Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-159/2006/2

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Waberer`s Holding Vagyonkezelő Zrt. engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt vett a Révész Eurotrans Nemzetközi Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a Waberer`s Holding Vagyonkezelő Zrt. irányítást szerezzen a Révész Eurotrans Nemzetközi Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1.

    A kérelmező Waberer`s Holding Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: Waberer`s Zrt.) 2006. szeptember 25-én Üzletrész Adásvételi Szerződést kötött a Révész Eurotrans Nemzetközi Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Eurotrans Kft.) üzletrészei 100 százalékának megvásárlására.

  • 2.

    A Waberer`s Zrt. az 1) pont szerinti tranzakcióhoz - mint vállalkozások összefonódásához - 2006. október 19-én benyújtott kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

II.

Az összefonódással érintett vállalkozás-csoportok

Az összefonódással érintett vállalkozás-csoportok

  • 3.

    A Waberer`s Zrt. által irányított vállalkozás-csoport (a továbbiakban: Waberer`s-csoport) főbb tevékenységei az alábbiak:
    - közúti teherszállítás, valamint ahhoz kapcsolódó tevékenységek (szállítmányozás, rakománykezelés, tárolás, raktározás),
    - vámügynöki és vámkezelői tevékenység és ahhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások;
    - gépjárműjavítás és gépjármű kereskedelem;
    - ingatlankezelés.

  • 4.

    A Waberer`s-csoport 2005. évi - az összefonódással érintett többi vállalkozás részére történt értékesítés nélkül számított (a továbbiakban: szűkített) - nettó árbevétele 60,5 milliárd forint volt, mely a csoport külföldön honos tagjainak csak a Magyar Köztársaság területén elért nettó árbevételét foglalja magában.

Közösen irányított vállalkozások

  • 5.

    A Waberer`s-csoport egy-egy másik vállalkozással közösen irányítja
    - a vámügynöki és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat végző Vámkapu Vámügynökségi, Szállítmányozási és Raktározási Kft-t, mely 2005. évben 259 millió forint nettó árbevételt ért el; valamint
    - a gépjármű- és gépjárműalkatrész kereskedelemmel, továbbá gépjárműkölcsönzéssel foglalkozó Truck Rent Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-t, melynek 2005. évi nettó árbevétele 411 millió forint volt;
    - a Delta Airfreight Kft-t, amely fő tevékenységként szállítmányozással foglalkozik, 2005. évi nettó árbevétele 275 millió forint volt;
    - a Multicont Zrt-t, melynek meghatározó tevékenysége a konténeres, illetve a hagyományos (vasúti, közúti és légi) szállítmányozás, 2005. évben 5269 millió forint nettó árbevételt ért el. A Multicont Zrt. 100 százalékos üzletrész tulajdonosa a Multicont Terminal Kft-nek (a két vállalkozás a továbbiakban együtt: Multicont-csoport), mely vagyonkezelést, továbbá eszközök bérbeadását végzi, 2005. évi nettó árbevétele 23 millió forint volt.

  • 6.

    A Multicont-csoport a Waberer`s-csoporttal közösen irányítja a Mahart Container Center Kft-t, mely üres konténerek tisztításával, javításával és tárolásával foglalkozik, 2005. évben 921 millió forint nettó árbevételt ért el.

  • 7.

    A Multicont-csoport egy másik vállalkozással közösen irányítja a horvátországi InterService Koper Ltd-t, mely 2005. évben a Magyar Köztársaság területén nem ért el nettó árbevételt.

  • 8.

    A Multicont-csoport és a Waberer`s-csoport a faáru kereskedelemmel foglalkozó Erdért-csoporttal közösen irányítja a Budapesti Szabadkikötő Zrt-t (a továbbiakban: BSZL Zrt.). A BSZL Zrt. és az általa irányított vállalkozások alkotta vállalkozás-csoport (a továbbiakban: BSZL-csoport) meghatározó tevékenysége kikötői logisztikai központ- és kikötő üzemeltetés és ahhoz kapcsolódóan kikötői árukezelés, továbbá konténerek fogadása és kiszolgálása. A BSZL-csoport tagjainak 2005. évi együttes nettó árbevétele 1766 millió forint volt.

Az Eurotrans-csoport

  • 9.

