Vj-2/2004/28

A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a GéSz Gaál és Sziklás Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Debrecen.) ellen fogyasztók megtévesztésének gyanúja miatt indult eljárás során nyilvános tárgyaláson meghozta az alábbi

határozatot

A versenytanács megállapítja, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magatartást tanúsított azzal, hogy Aloex termékismertetőjében, internetes honlapján termékeivel kapcsolatban megjelentetett termékfelhasználási ajánlások és terméktapasztalatok közzétételével gyógyhatást tulajdonító tájékoztatást adott az azt alátámasztó hatósági eljárások lefolytatása és a szükséges engedélyek megléte nélkül.

A versenytanács az eljárás alá vontat e magatartás további folytatásától a határozat kézhezvételétől eltiltja.

A versenytanács kötelezi az eljárás alá vontat 1.000.000 (azaz egymillió) forint bírság megfizetésére, amelyet a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557-00000000 számú bírságbevételi számlájára köteles befizetni.

Az eljárás alá vont a határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel kérheti.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal 2004. január 5-én a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló - többször módosított - 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 70. § (1) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárást a GéSz Gaál és Sziklás Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Kft.) ellen, mert felmerült annak a gyanúja, hogy az eljárás alá vont termékeit valószínűsíthetően a fogyasztókat megtévesztő módon népszerűsítette, reklámozta, illetve számos olyan betegség gyógyítására, kezelésére is alkalmasként tüntette fel, amelyekre azok igazoltan nem alkalmasak, mely magatartással és gyakorlattal az eljárás alá vont megsérthette a Tpvt. 8. §-ának rendelkezéseit.

I.

Az eljárás alá vont

  • 1.

    A Kft. 1994 márciusában alakult. Fő tevékenysége a táplálék-kiegészítők forgalmazása. A Kft. 1994-1998 között alapvetően többszintű értékesítési (gyakorta MLM rövidítéssel jelölt multilevel marketing néven emlegetett) rendszer keretén belül továbbértékesített Herbalife terméket és új disztribútorokat, fogyasztókat toborzott. 1998-tól 2001-ig a Kft. az NSA svájci cég termékeinek értékesítésében vett részt aktívan. Az NSA termékeinek piacra történő bevezetése és egyéb feladatok elvégzése mellett a Kft. segédkezett a termékforgalmazáshoz szükséges engedélyek beszerzésében. 2001-2002-ben a Morinda cég termékeinek elosztójaként folytatták tevékenységüket, illetve a Kft.-nek megbízása volt még ún. kihelyezett raktári teendők ellátására is. Az eljárás alá vont 2002 szeptemberétől forgalmaz Aloex termékeket MLM módszerrel. A módszer lényege, hogy úgynevezett törzsvásárlókat keresnek. Az lehet törzsvásárló, aki legalább 30.000 Ft-ért vásárol a termékekből. Az e fölötti vásárlásból már 20 %-os kedvezmény jár a törzsvásárlónak. Az eljárás alá vont törzsvásárlói és értékesítési rendszerének 1830 törzsvásárló tagja van, akik közül 462 fő forgalmazó is egyben. Egyes termékek kiskereskedelmi forgalomban is kaphatók. A Kft. az Aloex forgalmazását nem fő tevékenységeként végzi. 2002-ben a Kft. százmillió forintot meg nem haladó forgalmának csak kb. egyharmadát tették ki az Aloex termékek értékesítéséből származó bevételek. A Kft. forgalma 2003-ban megduplázódott. A forgalom felét Aloex termékek értékesítése adta.

II.

A tényállás

A versenytanács az ügyfél előadása, a csatolt írásbeli bizonyítékok, valamint a Tpvt. 71. §-a nyomán készült vizsgálati jelentés alapján az alábbi tényállást állapította meg:

  • 2.

    2Az aloe a liliomfélék családjába tartozó virágos, zárvatermő növény. Virágai egy vagy több száron nőnek. A virág apró trombitához hasonlít és többféle színárnyalatban előfordul. Hosszú, vastag és mindkét szélén tüskés levelei a szár körül spirálisan helyezkednek el csokorszerűen. A levelek belsejében lévő nyálka parenehymát tartalmaz, ami szivacsos szerkezetű és ezért képes a vizet megtartani. Egy összetett folyamat segítségével ez a víz kesernyés géllé alakul át a növényben, amelyet már évezredek óta gyógyhatású tulajdonságai miatt nagyra értékelnek sokan. A Magyar Gyógyszerkönyv is növényi drogként, gyógynövényként említi az aloe verát.
    Az eljárás alá vont által forgalmazott aloe vera készítmények az Aloe Barbadensis Miller növény leveleiből - egyedi eljárásnak tekinthető speciális folyamat révén - kinyert stabilizált, nagy koncentrátumú gélből készülnek.

  • 3.

    Az eljárás alá vont által forgalmazott és a GVH által vizsgált termékek köre a következő volt: (a) étrend-kiegészítők: Aloex Aloe Vera kapszula, Aloex Aloe Vera Koncentrátum, (b) élelmiszer: Aloex Aloe Vera Egészleveles Iható Gél, Aloex Aloe Vera Filézett Iható Gél, Aloex Aloe Vera Papaya Ízesítésű Juice, Aloex Aloe Vera Natúr Juice, (c) kozmetikumok: Aloex Aloe Vera Kenhető Gél, Aloex Aloe Vera Masszázskrém, Aloex Aloe Vera Gél-Spray, Aloex Aloe Vera Hidratáló Testápoló, Aloex Aloe Vera Sampon.

  • 4.

    Az eljárás alá vont kifogásolt magatartásával érintett termékek vagy az élelmiszerekről szóló - a vizsgált időszakban hatályban lévő - 1995. évi XC. törvény (a továbbiakban: Ét.) 2. § 17. pontja alapján különleges táplálkozási igényeket kielégítő élelmiszernek, vagy a kozmetikai készítmények forgalomba hozatalának egészségügyi feltételeiről szóló - a vizsgált időszakban hatályban lévő - 7/1994. (IV.20.) NM rendelet 1. § (1) bekezdése alapján kozmetikai készítménynek minősülnek.

  • 5.

    Az eljárás alá vont egyes általa forgalmazott, illetve elektronikus formában (www.aloex.hu) megjelenő kiadványaiban és tájékoztatásaiban az általa forgalmazott étrend-kiegészítő termékek közül többnek (lásd az alább részletesebben kifejtettekben) rendszeresen gyógyhatást tulajdonított.

  • 6.

    Az eljárás alá vont a három alkalommal és összesen négyezer példányban kiadott "Aloex Aloe Vera termékek" című tájékoztatójában (lásd a Vj2/2004/11., illetve a Vj2/2004/12. számú ügyiratokat) különböző betegségek, kóros állapotok esetére, azok kezelésére ajánlotta az élelmiszernek, étrend-kiegészítőnek, illetve kozmetikumnak minősülő termékeit.

  • 7.

    A tájékoztatóban a következő indikációkat jelölték meg az Aloex termékeket illetően (lásd Vj2/2004/11., illetve Vj2/2004/16. számú ügyirat 2-4. oldal):

    • -

      Aloex Aloex Aloe Vera Egészleveles Iható Gél (1l): tápanyaghiány, májregenerálás, vesekő, epekő, savasság, sav-visszafolyás (szabályozza az emésztőnedvek termelődését), gyomorégés, rendellenes emésztés, szabályozó és tonizáló hatású az emésztő- és bélrendszerre, Chron-betegség, vastagbél-gyulladás, felfúvódás, hasmenés, csecsemőknek bélgörcs enyhítésére.

    • -

      Aloex Aloe Vera Filézett Iható Gél (1l): emésztési vagy bélproblémák (sav visszafolyás, gyomorégés, gyomor- és bélhurut), emésztő- és bélrendszeri gyulladások, fájdalomcsillapítás.

