2018 végén félrevezető információszolgáltatás miatt vonta vissza a GVH a DIGI-Invitel fúzióról hozott döntését, és újranyitotta a fúzió vizsgálatát. Az ismételt eljárás most lezárult, összesen 82 települést érintő beavatkozással.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2018 májusában – feltételek és kötelezettségek előírása mellett – járult hozzá, hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t (Invitel). A Hivatal azonban a határozathozatalt követően megállapította, hogy döntése az ügyfél által közölt félrevezető tényeken alapult, ezért visszavonta határozatát, valamint bírságot szabott ki a jogsértésért. A GVH egyidejűleg megindította az összefonódás újbóli vizsgálatát.

A fúzió ismételt vizsgálata most zárult le: a GVH ismét feltételek és kötelezettségek előírása mellett járult hozzá, hogy a DIGI megszerezze az Invitel-t.  A beavatkozások tartalma és hatásuk földrajzi kiterjedése azonban ezúttal bővebb, mint a korábbi visszavont döntésé. Ennek egyik oka, hogy a félrevezető közlés éppen az érintett települések listáját érintette, és a hatóság egyúttal figyelembe vette az időközben lezajlott piaci változásokat is. 

A GVH két területen értékelte kiemelten az esetleges káros versenyhatásokat: egyrészt ott, ahol a DIGI és az Invitel hálózatai átfedésben vannak, másrészt azokon az Invitel hálózattal lefedett településeken, ahol a DIGI-vel azonos vállalkozáscsoportba tartozó i-TV Digitális Távközlési Zrt. nyújt televízió-szolgáltatást más piaci szereplőtől bérelt hálózaton (i-TV szolgáltatás).

  • A DIGI és az Invitel saját vezetékes távközlési hálózatai 34 településen mutatnak átfedést. Ezek közül a GVH vizsgálata 15 település esetében állapította meg, hogy a tranzakció a verseny jelentős mértékű csökkenését eredményezné. E területen a DIGI – a versenyproblémák orvoslása érdekében – értékesíti az Invitel hálózatokat (azok infrastruktúráját és az értékesítés időpontjában meglévő előfizetői szerződéseket) egy, a GVH által jóváhagyott vevő, a TM IT Services Kft. részére. A leválasztás végrehajtásáig a DIGI köteles fenntartani a hálózatok gazdasági működőképességét és versenyképességét, valamint tartózkodni az előfizetők átcsábításától. A hatóság ezúttal is ellenőrző biztost jelölt ki e kötelezettségek felügyeletére. A leválasztáshoz kapcsolódó kötelezettség továbbá, hogy a DIGI 10 éven belül nem veheti vissza a hálózatokat, valamint csak olyan nagykereskedelmi szolgáltatásokat nyújthat a jövőben a vevő részére, amelyek nem veszélyeztetik a társaságnak a DIGI-től független kiskereskedelmi piaci működését.
  • A GVH arra a következtetésre jutott, hogy az Invitel hálózat által lefedett területen, ahol a DIGI csoport i-TV műsorterjesztési szolgáltatása is elérhető, az összefonódás 67 településen járna a verseny jelentős csökkenésével, hiszen a fúziót követően csak e két szereplő műsorterjesztési szolgáltatása lenne elérhető, vagy nagyon magas lenne együttes részesedésük. A versenyprobléma kezelésére előírt kötelezettségek szerint az érintett településeken a DIGI csoport 2023 végéig kilép a vezetékes távközlési hálózatokra vonatkozó bérleti szerződésekből, míg a hálózatok üzemeltetői akár korábban is kiléphetnek. Ez az időkeret elégséges a hálózatüzemeltetők számára, hogy az i-TV helyett versenyképes megoldást találjanak a vezetékes műsorterjesztési szolgáltatásra a hálózatukon, vagy hálózatuk más, számukra elfogadható hasznosítására (pl. teljes bérbeadás, értékesítés). A GVH egyéb intézkedéseket is előírt a versenyproblémák megelőzése érdekében (pl. az i-TV szolgáltatás árazására vonatkozóan) a 2023 végéig tartó időszakra.

A GVH határozata alapján a fenti intézkedések együttes teljesülésével kiküszöbölhető a verseny jelentős mértékű, az összefonódásból eredő csökkenése.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/42/2018.

Budapest, 2020. március 18.

Gazdasági Versenyhivatal

Információ a sajtó részére:

sajto@gvh.hu

http://www.gvh.hu

tel: (+36-30) 180-2060

További információk:
GVH Ügyfélszolgálata
tel: (+36-1) 472-8851
e-mail: ugyfelszolgalat@gvh.hu
http://www.gvh.hu

Nyomtatható verzió PDF formátumban