Nyomtatható verzió PDF formátumban

Iktatási szám: Vj-163/2008/47.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Kemény Balázs jogi osztályvezető és dr. Király Ildikó jogtanácsos által képviselt Penny Market Kereskedelmi Kft. (Alsónémedi) ellen a fogyasztók tisztességtelen befolyásolásának, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalma miatt indult eljárás során tartott tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont akciós újságjaiban és az interneten egyes termékekkel kapcsolatosan közreadott tájékoztatásaival

  • (i)

    a 2008. augusztus 24-30. közötti akció kapcsán a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást, míg

  • (ii)

    a 2008. szeptember 7-13. közötti akció kapcsán tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított.

A Versenytanács kötelezi a Penny Market Kft-t 3.000.000.- (hárommillió) forint bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított harminc napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számlája javára kötelesek megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A döntés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.