Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-164/2004/24

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa

  • -

    a Bábolna Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő és Kereskedelmi Rt. "v.a." I. rendű;

  • -

    a Merián Orosháza Finom Szárnyas Különlegességek Rt. (Orosháza) II. rendű;

  • -

    a Merián-Szervíz Mezőgazdasági és Szolgáltató Kft. (Orosháza) III. rendű; valamint

  • -

    a Carnex Ügynöki és Kereskedelmi Kft.. IV. rendű

eljárás alá vont vállalkozás ellen gazdasági versenyt korlátozó megállapodás miatt indult versenyfelügyeleti eljárásban - nyilvános tárgyaláson - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát a kézbesítéstől számított harminc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel kérhetik az eljárás alá vont vállalkozások.

Indoklás

I.

A vizsgálat iránya

  • 1.

    A Gazdasági Versenyhivatal a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló, módosított 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 67. § (1) bekezdés és 70. § (1) bekezdés együttes alkalmazásával 2004. október 11-én versenyfelügyeleti eljárást indított annak vizsgálatára, hogy az I-III. rendű eljárás alá vont vállalkozások között 2004. március 1-jén létrejött Együttműködési Keretszerződés (a továbbiakban: Keretszerződés), valamint az annak végrehajtását szolgáló, illetve azt kiegészítő egyedi szerződések beleütköznek-e a Tpvt. 11. §-ába.

II.

A tényállás

Az eljárás alá vont vállalkozások

  • 2.

    A Bábolna Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő és Kereskedelmi Rt. (a továbbiakban: Bábolna Rt.) és az általa irányított vállalkozások Magyarország egyik vezető integrált mezőgazdasági vállalkozáscsoportját alkották, melynek egyik meghatározó tevékenysége a baromfitermelés és feldolgozás volt, továbbá jelentős szerepet játszott a takarmány előállításban is. A Bábolna Rt. ellen 2004. szeptember 1-től végelszámolás van folyamatban, ezért a versenyfelügyeleti eljárás a Bábolna Mezőgazdasági Termelő, Fejlesztő és Kereskedelmi Rt. "v.a." (a továbbiakban: Bábolna Rt. "v.a.") ellen indult meg.

  • 3.

    A Merián Orosháza Finom Szárnyas Különlegességek Rt. (a továbbiakban: Merián Rt.) Orosházán üzemeltet baromfi vágóhidat és feldolgozóüzemet. A Merián Rt. 2003. évben 12 milliárd, 2004. évben 14,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el.

  • 4.

    A Merián-Szerviz Mezőgazdasági és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Merián Kft.) a Merián Rt., valamint az üzletrészeit kizárólagosan tulajdonló Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Rt. részére biztosít alapanyagot. A Merián Kft. emellett bérli a felszámolás alatt álló Hajdú-BÉT Rt. mezőkovácsházi baromfifeldolgozó üzemét.

  • 5.

    Carnex Ügynöki és Kereskedelmi Kft. (a továbbiakban: Carnex Kft.) hús-késztermékek csomagolásával és értékesítésével foglalkozik.

  • 6.

    Az I-III. rendű eljárás alá vont vállalkozás közötti tulajdonosi kapcsolatokat az alábbi ábra mutatja be.

  • 7.

    A Merián Kft. ügyvezetője, illetve a Merián Rt. vezérigazgatója ugyanaz a személy: Orbán Mihály.

  • 8.

    A Merián Rt. igazgatóságának elnöke Mónos Péter egyben a Carnex Kft. ügyvezetője.

Az eljárás alá vont vállalkozások közötti szerződések

  • 9.

    Az I-III. rendű eljárás alá vont vállalkozások, a köztük 2004. március 1-jén (2009. december 31. napjáig terjedő határozott időtartamra) létrejött Keretszerződésben a Táblázat szerinti adásvételekre fejezték ki szándékukat.

    Táblázat

    A Keretszerződés tartalma

Áru megnevezése

Eladó

Vevő

1. Vágópulyka

Merián Rt.

Bábolna Rt.

2. Pulykahús

Bábolna Rt.

Merián Rt.

3. Tömőalapanyag (liba)

Bábolna Rt.

Merián Kft.

4. Tömőalapanyag (kacsa)

Bábolna Rt.

Merián Kft.

5. Húsliba

Bábolna Rt.

Merián Rt.

6. Napos liba és kacsa

Bábolna Rt.

Merián Kft.

7. Készáru

Merián Kft.

Bábolna Rt.

8. Takarmány

Bábolna Rt.

Merián Kft.

  • 10.

    Szintén 2004. március 1-jén az 1-5. alatti ügyfelek tekintetében, az abban érintett felek megkötötték a Keretszerződést konkretizáló adásvételi szerződéseket. A 6-8. alatti ügyfelek tekintetében nem jött létre adásvételi szerződés.

  • 11.

    A Keretszerződés és az adásvételi szerződések sem tartalmaznak kizárólagos beszerzésre vagy értékesítésre vonatkozó, vagy más a felek gazdasági kapcsolatait korlátozó kikötéseket.

  • 12.