    • -

      Aloex Aloe Vera Natúr Juice (1l): vírusölő, gombaölő, antibiotikus hatás, tisztít, méregtelenít, vértisztító, roboráló, nyugtató, fájdalomcsillapító, elősegíti a tápanyagok lehető legjobb felszívódását, immunrendszer erősítő, jótékony hatású az autóimmun betegségeknél, asztma, allergia, emésztőrendszeri problémákon segít, epe-, vesekő esetén, visszaállítja a bél természetes baktériumflóráját hurutok után, torokgyulladás, szív- és érrendszeri betegségeknél, idegrendszeri problémák, kimerültség esetén, ízületi gyulladás esetén, nőgyógyászati és hormonális betegségek esetén, cukorbetegség esetében (serkenti a hasnyálmirigy működését), daganatos betegségek kiegészítő és utókezelésében (kemoterápia, sugárterápia).

    • -

      Aloex Aloe Vera Papaya Ízesítésű Juice (1l): vírusölő, gombaölő, antibiotikus hatás, tisztít, méregtelenít, vértisztító, roboráló, nyugtató, fájdalomcsillapító, elősegíti a tápanyagok lehető legjobb felszívódását, immunrendszer erősítő, jótékony hatású az autóimmun betegségeknél, asztma, allergia, emésztőrendszeri problémákon segít, epe-, vesekő esetén, visszaállítja a bél természetes baktériumflóráját hurutok után, torokgyulladás, szív- és érrendszeri betegségeknél, idegrendszeri problémák, kimerültség esetén, ízületi gyulladás esetén, nőgyógyászati és hormonális betegségek esetén, cukorbetegség esetében (serkenti a hasnyálmirigy működését), daganatos betegségek kiegészítő és utókezelésében (kemoterápia, sugárterápia).

    • -

      Aloex Aloe Vera Koncentrátum Ampullában (10 x 10 ml): méregtelenítés, szervek működésének megfiatalítása, általános kimerültség, fizikai kiégés, általános energiahiány, krónikus emésztési zavarok, savasság, reuma, ízületi gyulladás, epe- és vesekő, Chron betegség és colitis, jótékony hatással van a hypoglycemiara, megelőzi a vércukorszint emelkedését, hüvelygyulladás.

    • -

      Aloex Aloe Vera Kapszula: serkenti a hasnyálmirigy működését, cukorbetegség esetén, bélhurut utókezelésére, mert visszaállítja a bélrendszer természetes, jó baktériumflóráját, emésztőrendszeri gondok kiegészítő kezelésére, gyulladás okozta fájdalmak enyhítésére, hormonproblémák enyhítésére (menopausa), pattanásos bőr kezelésére, terhességi hányinger, hasmenés, allergia megfékezésében,

    • -

      Aloex Aloe Vera Kenhető Gél (60 g, 125 g): égési sebek (nap, forró tárgy, folyadék), pattanásos arcbőr kezelése, gyulladás, duzzanat, gombás eredetű fertőzések, bárányhimlő okozta hólyagos sebek, ekcéma, pikkelysömör, övsömör, lábszárfekély, aranyér.

    • -

      Aloex Aloe Vera Masszázskrém (125 g): reumás fájdalmak enyhítésére, sportsérülések kezelésére, enyhítésére, izomláz, izomgörcs, izomhúzódások, ficam, húzódás, zúzódás, isiász, derékzsába, lumbágó, köszvény fájdalmainak csillapítására, fejfájás, megfázásos tünetek enyhítése.

    • -

      Aloex Aloe Vera Gél-spray (120 ml): rovarcsípés, fülfájás, fülduzzanat, forró tárgy, fröccsenő folyadék okozta égési sérülések, napégés, vágások, horzsolások, korpás, ekcémás, viszketős fejbőr.

    • -

      Aloex Aloe Vera Hidratáló Testápoló (250 ml): pikkelysömör, ekcéma, allergiás, reakciók, bőrirritációk.

    • -

      Aloex Aloe Vera Sampon (250 ml): pikkelysömör, ekcéma, túlzott faggyútermelés, bőrgyulladás.

  • 8.

    A vizsgált termékismertető 16. oldalán az alábbi gyakorlati tanácsok is olvashatók: "Bármilyen nyálkahártya- vagy szájüreg-betegség, torok gyulladás, gégegyulladás enyhítésére és kezelésére tiszta aloe vera iható géllel gargarizáljunk, a végén nyeljük le a gélt. Érezni fogjuk a torkunkban a nyugtató hatását." ... "Hüvelyfertőzések is megfékezhetők az iható gél fogyasztásával, mert az aloe vera gombaölő és antibiotikus tulajdonsága az egész szervezetre kihat. Az aloe vera iható gélt vagy juice-t vízzel higítva alkalmazhatjuk hüvelyzuhanyban."

  • 9.

    A termékismertető 16. laptól 25. lapig tartó részében található "válogatás fogyasztóink tapasztalataiból" cím alatt név és város megjelöléssel számos betegségből meggyógyult, állapotában érzékelhető javulást tapasztaló, Aloex terméket fogyasztó ember nyilatkozatait tették közzé:

    • -

      Édesapám 64 éves, cukorbetegségben szenved. A kapszula olyannyira levitte a cukorszintjét, hogy inzulin helyett már csak gyógyszert szed." (21. o.)

    • -

      "visszér-ekcéma: Kb. másfél évvel ezelőtt alakult ki visszér-ekcéma a lábamon. Nagyon sok problémát okozott, viszketett, fájt, gyulladt volt. Hosszú ideig mindenféle kenőcsökkel kezelték, sajnos nem javult. Kórházban is voltam ezzel a problémával, de komoly javulást ez a kezelés sem hozott. Fiam javaslatára elkezdtem inni az Aloex juice-t és a lábamat az Aloex elsősegély géllel kenegettem. Hamar javulást éreztem, és két hónap elteltével az ekcéma nyomtalanul eltűnt, és azóta sem jött elő ismét. Ennek a betegségnek az oka a rossz keringés, így aztán meg sem lepődtem, hogy keringésem javult, a korábban gyakran előforduló szédülések sem kínoztak, a frontokat azóta észre sem veszem, a magas vérnyomásom pedig normális értéket mutat." (21. o.)

    • -

      "Köszvény, cukorbetegség: 68 éves szegedi lakos vagyok. Három évvel ezelőtt kezdett fájni a lábam és a csípőm. Ezen kívül köszvényes, magas vérnyomású cukorbeteg is vagyok. Folyamatosan kaptam az orvosi kezeléseket, a rengeteg gyógyszert és a mágneses kezeléseket, de ezek nem nagyon segítettek. Bottal jártam, igen nehezen és erős fájdalmakkal. Ma már elmondhatom, 6 hónap után hogyan segített rajtam az Aloex Vera iható gél, amiből naponta 3*1 evőkanállal fogyasztok, a kapszulából pedig napi 2 szemet. Most már botot is elhagytam és minden támasz nélkül járok. Egyedül felszállok a buszra, sétálok a városban, újra élvezhetem az életemet fájdalmak és gyötrelmek nélkül. A köszvényem és a cukorbetegségem is normalizálódott. ..." (22. o.)

    • -

      "Pikkelysömör: Több mint 10 éve pikkelysömör gyötör. Orvosokat, természetgyógyászokat kerestem fel vele sorban. Igazán senki és semmi nem tudott ilyen hatékonyan segíteni, mint az Aloex Aloe Vera ... ." (22. o.)

    • -

      "Tüdőrák, fogínygyulladás: Férjem súlyos beteg (tüdőrák), aki többször kemoterápiás kezelést is kapott. A betegség felismerésekor sógornőm, Géczy Andrásné Marika ajánlotta nekünk az Aloe Vera gyógynövényből készült terméket, és testvérét Csapi Benőné Etelkát, aki forgalmazza. Azonnal nagyadagban férjem elkezdte inni az Aloex egészleveles gélt (2*0,5 dl), és az Aloex kapszulát (2*1 kapszula). A kezelések után (szerencsére nem kell több) a Papayás Juice-t kezdte el inni reggel és este 0,5 dl-t és továbbra is szedi a kapszulát. Férjem jól érzi magát, az eredményei jók, aminek nagyon-nagyon örülünk. Közben nekem fogínygyulladásom volt, amit az aloex gélspray-el "kezeltem". Első befújáskor már a fájdalom csillapodott, egy-két nap múlva már panaszmentes voltam ... ." (23. o.)

