Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj/011-027/2011.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. K. A. jogi igazgató által képviselt Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése tárgyában folytatott versenyfelügyeleti eljárásban megtartott nyilvános tárgyalást követően - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot.

A Versenytanács megállapítja, hogy az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor az "X-box Arcade játékkonzol + 2 ajándék szoftver" termék 2010. decemberi akciójáról szóló, 2010. december 9. és 11. között sugárzott televíziós reklámjában, illetve az "X-box Arcade alapgép + 10 ajándék szoftver" termék vonatkozásában a 2010. május 27. és június 3. között érvényes akciós újságjában nem tüntette fel, hogy a tájékoztatás az 512 MB belső memóriával rendelkező játékkonzolra vonatkozik.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Versenytanácsnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.