Vj-117/2006/12

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Gazdasági Versenyhivatal által a Renault Hungária Kft. ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt indított eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás nem valósított meg jogsértést.

A határozat felülvizsgálatát a kézbesítéstől számított 30 napon belül kérheti az eljárás alá vont vállalkozás a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A vizsgálat elindítása

A Gazdasági Versenyhivatal a 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.). 70. § (1) bekezdése alapján hivatalból indított eljárást annak megállapítására, hogy az eljárás alá vont vállalkozás az általa forgalomba hozott Renault Megane személygépkocsikra szervezett két akcióval kapcsolatos reklámtevékenységével - a kedvezmények összevonhatóságával kapcsolatban - a Tpvt. 8. § (2) bekezdés c) pontjába ütközően a fogyasztók megtévesztésére alkalmas jogsértést valósított-e meg.

II.

Tényállás

  • 1.

    A Renault típusú gépjárművek magyarországi forgalmazására 1991-ben alakult eljárás alá vont vállalkozás tevékenységi körébe tartozik a fent jelzett gépjárművek importja és magyarországi elosztása az ország teljes területén a vele szerződéses viszonyban álló értékesítési hálózat részére.

    Az eljárás alá vont Kft. 2005. évi nettó árbevétele 51.425.050.000 Ft volt. Ellene ez idáig nem folyt versenyfelügyeleti eljárás.

  • 2.

    Az önálló piacként kezelendő új gépjárművek forgalmazásában - mely mind az áru sajátosságai, mind a forgalmazási módok miatt elkülönül a használt gépjárművek forgalmazástól (Vj-57/2002. számú Versenytanács határozat) - az új személygépkocsihoz adott jótállás és szervizháttér miatt a használt autó vásárlása csak korlátozottan vehető figyelembe helyettesítő termékként.

    Az új személygépkocsik rendkívül összetett termékek, vagyis márkánként más az alap, és az ezen túli felszereltség, illetve a kiválasztott személygépkocsihoz különböző extrák társulhatnak.
    A személygépjárműveken belül a mini (városi forgalomra szolgáló kisméretű, alacsony üzemanyag fogyasztású), a kisautó (amely alapvetően városi jellege mellett, hosszabb utakra is kényelemesen használható), az alsóközép kategória (ami átmenetet képez a kisautó és a nagyobb személygépkocsik között), és a középkategória (melyek rendeltetésszerűen alkalmasak öt személy kényelmes és hosszú utazására) különböztethető meg. Kínálat tárgyát képezik továbbá a luxus célokat szolgáló nagyautók és a sportautók.
    Az eljárás alá vont vállalkozás a forgalmazott személygépkocsi kategóriák szempontjából - hasonlóan a többi személygépkocsi-forgalmazóhoz - szinte minden alkategóriában jelen van a piacon.

  • 3.

    A 2004. évben kialakult értékesítési sorrendben - az össz-értékesítést tekintve - 16,3 %-kal a Suzuki volt az első, mit az Opel követett 11,6 %-kal. A Renault harmadik (9,3 %), míg a Skoda (8,2 %) és a Volkswagen (7,5 %) a negyedik, ötödik helyet foglalta el.

    Az eljárás alá vont piaci részesedése 2005. évben - az érintett időszakban - 6,6 % volt. A 2006. augusztus 31-ig lebonyolított személygépkocsi forgalmazásban a Renault részesedése 5,93 %-ot képviselt. (A pontos piaci részesedés a termék szezonális jellege miatt folyamatosan változik.)

  • 4.

    A személygépkocsik több évi forgalmi adatait tekintve megállapítható, hogy az árú értékesítése szezonális jelleget mutat. Fő szezonnak az év utolsó hónapja tekinthető.
    Magyarországon jelenleg összesen 37 új személygépkocsi márkából választhat a potenciális fogyasztó.
    A konkurencia harc erős, melynek egyik fontos eszköze a marketing tevékenység.
    A különböző reklámokat a márkakereskedők általában a vezérképviseletekkel szorosan együttműködve jelentetik meg a különböző médiumban, és a hirdetéseket - melyekben általában egy-egy márkát vagy új típust reklámoznak - jellemzően a vezérképviseletetek finanszírozzák.
    Fentieken túl a márkakereskedők is hirdetnek, illetve szezonálisan ún. nyílt hétvégéket szerveznek, amelyeken az érdeklődők tesztvezetés keretében próbálhatják ki az adott márkát, sőt egyes esetekben - nyereményjáték keretében - a fogyasztók személygépkocsit is nyerhetnek.
    Fenti akciók mellett a márkakereskedők gyakran jelennek meg olyan akciókkal is, amikor az alapfelszereltséghez különböző extrákat adnak ajándékba (pl. immobiliser, téli gumi, elektromos ablakemelő, metálfény stb.).
    Fontos marketing eszközként alkalmazzák továbbá a fizetőképes kereslet fokozását szolgáló hitelakciókat, melyek során pl. néhány hónapig elengedik a kamatot, vagy mellőzhető a kezdőrészletet fizetése (2003-ban az új személygépkocsiknál a hitelezés közel 13 %-al nőtt.) A különböző akciók sokszor párhuzamosan futnak.