    • -

      "Vírusos fertőzés, gyomorsav: Januárban Vírusos fertőzés miatt megbetegedtem, a nyirokmirigyeim begyulladtak. Elmentem az orvoshoz, de mivel nagyon gyógyszerellenes vagyok, a felírt gyógyszert nem szedtem be. Helyette az Aloex gélt napi 2*3 kanállal és a kapszulát fogyasztottam, abból egy szemet naponta. Pár nap alatt teljesen felgyógyultam, a duzzanatok megszűntek ... ." (23. o.)

  • 10.

    A termékismertető füzet mellett megjelentek a Kft. www.aloex.hu honlapján is az Aloex termékekről különböző gyógyító hatásokról szóló tájékoztatások, terméktapasztalatok (lásd Vj-2/2004/17. számú ügyirat):

    • -

      "géllel hüvelyi problémáimat kezeltem, normál enyhe folyásom volt, amelyre nőgyógyászom azt mondta ezzel együtt kell élnem. Kipróbáltam az Aloe Iható Géles ecsetelést, folyásom megszűnt." (5. o.)

    • -

      "anyukám gyógyszeres cukorbeteg. Ajándékba adtam neki 1 liter gélt. Amióta issza, cukorja 10,0-ról 7,2-re ment le, gyógyszereit le kell csökkenteni, mert a gél csökkentette a vércukor szintjét..."

    • -

      "Gyógyító kapszula" (5. o.)

    • -

      "aloex termékek jól alkalmazhatók vastagbél-gyulladás, epe- májbántalmak, székrekedésellen, érrendszeri megbetegedésekmegelőzésére, bőrgyulladás, bőrfekélyek, ekcéma, radioaktív sugárzás okozta égések gyógyxítására, szembetegségek, kötőhártya-szemhéjgyulladás kezelésére, látásélesség javítására..." (5. o.)

  • 11.

    A Vj-2/2004/3. számú ügyiratból megállapítható, hogy az eljárás alá vont Kft. vizsgált magatartásához kapcsolódó reklámköltségei a következők voltak 2002-ben: terembérlet: 60.500 Ft, termékismertető anyagok (plakát, termékfénykép, stb.) 544.200 Ft, terjesztői jutalék: 2.223.289 Ft, egyéb kapcsolódó kiadások: 461.800 Ft. (Összesen: 3.289.789 Ft.) 2003-ban januártól novemberig): könyv: 744.036 Ft, egyéb termékismertető anyag (plakát, termékfénykép, magazin, kártyanaptár stb.): 1.475.140 Ft, terembérlet: 702.966 Ft, hanganyagkészítés: 335.500 Ft, terjesztői jutalék: 17.776.772 Ft, egyéb (Aloex feliratú sapka, póló, zászló, kitűző, céges papír stb.): 1.985.838 Ft. ( Összesen: 22.276.216 Ft.)

  • 12.

    A termékismertető füzet 2002. novemberében került forgalomba. Az Aloex honlap 2002 szeptemberétől olvasható. (Lásd Vj-2/2004/7. számú ügyirat) Az eljárás alá vont a kifogásolt füzetet 2003. december 3-tól kivonta a terjesztésből, és a honlapról levette a termékekre vonatkozó kifogásolt állításokat. (Lásd Vj-2/2004/7. számú ügyirat.) A vizsgált magatartás valószínűsíthető időtartama hozzávetőlegesen 14-15 hónap.

  • 13.

    Az eljárás alá vont a gyógyszerek, illetve a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények forgalmazását engedélyező Országos Gyógyszerészeti Intézetet (a továbbiakban: OGYI) nem kereste meg termékeinek engedélyeztetése céljából.

III.

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet szakvéleménye

  • 14.

    A versenyfelügyeleti eljárás során a Gazdasági Versenyhivatal szakvéleményt kért az Országos Gyógyszerészeti Intézettől az eljárás alá vont kiadványaira vonatkozóan. Az OGYI igazgató főorvosa a Vj-2/2004/10. számú ügyiratban találhatóan a következőket hozta a Gazdasági Versenyhivatal tudomására:
    "A cég által kibocsátott, a terjesztők "belső" tájékoztatására szolgáló kézikönyv félrevezető a valóságnak nem megfelelő, kizárólag a gyógyszer kategóriájában megengedhető indikációt tartalmaz. E füzet alapján, a Gaál és Sziklás Kft. terjesztői hálózata, tanácsadói hamis, a laikusokat megtévesztő "felvilágosító" munkát végeznek, hiszen ilyen irányú tájékoztatásukkal túllépnek az élelmiszerek alkalmazása során várható kedvező élettani hatások említésén.
    ÉTREND KIEGÉSZÍTŐK: Az ún. étrend kiegészítők hirdetéseit tekintve, és ebbe a kategóriába tartozik az alábbi két készítmény is, az "Élelmiszertörvény (1995. évi XC. tv.) az irányadó. Ennek értelmében a közzétett tájékoztatás nem állíthatja vagy sugallhatja, hogy az élelmiszer megelőz, kezel, gyógyít valamilyen betegséget. Az élelmiszer-hirdetések nem léphetik túl az élelmiszerek alkalmazása során várható kedvező élettani hatások említését.
    Az ALOEX ALOE VERA kapszulát a Gaál és Sziklás Kft. Kanadából, mint élelmiszerkészítményt importálja, OÉTI [Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézete] támogató szakvéleményével. A készítmény liofilizált gél-koncentrátumot és lucernaport tartalmaz. Az információs füzet állításai szerint ez a termék olyan kedvező élettani hatásokkal rendelkezik, mint pl. a hasnyálmirigy működésének serkentése, hormonproblémák enyhítése, a gyulladás okozta fájdalmak enyhítése, allergia megfékezésének segítése, ... stb.
    Az ALOEX-ALOE VERA KONCENTRÁTUM ampullás készítmény, 99,7 % tízszeres koncentrációjú aloe vera-t tartalmaz és az OÉTI támogató szakvéleményével kerül a hazai forgalomba. A tárgybani kézikönyven olyan élettani hatásokról olvashatunk a készítménnyel kapcsolatban, melyek attól nem várhatók el. (pl. krónikus emésztési zavarok, ízületi gyulladás, Crohn-betegség, ...stb.)
    NORMÁL ÉLELMISZEREKNEK SZÁMÍTÓ KÉSZÍTMÉNYEK: Az emodin mentes Aloe Vera tartalmú italok, ivóampullás készítmények nem sorolhatók be a különleges táplálkozási igényt kielégítő készítmények kategóriájába, ezért ezek a termékek az ún. normál élelmiszerek kategóriájába sorolhatók. Ide tartozik tehát az ALOEX ALOE VERA EGÉSZLEVELES IHATÓ GÉL és az ALOEX ALOE VERA NATÚR JUICE. Ezekre a készítményekre vonatkozóan, az OÉTI támogató szakvéleményt nem adott ki, mert hiányos volt a dokumentáció, valamint a tartósítószerek meghaladták a megengedett határértéket. (Itt jegyezzük meg, hogy a 43/2002. (V. 14.) FVM-EüM-GM rendelet értelmében, a normál élelmiszerek kötelező OÉTI vizsgálata megszűnt.) A kiadványban, ezeknek a normál élelmiszereknek számító készítményeknek is, jogszabályba ütközően, gyógyszer kategóriájában létező hatásokat tulajdonítanak.
    ALOEX ALOE VERA EGÉSZLEVELES IHATÓ GÉL: Alkalmazható: pl. az emésztőrendszer betegségeinél ... stb. ALOEX ALOE VERA NATÚR JUICE: Alkalmazható: pl. szív- és érrendszeri betegségeknél, epe-, vesekő esetén, ízületi gyulladásban ... stb.
    KOZMETIKUMOK: A kiadványban szereplő kozmetikumok hirdetéseit tekintve, ezen termékek reklámozása is, csak az OÉTI által jóváhagyott címkeszöveggel összhangban történhet. A füzetben szereplő kozmetikumok hirdetési szövege merőben eltér az OÉTI által jóváhagyott címkeszövegtől. Az alábbi öt kozmetikumnak is gyógyszer kategóriájában megengedhető indikációkat tüntetnek fel. ALOEX ALOE VERA KENHETŐ GÉL: A kiadvány szerint alkalmazható: pl. lábszárfekély, aranyér kezelésére, ekcéma, pikkelysömör... stb. esetén. (Az OÉTI által jóváhagyott címkeszöveg szöveg szerint enyhíti a nap, szél, tűz, rovarcsípés okozta bőrirritációt, hidratálja a bőrt, megelőzi a hámlást.) ALOEX ALOE VERA MASSZÁZSKRÉM: A kiadvány szerint alkalmazható: pl. lumbágó, izomösszehúzódások, fejfájás... stb. esetén. (Az OÉTI által jóváhagyott címkeszöveg szerint, a krém kellemesen melegíti az ízületeket és izmokat. Használjuk az adott területen masszázsként.) ALOEX ALOE VERA GÉL-SPRAY: A kiadvány szerint alkalmazható: pl. fülfájás, fülduzzanat...stb. esetén. (Az OÉTI által jóváhagyott címkeszöveg szerint, hideg szél, hó, nap, rovarcsípés okozta bőrirritációk enyhítésére.) ALOEX ALOE VERA HIDRATÁLÓ TESTÁPOLÓ: A kiadványa szerint alkalmazható: pl. pikkelysömör, ekcéma... stb. esetén. (Az OÉTI által jóváhagyott címkeszöveg szerint hidratál, táplál, véd és enyhíti a légszennyezés, szél, nap vagy hideg időjárás okozta kisebb bőrproblémákat.) ALOEX ALOE VERA SAMPON: A kiadvány szerint alkalmazható: pikkelysömör, ekcéma...stb. esetén. (Az OÉTI által jóváhagyott címkeszöveg szerint hidratálja haját és a kisebb fejbőr problémák enyhüléséhez is hozzájárulhat.)
    ÖSSZEFOGLALVA: Az Aloex Aloe Vera Termékek című kézikönyvben szereplő ismertetések, - a fogyasztókat megtévesztve - kizárólag a gyógyszer kategóriájában megengedhető indikációkat tartalmaznak."

