Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-111/2006/8

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa Multireklám Köztéri Médiaügynökség Zrt. (Budapest) összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részt vett a Promoteam Médiahasznosító Kft. - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a Multireklám Köztéri Médiaügynökség Zrt. irányítást szerezzen a Promoteam Médiahasznosító Kft. felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1.

    A kérelmező Multireklám Köztéri Médiaügynökség Zrt. (a továbbiakban: Multireklám Zrt.) 2006. június 19-én Üzletrész Adásvételi Szerződést kötött a Promoteam Médiahasznosító Kft. (a továbbiakban: Promoteam Kft.) üzletrészei 100 százalékának megvásárlására.

  • 2.

    A Multireklám Zrt. az 1) pont szerinti tranzakcióhoz - mint vállalkozások összefonódásához - 2006. július 20-án benyújtott kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

  • 3.

    A Gazdasági Versenyhivatal által a Tpvt. 68. § (4) bekezdése alapján elrendelt hiánypótlást a kérelmező 2006. augusztus 22-én teljesítette.

II.

Az összefonódás résztvevői

  • 4.

    A Multireklám Zrt. a dr. Csányi Sándor által irányított vállalkozás-csoport (a továbbiakban: Csányi-csoport) tagja. Fő tevékenysége kültéri hirdetési felületek (óriás plakát, city light, egyedi méretű felületek) értékesítése. A Csányi-csoport részesedése a kültéri reklámfelület értékesítés magyarországi forgalmából megközelíti a 30 százalékot.

  • 5.

    Kültéri reklámfelület értékesítéssel nagyszámú vállalkozás foglalkozik Magyarországon, melyek közül az Europlakát Kft. részesedése megközelíti a magyarországi forgalom 20 százalékát, és több 10 százalék körüli részesedésű vállalkozás is van.

  • 6.

    A Csányi-csoport további tagjai állattenyésztéssel, növénytermesztéssel, hús- és tejfeldolgozással, valamint azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal, továbbá lőszergyártással foglalkoznak.

  • 7.

    A Csányi-csoport - a csoporton belüli forgalom nélkül - 2005. évben 183,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el.

  • 8.

    A Multireklám Kft. két másik vállalkozással közösen irányítja a Peron Reklám Zrt-t, amely a Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. reklámfelületeinek értékesítésével foglalkozik. 2005. évi nettó árbevétele 697 millió forint volt, részesedése a reklámfelület értékesítés magyarországi forgalmából 2-3 százalék.

  • 9.

    A Promoteam Kft. tevékenysége tömegközlekedési eszközök külső reklámfelületeinek bérlése és értékesítése. Jelenleg 7 vidéki Volán vállalkozással van hosszabb távú bérleti szerződése. A Promoteam Kft. 2005. évi nettó árbevétele 824 millió forint volt, részesedése a reklámfelület értékesítés magyarországi forgalmából 3-4 százalék.

  • 10.

    A Promoteam Kft. más vállalkozás felett nem rendelkezik irányítási joggal.

III.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 11.

    A Promoteam Kft. üzletrészeinek a Multireklám Zrt. általi megszerzése a Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdés a) pontja alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 12.

    Az összefonódással érintett vállalkozás-csoportok (Tpvt. 26. § szerint: a Csányi-csoport tagjai és a Promoteam Kft.) 2005. évi nettó árbevétele, valamint a Multireklám Zrt. és további két vállalkozás által közösen irányított Peron Reklám Zrt. 2005. évi nettó árbevételének a Tpvt. 27. § (5) bekezdése szerinti hányada (harmada) együttesen meghaladta a tízenötmilliárd forintot, ezen belül mindkét vállalkozás-csoporté az ötszázmillió forintot, ezért a kérelmezett összefonódáshoz a Tpvt. 24. § (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

IV.

Az engedélyezés

  • 13.

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

  • 14.

    A Tpvt. eddigi alkalmazási tapasztalatai alapján a Versenytanács az összefonódás horizontális-, vertikális-, portfolió- és konglomerátum hatásait vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal Elnökének és a Versenytanács Elnökének 1/2003. számú Közleményében (a továbbiakban: Közlemény) szerint.

  • 15.

    Az összefonódásban résztvevő két vállalkozás-csoport azonos tevékenysége a reklámfelület értékesítés, melyet a Versenytanács, mint lehetséges legszűkebb érintett árupiacot (Tpvt. 14. § (2) bekezdés) vizsgált. Ezen árupiac tekintetében a két vállalkozás-csoport együttes részesedése Magyarországon - mint érintett földrajzi piacon (Tpvt. 14. § (3) bekezdés) - meghaladja a 30 százalékot, ami magasabb annál a mértéknél, amely alatt egyértelműen kizárhatók a káros horizontális hatások (lásd még 20. pont). A nagyszámú versenytársra tekintettel azonban nem valószínűsíthető, hogy az összefonódás révén a Csányi-csoport akár egyedül, akár más vállalkozásokkal közösen gazdasági erőfölényes helyzetbe kerülne a kültéri reklámfelület értékesítés magyarországi piacán.

