Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-50/2007/18.
Ikt.sz.: Vj-0050/2007/017.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. Budapest ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, az eljárás alá vont a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított, amikor szórólapján és internetes honlapján 2007. január 1. napját követően azt a valótlan tájékoztatást adta, hogy a Lakossági Elektronikus Számlacsomag esetében nem kell fizetni a bankon kívüli rendszeres átutalások után.

A Versenytanács a jogsértő magatartás további folytatását a határozat kézhezvételétől megtiltja.

A Versenytanács kötelezi az eljárás alá vontat 1.000.000 Ft (Egymillió forint) bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számla javára köteles megfizetni.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Versenytanácsnál benyújtható vagy ajánlott küldeményként postára adott keresettel lehet kérni.

Indokolás

A határozat indokolás részét a Nyomtatható verzió PDF formátumban hivatkozásra kattintva érheti el.