  • 15.

    Az eljárás során megállapítást nyert, hogy az eljárás alá vont rendelkezik az OGYI szakvéleményében hiányolt OÉTI engedélyekkel. Valójában az Aloex Egészleveles iható gél, valamint a papaya és a natúr juice is rendelkezik OÉTI engedéllyel, melynek a száma: 50060/2452/2002, keltezése 2002. május 22.

IV.

A vizsgálati jelentés

  • 16.

    A Gazdasági Versenyhivatal Ipari és Élelmiszergazdasági Irodája által kijelölt vizsgálója a Tpvt. 8. §-a alapján vizsgálta az eljárás alá vont által tanúsított magatartást. A vizsgáló konkrétan azt vizsgálta eljárása során, hogy a fogyasztók megtévesztését eredményezheti, ha egy vállalkozás az általa forgalmazott termékeket az emberi szervezetre gyakorolt hatása tekintetében olyan tulajdonságokkal ruházza fel, amelyek valós voltát az erre hatáskörrel bíró szerv nem támasztotta alá és/vagy tudományos eredmények egyértelműen azt nem igazolják.

  • 17.

    A vizsgáló ennek megfelelően megvizsgálta a termékismertető, illetve a cég által alkalmazott egyéb népszerűsítő és tájékoztató anyagoknak a Tpvt. III. fejezetének való megfelelőségét.

  • 18.

    A vizsgáló véleménye szerint a termékismertetőben található esetleírások alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy a gyógyító hatás egyértelműen az Aloex termékeknek köszönhető.

  • 19.

    A vizsgáló a fent leírt magatartás értékeléseként megállapította, hogy a fogyasztóban a termékismertetők, terméktapasztalatok megismerésének hatására az a képzet alakulhat ki, hogy az Aloex termékek rendkívül hatékony gyógyító készítmények, amely alkalmasak arra, hogy az ismertetőben felsorolt valamennyi betegséget gyógyítsák, kezeljék. Az ajánlások gyógyulásról számolnak be igen súlyos betegségek esetében is. A megcélzott fogyasztói kör valamilyen egészségügyi problémától szenved, hiszékenyebben reagál minden olyan termék megjelenésére, amelyik gyógyírt ígér számára.

  • 20.

    A vizsgáló nem fogadta el az eljárás alá vontnak azt az érvelését, mely szerint a termékismertető csupán egy "belső" tájékoztató célját szolgálja, hiszen a benne lévő információkat azért jelentették meg benne, hogy minél szélesebb körben megismerjék a potenciális fogyasztók a Kft. termékeinek tulajdonított hatásokat. A vizsgáló szerint ennek ellentmond az eljárás alá vontnak az a nyilatkozta, amit 2004. január 12-én kelt levelében tett (lásd Vj-2/2004/3. számú ügyirat): "táplálék-kiegészítőt nem lehet úgy eladni, hogy nem mondjuk meg, hogy mit várhat tőle valaki". A vizsgáló értelmezésében ez azt jelenteti, hogy az eljárás alá vont saját logikája szerint, ha az OÉTI által jóváhagyott címke tervek keretén belül maradt volna a Kft., akkor a termékek hatásainak bemutatása nélkül nem vásárolták volna a fogyasztók olyan mértékben, mint amilyen mértékben vásárolták a megtévesztő, félrevezető tájékoztatások hatására. A vizsgálói megállapította, hogy a közzétett csodálatos gyógyulásokról szóló terméktapasztalatok, még abban az esetben is, ha azok valósak, nem fogadhatók el bizonyító erejű dokumentációknak annak alátámasztására, hogy az Aloex termékek gyógyítanak. A gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények magyarországi forgalomba hozatalának, és a gyógyító hatások népszerűsítésének megkerülhetetlen feltétele az Országos Gyógyszerészeti Intézet előzetes vizsgálata. Ennek hiányában a termékeknek tulajdonított, a tájékoztatóban és az Interneten közzétett gyógyító hatásai jogszerűtlenek. A fogyasztónak csak és kizárólag olyan tájékoztatást lehet nyújtani az egészséget valamilyen módon is érintő termékek piacán, amely kellően dokumentált, jelen esetben az OGYI által igazolt.

  • 21.

    A vizsgáló megállapította, hogy az eljárás alá vontat terheli versenyjogilag a felelősség abban a tekintetben, hogy a kiadványokban általa megjelentetett, a terméknek tulajdonított gyógyító hatásokat, képességeket megfelelően igazolja. A gyógyító hatásokkal kapcsolatos ajánlásait az eljárás alá vont nem tudta igazolni, a gyógyszerek, illetve a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények forgalmazását engedélyező Országos Gyógyszerészeti Intézetet nem kereste meg termékeivel.

  • 22.

    A vizsgáló szerint a vizsgált magatartás sérti a Tpvt. 8. § (2) bekezdésének a) pontját, mivel az áru lényeges tulajdonságairól - így különösen egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatban valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, a legérzékenyebb piacon, kiemelkedő fogyasztói érdeksérelmet okozva ezáltal.

  • 23.

    A vizsgáló indítványozta (1) mind a Aloex termékismertetőben, mind az interneten megjelent, az Aloex termékeknek gyógyító, betegséget kezelő, az emberi szervezetre gyakorolt tulajdonságairól szóló tájékoztatások jogsértő voltának megállapítását, (2) a címketerveknek megfelelő - az étrend kiegészítők fogalmi kereteit nem meghaladó - termékismertető elkészítését, (3) valamint a Tpvt. 78. § (2) bek. alapján bírság kiszabását.

