemzeti versenyhatóság részéről többször világossá tettük, hogy a sérülékeny fogyasztók (idősek, betegek, gyermekek) ellen elkövetett jogsértéseket szigorúan vesszük. A gyermekeket érintő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat különösen súlyosan ítéljük meg, hiszen az érintettek az internetes közösségi platformokon, reklámokkal különösen befolyásolhatók.” – emlékeztetett Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.  

         A GVH a kiszabható maximális, mintegy 350 millió forintos bírságot rótta ki az ausztrál cégcsoportra. A hatóság emellett megállapította három influenszer ügynökség és egy webtartalom-gyártó – a P4R Digital Agency Kft., a Social Guru Magyarország Kft., a hd OPEN! Kft. és a Globoport Média Holding Kft.  – felelősségét is az általuk közvetített reklámokkal kapcsolatos egyes jogsértésekben. A hazai vállalkozások számára – közreműködésük jellegére is tekintettel – a versenyhatóság bírság kiszabása helyett a jövőbeni hasonló jogsértések elkerülését célzó belső szabályozások (ún. megfelelési programok) kialakítását írta elő. A jogkövetést elősegítő programok végrehajtását mind a négy cég vállalta, melyet a GVH utóellenőrzés keretében fog számonkérni.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/3/2020.

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban