Nyomtatható verzió PDF formátumban

Vj-202/2004/4

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a General Electric Company (USA) kérelmező összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként részvett az Ionics Incorporated (USA) - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a General Electric Company irányítást szerezzen az Ionics Incorporated felett.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1.

    2004. november 24-én a General Electric Company (a továbbiakban mint GE) és az Ionics Incorporated (a továbbiakban mint Ionics) egyesülési megállapodást kötött, amely alapján a GE kizárólagos irányítási jogot szerez az Ionics felett. Az irányításszerzés a Triton Acquisition Corporation, a GE kizárólagos tulajdonában álló és kifejezetten e tranzakció céljából létrehozott leányvállalatának közreműködésével történik. Az irányításszerzés az Ionics és a leányvállalat egyesülésével valósul meg, amelynek során a leányvállalat beolvad az Ionicsbe. A tranzakció befejezésének eredményeként az Ionics a GE "Infrastructure`s Water and Process Technologies" üzletág részévé válik. Ennek megfelelően a megállapodás az összeolvadásról a GE, az Ionics és a leányvállalat között jött létre, azzal, hogy az irányítás megszerzése többek között függ a hatósági jóváhagyásoktól.

  • 2.

    A kérelmezett összefonódást a 139/2004/EK rendelet alapján nem kell bejelenteni, mivel a rendeletben foglalt küszöbszámokat nem éri el a tranzakció értéke. Az összefonódást Magyarországon kívül hét országban jelentették be.

II.

Az összefonódás résztvevői

  • 3.

    A kérelmező General Electric Company az Amerikai Egyesült Államok joga alapján bejegyzett, Connecticut államban található székhellyel rendelkező társaság. A GE sokoldalú - termelői, technológiai és szolgáltatási - tevékenységet végez. Az elsődleges üzletágak és azok részlegei az alábbiak: GE Aircraft Engines (repülőgépmotorok), GE Commercial Finance (vállalati finanszírozás), GE Consumer Finance (lakossági finanszírozás), GE Insurance (biztosítás), GE Equipment Management (berendezés menedzsment), GE Medical Systems (orvosi rendszerek), GE Power Systems (energia rendszerek), GE Transportation Systems (szállítási rendszerek), GE Consumer Products (fogyasztói termékek), GE Industrial Systems (ipari rendszerek), NBC Broadcasting (műsorszolgáltatás), GE Speciality Materials (különleges eszközök) és GE Plastics (műanyagok).
    A GE a leányvállalatán, a GE Water Technologies Inc.-en keresztül állít elő és értékesít ipari víztisztító berendezéseket, vízkezelési és/vagy víztisztító eljárásokhoz tartalék alkatrészeket, vízkezelésre szolgáló vegyipari termékeket ipari és kereskedelmi felhasználás céljából.

  • 4.

    Az Ionics Incorporated egy, az Amerikai Egyesült Államok Massachusetts államában bejegyzett társaság. Víztisztító és szennyvízkezelő berendezések gyártásával és szolgáltatások nyújtásával foglalkozik. Az Ionics termékeit és szolgáltatásait maga az Ionics és a vásárlói (i) édesvízzel kevert tengervíz és tengervíz sótalanítására; (ii) víz és szennyvíz kezelésére, újrahasznosítására és visszanyerésére; (iii) lakossági és kereskedelmi célú alkalmazások számára történő vízkezelésre; (iv) fertőtlenítő vegyszerek előállítására és élelmiszerek kezelésére; és (v) a víz szennyezettségének mérésére használják. Az Ionics eresztésmentes rendszereket kínál és nagytisztaságú vízalapú rendszereket állít elő erőművek és a mikroelektronikai ipar számára, valamint a víz szennyezettségének mérésére és elemzésére szolgáló készülékeket tervez, gyárt és értékesít. Az Ionics továbbá hordozható vízkezelési szolgáltatásokat is nyújt.
    Az Ionics tevékenysége Magyarországon a víz szennyezettségének elemzésére szolgáló készülékek és ezekkel kapcsolatos termékek értékesítésére korlátozódik.

III.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 5.

    A Tpvt. 1. §-a szerint "a törvény hatálya kiterjed a ... jogi személynek ...a Magyar Köztársaság területén tanúsított piaci magatartására... . E törvény hatálya alá tartozik továbbá ... a vállalkozás külföldön tanúsított piaci magatartása is, ha annak hatása a Magyar Köztársaság területén érvényesülhet."

  • 6.

    A Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja értelmében vállalkozások összefonódása (koncentrációja) jön létre, ha "egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen közvetlen vagy közvetett irányítást szerez további egy vagy több tőle független vállalkozás egésze vagy része felett". A törvény alkalmazásában a (2) bekezdés alapján közvetlen irányítással rendelkezik egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen, ha a "másik vállalkozás többségi szavazati jogot biztosító üzletrészeivel, részvényeivel, illetőleg a szavazati jogok több mint 50 százalékával rendelkezik".

  • 7.