  • 24.

    A vizsgáló a bírságra tett javaslatakor enyhítő körülményként vette figyelembe azt, hogy az eljárás alá vont maximálisan együttműködött a GVH-val, a valós tényállás felderítését nagymértékben elősegítette. Ugyanakkor súlyosbító tényezőként vette számításba azt, hogy az eljárás alá vontat a GVH 2001. november 27-én kelt Vj-150/2001/24. számú határozatában fogyasztók megtévesztése miatt egyszer már elmarasztalta és megbírságolta.

V.

Az eljárás alá vont álláspontja és védekezése

  • 25.

    A Kft. az eljárás során többször is kifejtette az eljárással kapcsolatos véleményét. (Lásd Vj-2/2004/3., Vj-2/2004/5. Vj-2/2004/6. Vj-2/2004/7. számú ügyiratokat.) Az eljárás alá vont hivatkozott arra, hogy a Vj-150/2001. ügyszámú versenyfelügyeleti eljárásban mint a NONI nevű gyümölcsital forgalmazója volt eljárás alá vonva és a Versenytanács által fogyasztók megtévesztése miatt elmarasztalva, bírság kiszabása mellett. Az ahhoz az eljáráshoz kapcsolódóan 1332/18/2001 számon iktatott jegyzőkönyvre hivatkozva megjegyezte: "Az eljárás alá vontak részéről felvetődött, hogy nem értik miért csak ellenük folyik vizsgálat. Hasonló termékkel, hasonló forgalmazással más cégek is foglalkoznak. Pl. a 20-szor ennyi forgalmat bonyolító Forever Living Products, akinek Magyarországon kb. egymilliárd Ft. a havi forgalma, hasonló árfekvésű termékekkel, mint pl. az 1 literes Aloe Vera juice, amelyről gyógyító kijelentések tömkelege jelent meg újságokban, kazettákon...." Azaz, arra hivatkozott, hogy mint az eljárás alá vont Kft. ügyvezetője már 2001. október 5-én jelezte a GVH-nak, hogy Aloe Vera termékről gyógyító kijelentések jelennek meg. Mivel a GVH az ügyben nem járt el, arra következtetésre jutott, hogy az aloe vera gyógynövényből készült termékeknek lehet jogszerűen gyógyhatást tulajdonítani, ezen tulajdonságát kiemelve forgalmazni.

  • 26.

    E mellett utalt arra, hogy a Kft. kérdéses tájékoztató kiadványában szerepel: "Az Aloex Aloe Vera Termékek című kézikönyv a Gaál és Sziklás Kft. által szervezett terjesztői hálózat belső kiadványa. Az itt szereplő információk a munkatársak tájékoztatását szolgálják. A kiadványban szereplő terméktapasztalatok közlése az érintett személyek hozzájárulásával történt. Az aloe vera nem gyógyszer, elősegíti a szervezet öngyógyító folyamatait. Amennyiben Ön beteg, vagy orvosi kezelés alatt áll kérje ki kezelőorvosa véleményét! A kiadványban szereplő információk mindenfajta nyilvános közléséhez a Gaál és Sziklás Kft. írásos engedélye szükséges."

  • 27.

    "Az Aloex Aloe Vera Termékek című kézikönyv a Gaál és Sziklás Kft. által szervezett terjesztői hálózat belső kiadványa. Az itt szereplő információk a munkatársak tájékoztatását szolgálják. A kiadványban szereplő terméktapasztalatok közlése az érintett személyek hozzájárulásával történt. Az aloe vera nem gyógyszer, elősegíti a szervezet öngyógyító folyamatait. Amennyiben Ön beteg, vagy orvosi kezelés alatt áll kérje ki kezelőorvosa véleményét! A kiadványban szereplő információk mindenfajta nyilvános közléséhez a Gaál és Sziklás Kft. írásos engedélye szükséges."

  • 28.

    Az eljárás alá vont 2003. december 11-én kelt levelében közölte: "A brosúra kiadásánál jóhiszeműen jártunk el, a gyártó cég által kiadott fordítással. Tájékozódtunk a piacon, hogy több ezer oldal aloe verával kapcsolatos gyógykijelentés van közkézen. Mi egy kis cégként joggal hihettük, hogy egy gyógynövény alapú terméknél ez nem törvényellenes." "A termékismertetőnkben lévő termékek és azon betegségek feltüntetése, amely esetben a termékfogyasztást javasoljuk. Ez annak a brossurának a fordítása, amellyel a gyártó cég több mint 10 országban a termékeit forgalmazza.
    Ezzel együtt tudomásul veszem, hogy ma Magyarországon ezt nem lehet. A mai naptól ezt a füzetet kivontam a forgalomból. A honlapomon /www. aloex.hu/ is csak azok a kijelentések szerepelnek már a termékekről, amelyeket az OÉTI a címke terveken jóváhagyott."

  • 29.

    A Kft. hangoztatja, hogy az eljárás során mindvégig együttműködő magatartásra törekedett a hatóságokkal, ideértve a GVH-t is. Igyekeztek mindent megtenni az esetleges jogsérelem csökkentése érdekében.

  • 30.

    Az eljárás alá vont fenti érvei, védekezése és tanúsított magatartása alapján kérte a versenytanácsot, hogy elsődlegesen az ellene indult eljárást a Tpvt. 72. § (1) bekezdésének a) pontja alapján szüntesse meg. Ha erre nem lát a versenytanács lehetőséget, akkor másodlagosan az eljárás alá vont azt kérte, hogy a hasonló tárgyban folyó Vj-3/2004. ügyszámú versenyfelügyeleti eljárás során hozott határozatban foglaltakkal arányos döntés szülessék ez ügyben is.

VI.

Jogi háttér

  • 31.

    A Tpvt. 8. § (1) bekezdésének első mondata szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. Ugyanezen paragrafus (2) bekezdésének a) pontja értelmében a fogyasztók megtévesztésének minősül különösen, ha az áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak. A b) pont értelmében a fogyasztók megtévesztésének minősül az is, ha elhallgatják azt, hogy az áru nem felel meg a jogszabályi előírásoknak vagy az áruval szemben támasztott szokásos követelményeknek, továbbá, hogy annak felhasználása a szokásostól lényegesen eltérő feltételek megvalósítását igényli.

  • 32.

    A Tpvt. 9. §-a szerint a használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.

  • 33.

    Az Ét. 2. § 1. pontja szerint élelmiszer minden olyan növényi, állati - beleértve a mikroorganizmusokat is - vagy ásványi eredetű anyag, amely változatlan, előkészített vagy feldolgozott állapotban emberi fogyasztásra alkalmas. E jogszabályhely szerint nem minősül élelmiszernek a gyógyszer, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyag és készítmény.

  • 34.

    Az Ét. 2. § 17. pontja szerint különleges táplálkozási igényeket kielégítő élelmiszernek (beleértve az étrend-kiegészítőket és funkcionális készítményeket ) minősül az olyan élelmiszer, amely speciális összetétele, illetőleg különleges gyártási eljárása miatt különbözik az általános fogyasztásra használt élelmiszerektől, ezáltal olyan személyek igényeit elégítik ki, akik emésztésük, anyagcseréjük, fiziológiai állapotuk és életkoruk miatt az általánostól eltérő élelmiszert igényelnek.

  • 35.

    Az Ét. 6. § (1) bekezdése értelmében a különleges táplálkozási igényt kielégítő élelmiszer és új élelmiszer kizárólag engedéllyel állítható elő és hozható forgalomba. Az engedély kiállítása az OÉTI hatáskörébe tartozik.

  • 36.

    A 7/1994. (IV. 20.) NM rendelet 1. § (1) bekezdése szerint kozmetikai készítménynek minősül minden olyan állandó minőségű, meghatározott összetételű, a rendeltetésszerű felhasználás körülményei között az emberi egészségre ártalmatlan anyag vagy készítmény, amely az emberi testtel (bőr, szőrzet, köröm, szem környéke, ajak, külső nemi szervek) külsőleg, továbbá a fogakkal és a száj nyálkahártyájával kerül érintkezésbe olyan céllal, hogy azokat tisztítsa, illatosítsa, védje, ápolja, szépítse, megjelenésüket megváltoztassa, illetőleg kellemetlen tünetek enyhítését, a regenerációs folyamatok gyorsítását, egyes egészségi ártalmak megelőzését, esztétikai jellegű bőrelváltozások ápolását szolgálja.