    Az Eurotrans Kft. és azon vállalkozások, amelyeket a jelen összefonódást követően is irányítani fog (a továbbiakban együtt: Eurotrans-csoport) közúti teherszállítással és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkoznak.

  • 10.

    Az Eurotrans-csoport 2005. évi szűkített nettó árbevétele 12,8 milliárd forint volt, mely a csoport külföldön honos tagjának csak a Magyar Köztársaság területén elért nettó árbevételét foglalja magában.

Piaci részesedések

  • 11.

    A Waberer`s- és az Eurotrans-csoport tagjainak együttes részesedése a magyarországi forgalomból az általuk forgalmazott egyetlen áru tekintetében sem haladja meg a 20 százalékot.

  • 12.

    A Waberer`s-csoport és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások közül kizárólag a BSZL-csoport és csak a kikötői árukezelési tevékenység tekintetében rendelkezik 20 százalékot meghaladó (20,9) részesedéssel a magyarországi forgalomból.

III.

Engedélykérési kötelezettség

  • 13.

    A Waberer`s Zrt. az Eurotrans Kft. felett annak üzletrészei 100 százalékának megvásárlásával a Tpvt. 23. § (2) bekezdés a) pontja szerinti közvetlen irányítást szerzett, ami a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 14.

    Az összefonódással érintett vállalkozás-csoportok (a Tpvt. 26. § alapján: a Waberer`s- és az Eurotrans-csoport) " Tpvt. 27. § szerint számított " 2005. évi nettó árbevétele együttesen meghaladta a tízenötmilliárd forintot, ezen belül mindkét vállalkozás-csoporté az ötszázmillió forintot, ezért az összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

IV.

Az engedélyezés

  • 15.

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

  • 16.

    A Tpvt. eddigi alkalmazási tapasztalatai alapján a Versenytanács az összefonódás horizontális-, vertikális-, portfolió- és konglomerátum hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal Elnökének és a Versenytanács Elnökének 1/2003. számú Közleményében (a továbbiakban: Közlemény) szerint.

  • 17.

    Az összefonódásban résztvevő vállalkozás-csoportok tevékenysége, illetve piaci részesedései alapján káros horizontális-, vertikális- és portfolió- és konglomerátum hatással sem kell számolni, továbbá a Waberer`s-csoport és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások tevékenységére sem gyakorolhat olyan hatást az összefonódás, mely versenyaggályokra adhatna alapot.

  • 18.

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában " egyezően a Tpvt. 71. § (2) bekezdés alapján tett vizsgálói indítvánnyal " az összefonódást engedélyezte.

V.

Az összefonódás engedélyezésének nyilvánvalósága

  • 19.

    A Tpvt. 63.§ (3) bekezdésének ac) pontja szerint a versenytanácsi határozatot a kérelem beérkezésétől, illetve a hiányok pótlásától számított 45 napon belül kell meghozni, amennyiben "az engedély a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg", mely esetben a Tpvt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárási díj összege kettőmillió forint. Amennyiben az engedély megadása nem nyilvánvaló vagy a Tpvt. 30. § (1) bekezdésén alapul, akkor a határozatot a Tpvt. 63. § (3) bekezdés b) pontja alapján 120 napon belül kell meghozni, mely esetben a Tpvt. 62. § (1) bekezdése alapján " a kérelem benyújtásával egyidejűleg megfizetett kettőmillió forinton felül " további nyolcmillió forint eljárási díjat kell fizetni a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül.

  • 20.

    Arra nézve a Tpvt. nem tartalmaz rendelkezést, hogy az összefonódás mely esetben minősül olyannak, amely "a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg". A Tpvt. 63.§ (3) bekezdés ac) pontja szerinti (egyszerűsített) és a b) pont szerinti (teljeskörű) eljárásban elbírálható összefonódások megkülönböztetésekor a Versenytanács " a saját több éves gyakorlatát tükröző " Közleményből indul ki, mely alapján a Versenytanács a kérelmezett összefonódás esetében alkalmazhatónak találta a Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontját.

VI.

Eljárási kérdések

  • 21.

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről nem kellett rendelkezni, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintot előzetesen lerótta.

  • 22.

    A Versenytanács határozatát " a Tpvt. 73. § (2) bekezdésének alkalmazásával " tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 23.

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2006. november 2.