Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-128/2007/41.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Magyar Telekom Nyrt. (Budapest), mint a T-Online Magyarország Internet Szolgáltató Zrt. jogutódja ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban tartott nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy a Magyar Telekom Nyrt. a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor

  • egyes ADSL csomagjai tekintetében 2007. január-május között "akár 8 Mbit/s maximális letöltési sebességet" reklámozott,

  • 2006. januártól 2007. júliusig TV reklámokban, utcai plakátjain, jármű-matricáin, lift reklámjain nem, illetőleg nem észlelhető módon adott tájékoztatást arról, hogy a reklámozott áron történő szerződéskötés feltétele a szerződés hűségnyilatkozattal, határozott időre történő megkötése.

A Versenytanács a jogsértés miatt 10 000 000 (azaz tízmillió) Ft bírság megfizetésére kötelezi, melyet a Magyar Telekom Nyrt. a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számla javára köteles befizetni.

A határozat felülvizsgálatát a Magyar Telekom Nyrt. a kézhezvételétől számított 30 napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.