Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-60-045/2010.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Oppenheim Ügyvédi Iroda (Budapest) által képviselt Debreceni Csoport Kft. (Szolnok) kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként érintett a szintén az Oppenheim Ügyvédi Iroda (Budapest) által képviselt Kaiser Food Kft. (Abda) - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot.

A Versenytanács engedélyezi a Debreceni Csoport Kft.-nek a Kaiser Food Kft. feletti irányításszerzéssel megvalósuló összefonódást.

Jelen határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtott, vagy ajánlott küldeményként postára adott, a Fővárosi Bírósághoz címzett keresettel.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.