    A Tpvt. 24. § (1) bekezdése a) és b) pontjának értelmében "a vállalkozások összefonódásához a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni, ha az érintett vállalkozások előző üzleti évben elért együttes nettó árbevétele a tízmilliárd forintot meghaladja és ... az irányítás alá kerülő ... vállalkozás - a vállalkozáshoz kapcsolódó közvetett résztvevőkével együttes - előző évi nettó árbevétele ötszázmillió forint felett van vagy; a vállalkozás résznek, a beolvadó, az irányítás alá kerülő vállalkozásnak illetve az összeolvadás ötszázmillió forint alatti nettó árbevétellel rendelkező közvetlen résztvevőinek az a) pont szerint számított nettó árbevételével együtt a befogadó-, az irányítást megszerző-, illetve az összeolvadásban résztvevő ötszázmillió forint feletti előző évi nettó árbevétellel rendelkező vállalkozás és az ahhoz kapcsolódó közvetett résztvevők (26. § (3) bekezdés) az összefonódást megelőző két éven belül összesen ötszázmillió forintot meghaladó előző évi nettó árbevétellel rendelkező vállalkozással összefonódást valósítottak meg."

  • 8.

    A kérelmező vállalkozáscsoport a Magyarország területén eladott árukból - a közvetett résztvevők útján - az előző üzleti évben tíz milliárd forint feletti árbevételt realizált. A Tpvt. 24. § (1) bekezdés a) pontja szerinti küszöbszám nem teljesül, azonban a b) pontban foglaltak igen, így az összefonódás engedélyköteles.

IV.

Az engedélyezés

  • 9.

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdés alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha a 30. § (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével, az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon vagy annak jelentős részén.

  • 10.

    Az összefonódás a víz kezelésére és tisztítására szolgáló berendezéseket, termékeket és szolgáltatásokat érinti. Az Ionics közvetlenül, a GE pedig leányvállalatán keresztül állít elő és értékesít víztisztító berendezéseket és vízkezeléshez kapcsolódó termékeket és eljárásokat.
    Magyarországon az Ionics vízelemző készülékeket és az ezekhez kapcsolódó termékeit és szolgáltatásait értékesíti. A vízelemző készülékeket a víz szennyezettségének mérésére használják. Az Ionics részesedése ezen a termékpiacon Magyarországon minimális. A GE nem gyárt vízelemző készülékeket és a két vállalkozás Magyarországon kifejtett tevékenységei között ezen a piacon nincs átfedés.

  • 11.

    A vízelemző készülékek földrajzi piaca az Európai Gazdasági Térségre mindenképpen kiterjed és világviszonylatban is vizsgálható. A versenyfeltételek ehhez ugyanis az Európai Gazdasági Térségben kellőképpen homogének. A kereslet a termékek iránt nagy és nem jellemzőek a nemzeti preferenciák és márkák, nincsenek szabályozási-, technikai- vagy más korlátok. A szállítási költségek sem vetik fel az elkülönült földrajzi piacok megállapításának szükségességét.

  • 12.

    A kérelem elbírálásához elegendő volt a legkisebb lehetséges érintett piac értékelését elvégezni, részletekbe menően pontos piacmeghatározásra nem volt szükség, tekintettel az érintett vállalkozások nem túl jelentős részesedésére.

  • 13.

    A vízelemző készülékek piacán európai és világszinten is nagy verseny van, és a piacra lépés viszonylag könnyű. A versenytársak általában nagy tőkeerővel rendelkező vállalkozások.

  • 14.

    A Versenytanács ennek alapján - egyezően a vizsgálói jelentésben foglalt indítvánnyal - megállapította, hogy a szerződéssel létrejövő összefonódás a Tpvt. 30. § (1) bekezdésére is tekintettel nem hoz létre, illetve nem erősít meg a hatékony versenyt veszélyeztető gazdasági erőfölényt az érintett piacon, így a kérelmezett összefonódás engedélyezése a Tpvt. 30. §-a (2) bekezdése alapján nem tagadható meg.

V.

Az összefonódás engedélyezésének nyilvánvalósága

  • 15.

    A Tpvt. 63.§ (3) bekezdésének ac) pontja szerint a versenytanácsi határozatot a kérelem beérkezésétől, illetve a hiányok pótlásától számított 45 (a határidő Tpvt. 63. § (6) bekezdése alapján történő meghosszabbítása esetén 105) napon belül kell meghozni, amennyiben "az engedély a 30.§ (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg", amely esetben a Tpvt. 62. § (1) bekezdése alapján az eljárási díj összege kettőmillió forint.

  • 16.

    A Versenytanács az eddig gyakorlatának figyelembe vételével (részletesen kifejtve: a Gazdasági Versenyhivatal Elnökének és a GVH Versenytanácsa Elnökének 1/2003. számú közleménye az egyszerűsített- és teljeskörű eljárásban engedélyezhető összefonódások megkülönböztetésének szempontjairól) vizsgálta a kérelmezett összefonódást és arra a következtetésre jutott, hogy az megfelel a közleményben foglalt előírásoknak és nyilvánvalóan nem tagadható meg a 30.§ (2) bekezdése alapján. A rendelkezésre álló információk alapján a hatékony versenyre káros, erőfölényt megalapozó vagy megerősítő vertikális-, portfólió-, vagy konglomerátum hatások nem voltak valószínűsíthetők. A közleményben foglaltaknak és a fent kifejtetteknek megfelelően jelen kérelem esetében az eljárási díj összege tehát kettőmillió forint.

VI.

Eljárási kérdések

  • 17.

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat lerótta.

  • 18.

    Az ügyfelek kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 19.

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2005. január 24.