Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-155/2007/33.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Csemege Match Zrt. (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indult eljárás során tartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy 2007. április 11. és 24., 2007. április 24. és 30., 2007. május 2. és 8., 2007. május 23. és 29., 2007. május 30. és június 5. és 2007. június 20. és július 3. között tartott akciói keretében meghirdetett

  • (i)

    egyes termékek az akció kezdőnapján egyes boltjaiban nem voltak elérhetőek, illetve

  • (ii)

    egyes termékek egyes boltokban az akció egy-egy napján nem a meghirdetett áron voltak elérhetőek.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított harminc napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.