Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-87/2007/067.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a DBS Magyarország Kereskedelmi Kft. Győr és Direct Best Sellers s.r.o. Bratislava ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt hozott elmarasztaló határozat végrehajtásának ellenőrzésére tartott utóvizsgálati eljárásban tárgyaláson kívül meghozta az alábbi

végzést

  • A Versenytanács elrendeli a 2007. október 11-én kelt Vj-87/2007/035. számú határozatában foglalt azon kötelezettség végrehajtását, mely szerint eljárás alá vontak egyetemlegesen kötelesek ugyanazokban a lapokban és ugyanolyan terjedelemben, amelyekben a jogsértő hirdetések is megjelentek, laponként egy alkalommal az alábbi tartalmú helyreigazító tájékoztatást közzétenni:

    • "A Direct Best Sellers s.r.o. és a DBS Magyarország Kereskedelmi Kft. tájékoztatja az olvasót, hogy a Gazdasági Versenyhivatal előtt lefolytatott Vj-87/2007. sz. eljárásban nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani Absolute, Equiba, Herbachrom, Lipotrex, Redox, Removyl, Spirula, Zactival és Figur Bella termékei kapcsán a reklámjaiban ígért testsúlycsökkentő, illetve potencianövelő hatást.
      A GVH Versenytanácsa a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást megállapítva összesen 38 millió Ft bírságot szabott ki."

  • Ezzel egyidejűleg a kötelezett vállalkozások e végzés kézhezvételétől számítottan az első 30 napban napi 20 000 (azaz húszezer) Ft, azt követően a kötelezettség teljesítésének igazolásáig napi 30 000 (azaz harmincezer) Ft végrehajtási bírságot kötelesek megfizetni.

  • E végzés kézhezvétele és a kötelezettség teljesítése közti - napokban mért - időszakra számított végrehajtási bírságot a kötelezett vállalkozás a teljesítés igazolásától számított 15 napon belül köteles megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számlájára.

  • Az, akinek a jogát vagy jogos érdekét a végrehajtás elrendelése, illetve a végrehajtási bírság kiszabása sérti, a sérelemről szerzett értesüléstől számított három nap alatt végrehajtási kifogást terjeszthet elő a Versenytanács elnökénél.

Indokolás

A végzés indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.