    A Merián Kft. 2004. július 27-én Adásvételi Szerződéssel megvásárolta a Bábolna Rt-től, annak Békéscsaba telephelyen lévő gyáregységének viziszárnyas (liba, kacsa) feldolgozásához szükséges eszközeit, melyekkel előállított árukból a Bábolna Rt. 2003. évben 5,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el.

  • 13.

    A Bábolna Rt. további eszközeit (csirkevágó kapacitás és egyéb eszközök) a Bábolna Rt. "v.a." 2004. október 13-án a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Gyár Kft. (a továbbiakban: Békéscsabai Kft.) részére értékesítette. A Békéscsabai Kft. üzletrészeinek többsége a Merián Rt. tulajdonában van.

III.

Jogi értékelés

  • 14.

    A Tpvt. 11. § (1) bekezdése szerint tilos a vállalkozások közötti megállapodás, amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki.

A Keretszerződés

  • 15.

    Az I-III. rendű eljárás alá vont vállalkozások között 2004. március 1-jén létrejött Keretszerződés és az ahhoz kapcsolódó, egyidejűleg megkötött adásvételi szerződések semmiféle, a felek piaci magatartását korlátozó rendelkezést nem tartalmaznak, ezért azok nem ütköznek a Tpvt. 11. §-ban foglalt tilalomba. A Versenytanács általános érvénnyel is rögzíteni kívánja, hogy valamely, versenytársak között (az I., illetve a II. és III. rendű eljárás alá vont vállalkozások nem vitathatóan versenytársak voltak a Keretszerződés megkötésekor) létrejött adásvételi jellegű szerződés önmagában nem minősül vertikális versenyt korlátozó megállapodásnak.

  • 16.

    A Carnex Kft. a feltárt tényállás szerint nem volt részese a Keretszerződésnek, így

A békéscsabai gyár eszközeinek értékesítése

  • 17.

    A Bábolna Rt. és a Merián Kft. között a viziszárnyasok feldolgozásához kapcsolódó eszközök, illetve a Bábolna Rt. "v.a." és a Békéscsabai Kft. között a csirkevágó kapacitások tekintetében létrejött adásvételi szerződések nem vitathatóan alkalmasak a gazdasági verseny korlátozására, mert azok révén a Bábolna Rt. (illetve a Bábolna Rt. "v.a.")átadja piaci részesedését versenytársai részére.

  • 18.

    A Tpvt. azonban élesen elkülöníti egymástól a gazdasági versenyt korlátozó megállapodásokat (IV. fejezet) és az összefonódásokat (VI. fejezet). A Tpvt. 23. § alapján összefonódásnak minősülő tranzakciók jellemzően valamely megállapodáson alapulnak, továbbá azok szükségszerűen korlátozzák a gazdasági versenyt (ti. csökken az érintett piacon tevékenykedő vállalkozások száma). Tekintettel arra azonban, hogy a VI. fejezet külön szabályokat ad a piaci struktúra tartós változását jelentő, összefonódásnak minősülő "versenykorlátozó megállapodások"-ra, azok akkor sem vonhatók a IV. fejezet rendelkezései alá, ha a Tpvt. 24. § szerinti nettó árbevételi küszöbszámok alapján létrejöttükhöz nem szükséges a Gazdasági Versenyhivatal engedélye.

  • 19.

    A Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja értelmében vállalkozások összefonódása jön létre, ha a vállalkozás része a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik. A Tpvt. 23. § (5) bekezdése alapján vállalkozásrésznek minősülnek az olyan eszközök vagy jogok, amelynek megszerzése önmagában vagy a megszerző vállalkozás rendelkezésére álló eszközökkel és jogokkal együtt elégséges a piaci tevékenység végzéséhez. A Tpvt. 27. § (4) bekezdés szerint a vállalkozásrész esetében az azt értékesítő vállalkozás által az értékesített eszközök és jogok hasznosításával elért előző évi nettó árbevételt kell figyelembe venni.

  • 20.

    A békéscsabai gyáregység viziszárnyasok feldolgozásához szükséges eszközei, illetve csirke vágó kapacitásai nem vitathatóan megfelelnek a 19) pontban foglaltaknak. Ezért azoknak a Merián Kft., illetve a Békéscsabai Kft. által történt megvásárlása vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 21.

    Az előzőekre tekintettel a Versenytanács álláspontja szerint a békéscsabai gyár eszközeinek megvásárlására vonatkozó szerződések a Tpvt. VI. fejezete alá tartoznak, vagyis azok nem minősülnek a Tpvt. 11. § értelmében gazdasági versenyt korlátozó megállapodásnak.

  • 22.

    A 15-21) pontban kifejtettek alapján a Versenytanács az eljárást megszüntette.

  • 23.

    Nem vizsgálta a Versenytanács a jelen eljárásban - annak irányára (lásd 1. pont) tekintettel - azt, hogy az összefonódások elérik-e a Tpvt. 24. § szerinti - az engedélykérési kötelezettség feltételeit képező - küszöbértékeket. A Versenytanács az eljárás kiterjesztését is szükségtelennek tartotta, mert a tárgyban a Békéscsabai Kft. kérelmére versenyfelügyeleti eljárás indult (Vj-36/2005.).

  • 24.

    A jogorvoslati jogra vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2005. március 1.