  • 37.

    A 7/1994. (IV. 20.) NM rendelet 6. § (1) bekezdése értelmében a rendelet hatálya alá tartozó hazai és külföldi kozmetikai készítmény lakossági, illetőleg szakipari célra kizárólag az egészségügyi megfelelőségének előzetes tanúsítását követően hozható belföldön forgalomba. Ugyanezen cikk (2) bekezdése értelmében a tanúsítás kiadása az OÉTI hatáskörébe tartozik.

  • 38.

    Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerekről szóló 1998. évi XXV. törvény 4. § a) pontja értelmében gyógyszernek minősül az olyan anyag vagy azok keveréke, illetve olyan készítmény, amelyet betegség megelőzése, felismerése, kezelése vagy élettani funkció fenntartása helyreállítása, javítása vagy módosítása céljából emberi szervezetben vagy emberi szervezeten alkalmaznak.

  • 39.

    A szóban forgó gyógyszer törvény 6. § (1) bekezdése értelmében, ha a törvény másként nem rendelkezik, gyógyszer - a magisztrális és a galenusi gyógyszer kivételével - csak akkor kerülhet forgalomba és akkor alkalmazható, ha a külön jogszabályban meghatározott hatóság a gyógyszer-törzskönyvbe bejegyezte, forgalomba hozatalát engedélyezte.

  • 40.

    A gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyagok és készítmények nyilvántartásáról és forgalomba hozataláról szóló 10/1987. (VIII. 19.) EüM rendelet 2.§-a szerint gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény az a természetes eredetű anyagot tartalmazó készítmény, amely kedvező biológiai hatással rendelkezik, orvosi előírás nélkül is alkalmazható, és amely előírásszerű használat esetén egészségi ártalmat nem okoz. Az 1.§ (2) bekezdése kimondja, hogy gyógyító hatásra utalással terméket - a jogszabályban meghatározottak kivételével - csak a rendelet előírásai szerint lehet előállítani és forgalomba hozni.

  • 41.

    A 10/1987. (VIII. 19.) EüM rendelet 6. §-a értelmében a rendelet hatálya alá tartozó új készítmény akkor hozható forgalomba, ha azt az OGYI nyilvántartásba vette és a forgalomba hozatalát engedélyezte. A 15. § (3) bekezdése értelmében a készítmény reklámozása az OGYI által jóváhagyott használati utasítás szövegével összhangban a forgalomba hozatali engedély birtokában lehetséges.

VII.

Élelmiszerek gyógyhatású termékként történő forgalmazásával és reklámozásával kapcsolatos korábbi versenytanácsi határozatok és bírósági ítéletek

  • 42.

    A versenytanácsi joggyakorlatban következetesen jut érvényre az az álláspont, mely szerint az élelmiszer termékcsoportba tartozó étrend-kiegészítőkről és funkcionális készítményekről közreadott tájékoztatás, hirdetés, vagy reklám nem keltheti gyógyhatás látszatát. Ez a magatartás még inkább súlyosan sérti a fogyasztói érdekeket, amennyiben a gyógyhatás ígérete hamis. Ezen elveket követve hozta meg elmarasztaló döntéseit a Versenytanács már működésének kezdetekor is, amikor a Vj-132/1991., Vj-199/1992., Vj-200/1992., illetve a Vj-13/1994. ügyekben hozott határozatot, vagy az elmúlt öt évben a Vj-160/1999., Vj-193/1999., Vj-150/2001., Vj-172/2001., Vj-199/2001., Vj-1/2002., Vj-20/2003., Vj-30/2003., Vj-96/2003., Vj-103/2003., Vj-122/2003. eljárások ügyzáró érdemi határozataiban. Mindezen esetekben a Versenytanács a Tpvt. 8. §. 2 bekezdésének a) pontjába ütköző magatartást rótt fel az eljárás alá vont vállalkozásokkal szemben, miután azok élelmiszernek (étrend-kiegészítő, vagy funkcionális készítménynek) minősülő termékeik forgalmazása során termékeik gyógyhatására utaló tájékoztatást adtak.

  • 43.

    Az eljáró versenytanács megjegyzi, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.216/2003/6. számú 2004. március 24-én kelt jogerős ítéletében helybenhagyta a Fővárosi Bíróság 2003. február 19-i határozatát, amely elutasította a Versenytanács által a Vj-199/2001 ügyszámú eljárás során elmarasztalt vállalkozás fellebbezését. Az Ítélőtábla szóban forgó határozatában megállapította, hogy a felperes vállalkozással "szemben a jogkövetkezmények alkalmazására a fogyasztókat megtévesztő magatartása miatt került sor, mert kizárólag élelmiszerként történő forgalomba hozatalra szóló engedély birtokában - a szükséges hatósági eljárások és engedélyek nélkül - olyan tájékoztatással értékesítette termékeit, hogy azoknak az emberi egészséget megőrző és helyreállító hatásuk van, a gyógyhatású készítménynek minősülő [termékét] pedig élelmiszerként nem értékesíthette volna."

  • 44.

    Az Ítélőtábla határozatában a GVH Vj-199/2001/38. határozatára hivatkozva megállapította, hogy a Versenytanács indoklásában helyesen állapította meg, hogy az érintett vállalkozás a Tpvt. 8. § (2) bekezdésének a) pontját megsértette azon magatartásával, amikor a vállalkozás terméke megvásárlására irányuló fogyasztói döntések befolyásolása érdekében kifejezetten az emberi egészség megőrzésére és az egészség helyreállítására alkalmas, különböző betegségek elleni gyógyító hatású készítménynek állították be a termékeket, ennek megfelelő ígéreteket fogalmaztak meg velük kapcsolatosan, annak ellenére, hogy nem állt rendelkezésükre olyan, valóban szakszerű, hiteles és befolyástól mentes szakértői véleményen alapuló hatósági álláspont, amely azt támasztotta volna alá, hogy a termékek fogyasztása esetén az ígért hatások be fognak következni. A termékek csak élelmiszerként lettek engedélyezve, a valamennyi termékkel összefüggésben hangsúlyozott gyógyító hatás elbírálására jogosult illetékes szerv megkeresésére nem került sor, ilyen szerv a terméket nem vizsgálta meg. Ennek hiányában a megfelelően nem igazolt eredmények felhasználása alkalmas volt a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására oly módon, hogy az a különböző, az emberi egészség megőrzésére vagy helyreállítására irányuló fogyasztói igényének kielégítésére kínált különböző termékek piacán torzító hatást váltson ki, különös tekintettel arra, hogy a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények a vonatkozó jogszabályi előírások szerint csak gyógyszertárban, vagy az OGYI által megadott forgalomba hozatali engedélyben meghatározottak szerint - vagyis az eljárás alá vontak által alkalmazott értékesítési rendszertől eltérő módon - értékesíthetők, így a jogszabályoknak megfelelően eljáró versenytársak versenyhátrányba kerülnek.

  • 45.