  • 16.

    Az összefonódás vertikális hatással nem jár, és a Promoteam Kft. piaci részesedése alapján káros portfolió- és konglomerátum hatással sem kell számolni.

  • 17.

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában - egyezően a Tpvt. 71. § (2) bekezdés alapján tett vizsgálói indítvánnyal - az összefonódást engedélyezte.

V.

Az összefonódás engedélyezésének nyilvánvalósága

  • 18.

    A Tpvt. 63.§ (3) bekezdésének ac) pontja szerint a versenytanácsi határozatot a kérelem beérkezésétől, illetve a hiányok pótlásától számított 45 napon belül kell meghozni, amennyiben "az engedély a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg", mely esetben a Tpvt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárási díj összege kettőmillió forint. Amennyiben az engedély megadása nem nyilvánvaló vagy a Tpvt. 30. § (1) bekezdésén alapul, akkor a határozatot a Tpvt. 63. § (3) bekezdés b) pontja alapján 120 napon belül kell meghozni, mely esetben a Tpvt. 62. § (1) bekezdése alapján - a kérelem benyújtásával egyidejűleg megfizetett kettőmillió forinton felül - további nyolcmillió forint eljárási díjat kell fizetni a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül.

  • 19.

    Arra nézve a Tpvt. nem tartalmaz rendelkezést, hogy az összefonódás mely esetben minősül olyannak, amely "a 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg". A Tpvt. 63.§ (3) bekezdés ac) pontja szerinti (egyszerűsített) és a b) pont szerinti (teljeskörű) eljárásban elbírálható összefonódások megkülönböztetésekor a Versenytanács - a saját több éves gyakorlatát tükröző - Közleményből indul ki.

  • 20.

    A jelen ügy szempontjából releváns horizontális hatással összefüggésben a Közlemény szerint akkor alkalmazható az egyszerűsített eljárás, ha nincs olyan érintett piac, amelyen az összefonódásban résztvevő vállalkozás-csoportok együttes részesedése meghaladja a 20 százalékot (14.ii.a. pont). A Közlemény 14.iii. pontja alapján valamely érintett piacon 20 százalékot meghaladó együttes piaci részesedés esetén is alkalmazható azonban az egyszerűsített eljárás, ha az összefonódás következtében a piaci koncentráció növekedése ezen az érintett piacon csekély mértékű. E pont alapján akkor engedélyezhető egyszerűsített eljárásban az összefonódás, ha:
    a) az ezen az érintett piacon legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező érintett vállalkozás-csoport figyelmen kívül hagyásával az összefonódásban érintett többi vállalkozás-csoport együttes piaci részesedése ezen az érintett piacon nem haladja meg az 5 százalékot; és
    b) ezen az érintett piacon van az összefonódásban résztvevő legnagyobb vállalkozás-csoporthoz hasonló piaci részesedésű versenytárs vállalkozás; és
    c) az összefonódás a lehetséges verseny lényeges csökkenését sem eredményezheti, mert alappal feltételezhető, hogy a jelenleg alacsony piaci részesedésű vállalkozás részesedése a jövőben sem növekedhet érezhetően.

  • 21.

    A Csányi-csoport és a Promoteam Kft. együttes piaci részesedése a kültéri reklámfelület értékesítés esetében ugyan meghaladja a 20 százalékot, azonban a 20. a-c) pontban foglalt feltételek mindegyike teljesül, mert
    - a Promoteam Kft. részesedése (3-4 százalék) nem éri el az 5 százalékot;
    - van a Csányi-csoporthoz hasonló piaci részesedésű vállalkozás (lásd 5. pont); továbbá
    - a nagyszámú piaci szereplőre és tevékenysége speciális jellegére tekintettel nem valószínűsíthető, hogy a Promoteam Kft. az összefonódás nélkül jelentősen képes lenne piaci részesedését növelni.

  • 22.

    Mindezek alapján a Versenytanács a kérelmezett összefonódás esetében alkalmazhatónak találta a Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontját.

VI.

Eljárási kérdések

  • 23.

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről nem kellett rendelkezni, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintot előzetesen lerótta.

  • 24.

    A Versenytanács határozatát - a Tpvt. 73. § (2) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 25.

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2006. szeptember 7.