  • 5.

    Az eljárás alá vont vállalkozás 2006. tavaszán két akciót szervezett, részben párhuzamosan.

    5.1. Az egyik, az ún. Viaweb akció 2006. március 2-től 2006. április 10-ig tartott, melynek keretében - az eljárás alá vont előadása szerint - az új Mégane Coupé Cabriolet típusú személygépkocsit vásárolhatta meg a fogyasztó jelentős árengedmény mellett.
    A hirdetés csak az interneten lett közzétéve, illetve az akcióról a márkakereskedőket is értesítette az eljárás alá vont vállalkozás.
    Az akció keretében az eljárás alá vont értékesítette a teljes meghirdetett készletet, azaz 33 db személygépkocsit.
    (Az internetre feltett első hirdetést az eljárás alá vont nem archiválta, arról a vizsgálatban nem állt rendelkezésre reklámanyag, tekintettel arra, hogy az ezzel kapcsolatos első információ megérkezésekor - 2006. június 16-án - a hirdetés már nem volt fenn a világhálón.)

    5.2. A másik akció 2006. február 15-én kezdődött, és a készlet erejéig tartott. Az akcióban az új Renault Mégane II. fázisú gépjárművek vettek részt. Az akciót a következő médiumokban népszerűsítették:
    - 30.000 direct mail (névre szóló közvetlen megkeresés), és szórólap
    - internet
    - sajtó
    - televízió reklám (március és áprilisban)
    - óriásplakátok

    - A direct-mail első változata felhívta a figyelmet a Renault megújult választékára és a nyílt hétvégére március 25-én és 26-án.
    Közölte, hogy a Mégane motorválasztékában a fogyasztó most vadonatúj dieselmotorokat is talál azzal, hogy ha a fogyasztó az ott írt Mégane modellek közül választ, "akár az első 10.000 kilométerre elegendő mennyiségű üzemanyagot kap" ajándékba.
    (A reklám további ajánlatokat is megfogalmazott.)
    A reklám a 10.000 km ajándékra - kék kiemelt sávban - ismételten felhívta a figyelmet azzal, hogy az ajánlat 2006. március 1-től a készlet erejéig érvényes, illetve arra, hogy az megfelelő fogyasztású, típusú motor mellett, a készlet erejéig, 105.000 Ft értékű MOL üzemanyag kártyának felel meg.

    - A direct mail második változata is a Méganera hívta fel a figyelmet a március 25-i és 26-i nyílt hétvége kapcsán, ahol szintén megjelent (kétszer) az "akár az első 10.000 kilométerre elegendő mennyiségű üzemanyagot kap tőlünk ajándékba" szövegezés és annak értelmezése.

    - Az internetes banneren a következő üzenet jelent meg:
    "Új Mégane Grandtour 2.0 dCi 150 LE motorral. Most akár 10.000 km ajándékba.
    4,99 % THM-el
    Új Renault Mégane"

    - A TV reklámok szövege az következő volt:
    "Új Renault Mégane. Most én vezetek. Akár 10.000 km-re elegendő ajándék üzemanyaggal.
    Renault. Autókat alkotunk."
    (A kép alsó felében megjelent szöveg olvashatatlan volt.)

    - A sajtóban a "10.000 km ajándékba" figyelemfelhívó szöveg jelent meg.

    - Az óriásplakátok is az "Akár 10.000 km-ajándék" üzenetet közvetítették.

    5.3. A reklámok nem tartalmaztak utalást arra vonatkozóan, hogy jelen akcióval párhuzamosan egy másik, a Renault Mégane I. fázisú gépkocsikra árkedvezményt biztosító, akció is érvényben van a márkakereskedőknél. Az érintett időszak alatt az eljárás alá vont márkakereskedői hálózatában 335 db gépkocsit adott el.