    A fenti jogértelmezés tükröződik a Fővárosi Bíróságnak a Vj-103/2003. számú versenyfelügyeleti eljárás határozatának felülvizsgálata során hozott 7.K.30319/2004/5 számú ítéletében is. Fővárosi Bíróság megállapította, hogy "a fenti jogszabályhelyekben rögzített definíciókból az is következik, hogy a perbeli [különleges táplálkozási igényt kielégítő élelmiszer] termék kizárólag egészségvédő hatással rendelkezhet, mely egy szervezetre gyakorolt általános kedvező hatásként értelmezhető, de sohasem gyógyhatásként. Abban az esetben, ha egy termékhez gyógyhatás kapcsolódik, akkor azt már nem az OÉTI, hanem az OGYI engedélyezi gyógyszerként, vagy gyógyhatású készítményként. Ez az engedélyező hatóságok közötti hatásköri elhatárolás pedig egyértelműen rámutat arra, hogy az alperesi versenyhatóságnak a perbeli OÉTI által engedélyezett termékek körében azt a kérdést már nem kellett vizsgálnia, hogy konkrétan gyógyhatás kiváltására alkalmasak lehetnek-e az adott termékek. Megítélnie mindössze azt kellett, hogy a felperes által alkalmazott reklámállítások a Tpvt. 9. §-ára figyelemmel gyógyhatás képzetét keltették-e ..., avagy nem."

  • 46.

    Hasonló tartalmú (a Vj-128/2003. számú versenyfelügyleti eljárás felülvizsgálatára irányuló) ügyben hozott érdemben megegyező döntést a Fővárosi Bíróság a Versenytanács határozatának helybenhagyása mellett 7.K.30969/2004/3. számú 2004. május 25-i ítéletében. A bíróság megállapította, hogy a Versenytanács feladata az volt, hogy elemezze, vajon a tájékoztatásban "megfogalmazott állítások gyógyhatásra utalnak-e vagy sem. Amennyiben a mindennapi életben használt kifejezések nyelvtani és szövegkörnyezetből adódó értelmezése során arra a következtetésre jut, hogy azok gyógyhatást fogalmaznak meg, akkor a jogsértés megállapítható." (Lásd még a hasonló tartalmú 7.K.30739/2004/4. számú fővárosi bírósági ítéletet, mely helyben hagyta a Versenytanács Vj-122/2003. ügyben hozott hasonló tárgyú elmarasztaló határozatát.)

VIII.

A versenytanács döntése

  • 47.

    A gazdasági versenyben sikerre törekvő vállalkozás számára alapvető lehet a fogyasztói döntések befolyásolása. A befolyásolás egyik leghatékonyabb módja a fogyasztók tájékoztatására szolgáló reklám, melynek segítségével a fogyasztók az általuk korábban még nem vagy nem kellően ismert vállalkozásról és termékeiről, azok jellemzőiről szerezhetnek tudomást, és amely a fogyasztói preferenciarendszer módosítására, illetve a helyettesítő termékek közötti váltásra ösztönözhet. A fogyasztók reklámon keresztül történő megnyerése ugyanakkor rendszerint azt is jelenti, hogy ez az ugyanazon a piacon tevékenykedő más vállalkozások terhére történik. Mindez önmagában nem idegen a gazdasági versenytől. Ha azonban a reklám, vagy általában a tájékoztatás nem felel meg a jogszabályi előírásokban is tükröződő elvárásoknak, akkor az a fogyasztókat számukra hátrányos döntés meghozatalára késztetheti, a versenytársakat tisztességtelenül hátrányos helyzetbe hozhatja, és a fogyasztót megtévesztő reklám- vagy tájékoztatási tevékenység érdemtelen előnyhöz juttathatja az azt folytató vállalkozást.

  • 48.

    A gazdaság szereplői különféle módon juttathatnak el információt a fogyasztókhoz. A termékeiket értékesíteni kívánó vállalkozások alkalmazhatnak ügynököket, igénybe vehetnek különféle reklámokat, e két rendszert kombinálhatják, stb. A tájékoztatás, gazdasági reklámok használata természetes és ma már elengedhetetlen része a gazdálkodó szervezetek piaci tevékenységének. A Kft. tájékoztatásaival a fogyasztóit kívánta termékeinek vásárlására ösztönözni. A vállalkozás Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság, mely termékeit Magyarországon is forgalmazza és az értékesítéshez kapcsolódó magyar nyelvű tájékoztató tevékenysége a magyar fogyasztók felé irányul. Mindezek alapján a Tpvt. 1. Fejezet 1. § (1) bekezdése értelmében a Tpvt. hatálya az eljárás alá vontra, illetve annak magatartására kiterjed.

  • 49.

    Az eljárás alá vont termékeit a piacon alapvetően MLM rendszerre épített ügynöki hálózaton keresztül értékesíti. Az általa használt információadás a fogyasztók tájékoztatásának tekinthető, és erre a Tpvt. hatálya kiterjed. A Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontja értelmében a fogyasztók megtévesztésének minősül, ha "az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen ... megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak" .

  • 50.

    A termékforgalmazók jelentős köre maga is fogyasztó, ezért a közvetítő termékforgalmazó és fogyasztó megkülönböztetésnek nincs relevanciája a magatartás törvénysértő jellege szempontjából. Természetesen a fogyasztók köre tágabb, mint a termékforgalmazó fogyasztók köre.

  • 51.

    A versenytanács szerint egy termék forgalmazási engedélyeinek, illetve a termék gyógyhatásának megléte vagy nem léte lényeges tulajdonságai az adott terméknek

  • 52.

    Az egészségre ható termékek esetén a potenciális fogyasztók sérülékeny fogyasztói csoportot alkotnak. A vásárlási döntés értékelési szakaszában a várt gyógyító, megelőző hatás minden egyéb tényezőt megelőz, az információ keresési és feldolgozási folyamatot pedig egyrészről az jellemzi, hogy az ilyen termékek lényeges tulajdonságainak elkülönítése, az ezekre vonatkozó információk mérlegelése a speciális szakértelemmel nem rendelkező fogyasztók számára nehézséget jelenthet, másrészről az emelhető ki jellemzőként, hogy a döntést megelőző kockázatmérlegelést alapvetően megnehezíti, hogy egy döntés szempontjából lényeges tulajdonság, az esetleges mellékhatás nem ismerhető meg a vásárlás, a használat előtt. A fogyasztók fokozottabb kiszolgáltatottsága miatt ezen a területen különös jelentősége van a tényszerű, túlzásokat nélkülöző tájékoztatásnak.

  • 53.

    A gyógyhatású készítményeket kereső vásárlók a fogyasztók speciális csoportját jelentik, akik a gyógyulás vagy gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak az ezt ígérő tájékoztatásra és anyagi erejüket meghaladó kiadásokra is hajlandóak. E piac fogyasztóit egészségügyi problémáik, testi és egyéb adottságokból adódó fogyatékosságaik fokozottan kiszolgáltatottakká teszik. A gyógyszerek, gyógyhatású termékek és általában az egészség megőrzésével, helyreállításával kapcsolatos termékek bizalmi termékeknek tekinthetők. A fogyasztók előre nem ismerhetik a termék hatásait. A bizonytalanság jelentős lehet. Ezt a bizonytalanságot hivatott mérsékelni a hatósági ellenőrzés és engedélyeztetés. A fogyasztó bizalma nagyobb olyan termékek esetében, amelyek forgalmazása hatóságilag engedélyezett. Közérdek fűződik ahhoz, hogy a laikus fogyasztók nagy biztonsággal, valós tájékoztatásban részesüljenek. Ez abban az esetben valósulhat meg, ha az ilyen árukról vagy szolgáltatásokról közzétett tájékoztató anyagok, vagy tájékoztatás a szakhatósági engedélyben, illetve vizsgálatban foglaltaknak megfelelő valós, ténylegesen bizonyított állításokat tartalmaznak. Az egészségügyi tájékoztatás területén jelentkező anomáliák olyan súlyos problémákat vetnek fel, hogy a közérdek fokozott védelme indokolja a még kis mértékben is zavart keltő reklámok elleni fellépést.

  • 54.

