Budapest, 2022. augusztus 4. – A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közzétette 2022 első félévének eredményeit összegző Gyorsjelentését a magyar piaci versenyről.

         A Gazdasági Versenyhivatal 2022. első félévében is nagy hangsúlyt fektetett a magyar emberek védelmére, valamint a verseny tisztaságának biztosítására a nemzetgazdaság jelentős ágazataiban. A nemzeti versenyhatóság ágazati gyorsvizsgálataival biztosította a koronavírus-járvány alat­ti reklámok tisztességességét, valamint hozzájárult ahhoz, hogy a verseny jótékony hatásainak köszönhetően közel felére csökkenjen az antigén gyorstesztek hazai kiskereskedelmi ára. Az építőipar területén tavaly megkezdett gyorsvizsgálatok sorozata is folytatódott, amely szintén az áremelkedések mérséklését szolgálja a versenytorzulások felszámolásával.

A GVH továbbra is kiemelt feladatként kezeli a fogyasztók tájékozott döntéseinek elősegítését az online és a hagyományos felületeken egyaránt. Az elmúlt félév középpontjában az influenszer-marketing gyakorlatai mellett az e-kereskedelem és az adatvagyon összefüggései álltak, amelynek kapcsán a versenyhatóság előremutató javaslatokkal élt a fogyasztói bizalom erősítése, illetve a hazai kkv-k fejlesztése érdekében.

Az összefonódások ellenőrzése kapcsán a hatóság továbbra is a gyors ügyintézést tartotta szem előtt, melynek köszönhetően a GVH hatékonysága Európában továbbra is az élmezőnybe tartozik.

„A kötelezően ellátandó alapfeladataink mellett három olyan képessége is van a nemzeti versenyhatóságunknak, amely után nemzetközi szakmai érdeklődés mutatkozik. Az egyik az Európában is egyedülálló - a magyar Kormánytól kapott - felhatalmazás a gyorsított ágazati vizsgálatok lefolytatására. A másik a környezetvédelem és versenyjog kapcsolatának kutatása, míg a harmadik a fogyasztói jóléti hasznok számszerűsítése, közgazdasági elemzése.” – értékelte az első félév munkáját Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.

         A „Gyorsjelentés a Gazdasági Versenyhivatal 2022. I. félévi tevékenységéről” című kiadvány elérhető a nemzeti versenyhatóság honlapján:

https://www.gvh.hu/gvh/gyorsjelentesek

GVH Sajtóiroda

Nyomtatható verzió PDF formátumban