    5.4. A reklámköltség teljes összege 157.511.920,- Ft volt.

III.

Az eljárás alá vont vállalkozás álláspontja

  • 6.

    A vállalkozás nem sértette meg a Tpvt. 8.§ (2) c. pontjában foglaltakat, az írásbeli és szóbeli tájékoztatások összességét tekintve, minden tájékoztatást megadott ügyfelei számára az akciók körülményei vonatkozásában. A jogszabály nem követel meg az írásbeliséget, így az adott tájékoztatás szóban is megadható a potenciális ügyfelek részére, ahogyan ez meg is történt.
    Álláspontja szerint a kiadott tájékoztatások, hirdetések és a márkakereskedésekben adott szóbeli tájékoztatás együttese nem befolyásolta hátrányosan a gazdasági versenyt, mivel az ügyfelek a kapott tájékoztatások összességére figyelemmel döntöttek a gépjárművek megvásárlása vonatkozásában.
    Köztudott, hogy a Kft. által kínált gépjárművek sem az interneten, sem más közvetett formában nem vásárolhatóak meg, ami azt jelenti, hogy az ügyfélnek minden esetben be kell mennie a márkakereskedésbe, ahol minden esetben részletes felvilágosítást kap a vásárlás részleteiről.

    Az ügyfél, aki az "Akár 10.000 km ajándék" akció keretében kapott direkt marketing levelet, és vásárlási szándékát bejelentette egy konkrét autótípusra nézve, a márkakereskedésben értesült a kétféle akcióról, illetve arról is, hogy adott esetben a másik, a Viaweb akció kedvezőbb, illetve arról is tájékoztatást kapott a vásárlást megelőzően, hogy a két akció nem vonható össze.
    A vállalkozás a hirdetések során mindvégig és minden formában jelezte, hogy a márkakereskedésekhez kell fordulni az akciókkal kapcsolatosan.

IV.

A Versenytanács álláspontja

  • 7.

    Az 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) törvény 8. §. (1) bekezdése értelmében tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. A törvény alkalmazásában fogyasztónak tekintendő: a megrendelő, a vevő és a felhasználó.
    Fentiek értelmében azon magatartásoknak van versenyjogi relevanciája, amelyek a fogyasztók döntési szabadságát versenyviszonyok között, azok torzítására alkalmas módon befolyásolják vagy befolyásolhatják.

    A 8. § (2) bekezdés c) pontja szerint fogyasztók megtévesztésének minősül, ha az áru értékesítésével, forgalmazásával összefüggő, a fogyasztó döntését befolyásoló körülményekről - így különösen a forgalmazási módról, a fizetési feltételekről, a kapcsolódó ajándékokról, az engedményekről, a nyerési esélyről - megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak. E jogszabályhely alá tartoznak az akciós értékesítések is.

    A Tpvt. III. fejezetének célja a fogyasztók döntési szabadságának - mint védett jogi tárgynak - védelme az áruk, szolgáltatások közötti választással kapcsán, és egyben a piaci versennyel összefüggésben annak érdekében, hogy a gazdasági verseny ne szenvedhessen sérelmet a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása révén. A tisztességtelen befolyásolás kihat, vagy kihathat a fogyasztók - az azonos vagy egymást ésszerűen helyettesítő termékek közötti - választási folyamatára, illetve ezáltal a verseny alakulására (Vj-163/2004/21).

  • 8.

    Az eljárás alá vont vállalkozás a vizsgált magatartást - a tényállásban írtak szerint - éles versenyben, versenypiacon fejtette ki, hol jelentős számú vállalkozás kínálja egymást ésszerűen helyettesíteni képes áruját.
    Előbbiekre tekintettel az eljárás alá vont vállalkozás reklámozási tevékenysége vonatkozásában megállapítható, hogy a Tpvt 8. § (1) bekezdésben írt egyik törvényi tényállási elem - a magatartás gazdasági versenyben való kifejtése - megvalósult azáltal, hogy az egyes kínált kedvezmény - önállóan - alkalmas a fogyasztói döntésének befolyásolására az adott piacon folyó versenykörülmények között.

  • 9.