    Gyógyhatást nem tulajdoníthatnak a vállalkozások élelmiszereknek, kozmetikai termékeknek és egyéb gyógyszernek vagy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítménynek nem tekinthető termékeknek. Gyógyhatásra utaló tájékoztatást csak az arra hivatott hatóság igazolásának (engedélyének) megszerzése után lehet adni. A jelen eljárásban ezért nincs jogi relevanciája annak, hogy az adott terméknek van-e gyógyhatása vagy pedig nincs. Mindazok a vállalkozások, amelyek az emberi egészséget gyógyító, de egyben veszélyeztető termékeket kívánnak forgalomba hozni, az erre hivatott hatóságnál (az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél) kötelesek terméküket megvizsgáltatni. Az eljárás egyik fontos célja az, hogy az emberi egészségre ártalmas termékek ne kerüljenek forgalomba, és a forgalomba hozás és fogyasztás feltételei egyértelműen legyenek meghatározva. E szűrés elengedhetetlen velejárója, hogy az esetleg hatásos és jó termékek később, nehezebben kerülhetnek a piacra, illetve aki e szűrőn nem kíván átesni, nem is viheti piacra - még esetleg akár nagyon is jó - termékét, vagy legalábbis nem adhat termékéről olyan tájékoztatást, ami gyógyhatásra utal. Tehát mindazok a vállalkozások, amelyek ezt az utat megkerülik, nem állíthatják termékeikről azt, hogy annak gyógyhatása van. Ha szabadon lehetne piacra lépni engedélyeztetés nélkül, akkor még esély sem lenne arra, hogy az egészségre ártalmas, veszélyes szerek forgalmazását meg lehessen akadályozni. Ha mégis ezt teszik egyes vállalkozások, azaz nem engedélyeztetik termékeiket, akkor tisztességtelen előnyre tesznek szert olyan vállalkozásokkal szemben, amelyek a szabályt betartva, a kapcsolódó költségeket (terheket) is vállalva járnak el.

  • 55.

    A Magyarországon forgalomba kerülő, emberi fogyasztásra szánt termékek esetében kizárólag a jogszabályi felhatalmazással rendelkező intézmény jogosult annak elbírálására, hogy egy adott termék milyen típusú, milyen hatásmechanizmusú árukategóriába - gyógyszer, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termék, vagy különleges táplálkozási igényeket kielégítő élelmiszer, stb. - sorolható be. Gyógyhatást akkor lehet egy készítménynek tulajdonítani, ha azt gyógyszerként, vagy gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékként engedélyezték, s ehhez a hatásokat vizsgálatokkal igazolták, melyek eredményeit a szakhatóság (nevezetesen az OGYI) elfogadta.

  • 56.

    Az engedélyezési szabályrendszer által kialakított besorolási rendszer egyben kijelöli az egyes kategóriákba tartozó készítmények, termékek előállítási, forgalmazási, reklámozási feltételeit, illetve népszerűsítésük korlátjait.

  • 57.

    Az eljárás alá vont vállalkozás termékei élelmiszernek, illetve kozmetikumnak minősülnek, amit az eljárás alá vont maga is elismert. A Kft. nem vitatta, hogy készítményeit az OGYI nem vizsgálta. Mivel az OGYI engedélyének hiányában az eljárás alá vont által forgalmazott termékek nem minősíthetők sem gyógyszernek, sem gyógyhatású készítménynek, ezért a jelen eljárásban vizsgált tájékoztatás esetében a fogyasztóknak szóló üzenet alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére a kiadványokban található, a tájékoztatásokban többször szereplő, a forgalmazott termékek gyógyító hatásra történő visszatérő utalások miatt. Ezen a tájékoztatáson nem változtatott a fogyasztót informáló figyelemfelhívás sem, mely a része volt a tájékoztatásnak.

  • 58.

    Amint azt a Versenytanács a Vj-140/2002. számú ügyben hozott határozatában leszögezte, a tájékoztatás nem alapozhat arra, hogy a tartalma szabadon meghatározható, bármit állíthat, mivel a fogyasztónak ésszerűen kell eljárnia, s ő ellenőrizze, hogy a tájékoztatás állítása megfelel-e a valóságnak. A vállalkozás felelősségét nem csökkentheti, a jogsértést nem előzheti meg önmagában a fogyasztóval szembeni elvárás, különösen olyan esetben, amikor nem szükségszerű, hogy a fogyasztó tájékozódjék a különböző áruk, szolgáltatások minőségéről, áráról és összevesse azokat más termékek hasonló információival. A vizsgált magatartás jelen esetben nem tehető jogszerűvé azzal az elvárással, hogy a fogyasztó tájékozódjék a piacon a termékeket illetően.

  • 59.

    A versenytanács nem kíván állást foglalni abban a kérdésben, hogy az eljárás alá vont által forgalmazott termékek maguk mire alkalmasak és mire nem. A kérdés az, hogy az adott termékek esetében sugallhatták-e a tájékoztatásban a gyógyhatást vagy sem, azt megtették-e vagy sem, illetve betartották-e a forgalmazási előírásokat, vagy sem.

  • 60.

    Figyelemmel a fentiekre, az eljárás alá vont termékei forgalmazása, valamint az azokkal kapcsolatos tájékoztatás során a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított, mivel az élelmiszer, étrend-kiegészítő és kozmetikai termékeinek forgalmazása során termékeinek gyógyhatást tulajdonított. Így az eljárás alá vont e magatartásával (azaz azzal, hogy élelmiszer, étrend-kiegészítő és kozmetikai termékeinek forgalmazása során e termékeinek gyógyhatást tulajdonított) megsértette a Tpvt. 8. § (2) bekezdésének a) pontját.

  • 61.

    A jogsértés Tpvt. 77. § (1) bekezdésének d) pontja alapján történő megállapítása mellett a jogsértő magatartás további folytatásának a Tpvt. 77. § (1) bekezdésének f) pontján alapuló megtiltása is indokolt, mivel ezen keresztül biztosítható a fogyasztók megfelelő tájékoztatása. A jogsértő magatartás folytatását ezért a versenytanács megtiltja.

  • 62.

    Továbbá, a jogsértő magatartás miatt a versenytanács 1 millió forint bírság kiszabását tartotta indokoltnak.

  • 63.

    A bírság összegének megállapítása során a versenytanács az eljárás alá vont együttműködő magatartása mellett a Tpvt. 78.§-ának (2) bekezdése alapján figyelemmel volt egyebek között a versenyhez fűződő érdek veszélyeztetésének jelentős mértékére, az eljárás alá vont piaci helyzetére, ami a forgalmi adatok alapján nem tekinthető túl jelentősnek, a jogsértő magatartás tanúsításának időtartamára, ami a versenytanács véleménye szerint nem volt túl hosszú idejű, a tájékoztatással elért fogyasztók relatíve nem túl nagy számára, és különösen az érintett piac sajátos jellegére. Az egészségügyi termékek és szolgáltatások piacán elkövetett jogsértő magatartást a Versenytanács súlyosan jogsértőnek tekinti.

  • 64.

    A Tpvt. 78.§-ának (1) bekezdése alapján a bírság összege legfeljebb a vállalkozás előző üzleti évben elért nettó árbevételének tíz százaléka lehet. A (2) bekezdés szerint a bírság összegét az eset összes körülményeire - így különösen a jogsérelem súlyára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértéssel elért előnyre, a jogsértő felek piaci helyzetére, a magatartás felróhatóságára, az eljárást segítő együttműködő magatartására, a törvénybe ütköző magatartás ismételt tanúsítására - tekintettel kell meghatározni. A jogsérelem súlyát különösen a gazdasági verseny veszélyeztetettségének foka, a fogyasztói érdekek sérelmének köre, kiterjedtsége alapozhatja meg. Ezen korlátozásokkal kapcsolatban a versenytanács megjegyzi, hogy a kiszabott bírság nagysága jóval a kiszabható maximum alatt maradt.

IX.

Egyéb kérdések

  • 65.

    Az eljáró versenytanács úgy ítéli meg, hogy az eljárás alá vont azon védekezése, hogy korábbi észrevételét, megjegyzését, illetve az arra való GVH reakciót implicit módon magatartása törvényes megítélésének gondolta, nem fogadható el, mert a kérdéses ügyben nem indult GVH eljárás. Ilyen esetekben viszont a GVH álláspontját nem lehet figyelembe venni.

  • 66.

    A versenytanács e határozata elleni jogorvoslati jogot a Tpvt. 83. §-a biztosítja.

Budapest, 2004. június 3.