    Annak megítélésénél, hogy egyes reklámok a Tpvt. 8. § (2) bekezdés c.) pontjának alkalmazásában jogsértőnek minősülnek-e, figyelemmel kell lenni arra, hogy az a cselekmény alkalmas a fogyasztói döntéseknek a gazdasági versenyben való tisztességtelen befolyásolására, amely a kínált árut a ténylegesnél kedvezőbbnek, előnyösebbnek tünteti fel a fogyasztók előtt, előidézve azt is, hogy a reklám folytán kialakuló fogyasztói döntés következtében a reklámozó vállalkozás előnyösebb helyzetbe kerül a piacon (Vj-196/2004.).

    A jelen eljárás vizsgált reklámokban közzétett, a két-két külön akcióra vonatkozó állítások úgy a kapcsolódó ajándékkal, mind az árengedménnyel összefüggésben - fentiek értelmében - nélkülözték a megtévesztésre alkalmas tájékoztatást, vagyis mindkét reklám ígérete önmagában valós volt.
    Azokkal kapcsolatban az a hiány fogalmazódhatott meg, hogy nem tájékoztatták a fogyasztókat arról a körülményről, hogy - részbeni átfedéssel - egy másik akció is folyik, minek kedvezménye nem vehető együttesen igénybe az ismert akció kedvezményével.
    Fentiek következtében a reklámtevékenységgel összefüggésben megtévesztésre akkor kerülhetett sor, ha egy adott fogyasztói kör, ki a 10.000 Ft-os ajándék-ígéretet ismerte, egyidejűleg olvasta a másik, a csak az Interneten közzétett a Mégane Coupé Cabriolet típusú személygépkocsira vonatkozó Viaweb akciót is, így - ezt kizáró közlés hiányában - joggal gondolhatta, hogy mindkét kedvezményre jogosult.

  • 10.

    A Versenytanács álláspontja szerint - valótlan állítás hiányában - körültekintően kell vizsgálni, hogy egy-egy állítás, vagy valamely információ hiánya alkalmazhatóvá teszi-e a Tpvt. 8. § (2) bekezdés c.) pontját.

    Vizsgálni kell jelen esetben, hogy a fogyasztó azon tudata, miszerint dupla akció kedvezményezettje lehet, oly mértékben lényeges-e a saját, és egyben a piacra is kiható, a vétellel kapcsolatos döntése szempontjából, hogy az a megtévesztésen alapuló vásárlásra késztetné.
    A Versenytanács szerint fentiek megítélés szempontjából jelentőséggel bírnak a vásárolni kívánt árufajta, annak lényeges tulajdonságai, de ezen túl a kedvezmény (vagy kedvezmények) mibenléte is.

    Álláspontja szerint a megtévesztésre alkalmasság megítélése szempontjából jelen ügyben is a meghirdetett árura - jelen esetben arra, hogy a reklámok tárgya nem mindennapi használati tárgy, hanem nagy értékű, ritkábban, hosszabb használatra vásárolt termék - és annak árára kellett figyelemmel lenni.
    Fentiek alapján a Versenytanács - mérlegelése körében - arra a megállapításra jutott, hogy az azon szűk fogyasztói körben, amely mindkét akcióról értesült, a két akció egyidejűségének és egymást kizáró voltának elhallgatása az áru természete, és a kedvezmények mibenléte miatt nem eredményezhetett olyan fogyasztói döntést, mely a piacra is kihatóan befolyásolhatta volna a versenyviszonyokat.
    A nagy értékű, tartós javak beszerzése kapcsán ajánlott akciós kedvezmények együttese egyrészt nem volt olyan mértékű, mely önmagában kialakíthatta az adott áru vételére irányuló döntést, vagy vételi szándékot keletkeztetve más árúra irányíthatta volna a fogyasztók figyelmét (becsalogató reklám), másrészt az ésszerű fogyasztói szokásoknak megfelelően - az ügylet jellegéből adódóan - a szerződés megkötését megelőzően tisztázni kellett a forgalmazás valós feltételeit (Vj-113/2004).
    Fentiekre tekintettel a Versenytanács a megállapította, hogy az eljárás alá vonti magatartás nem valósított meg jogsértést (Tpvt. 77. § (1) bekezdés i.) pont).

  • 11.

    Megjegyzi a Versenytanács, hogy a párhuzamos hirdetési kampány is okozhat jogsértést az esetben, ha - az ügyben mérlegelt konkrét körülmények összessége alapján - a piacilag releváns megtévesztésre alkalmas magatartás megállapítható.

Budapest, 2006. november 20.