Vj-105/2002/16

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Agip Hungária Rt. kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére indult eljárásban, melyben további ügyfélként résztvett a Tamoil Hungária Kereskedelmi Kft. (Budapest) - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy az Agip Hungária Rt. megvásárolja a Tamoil Hungária Kereskedelmi Kft. üzletrészeinek száz százalékát.

A határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett összefonódás

  • 1)

    Egy szélesebb körű nemzetközi megállapodás részeként az Agip Hungária Rt. (a továbbiakban: Agip Rt.) 2002. július 3-án kötött üzletrész átruházási szerződéssel megvásárolta az Oilinvest Netherland B. V.-től a Tamoil Hungária Kereskedelmi Kft. (a továbbiakban: Tamoil Kft.) üzletrészeinek száz százalékát.

  • 2)

    A kérelmező Agip Rt. 2002. augusztus 2-án kelt kérelmében az 1) pont szerinti tranzakcióhoz - mint vállalkozások összefonódásához - a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kérte.

  • 3)

    A vizsgáló által a Tpvt. 68. § (4) bekezdése alapján elrendelt hiánypótlást a kérelmező 2002. augusztus 16-án teljesítette.

II.

Az összefonódás résztvevői

Az ENI-csoport

  • 4)

    Agip Rt. részvényeinek 99,4 százaléka az Agip Petroli International B. V. tulajdonában van, melynek 51 százalékos tulajdonosa az ENI S.p.a.

  • 5)

    Az ENI S.p.a. és az általa közvetlenül vagy (más vállalkozáson keresztül) közvetve irányított vállalkozások (a továbbiakban együtt: ENI-csoport) a világ egyik legnagyobb olaj- és vegyipari vállalkozáscsoportját alkotják.

  • 6)

    Az Agip Rt. üzemanyagok és kenőanyagok töltőállomásokon történő (kiskereskedelmi) és közvetlen (nagykereskedelmi) értékesítésével foglalkozik, továbbá töltőállomásain shop-, snack- és autómosó szolgáltatást nyújt, valamint bizományosi formában palackos PB-gázt értékesít. Az Agip Rt. valamivel több, mint száz töltőállomással rendelkezik.

  • 7)

    7) Az Agip Rt. 2001. évi nettó árbevétele - a Tamoil Kft. részére történő értékesítés nélkül - 43,4 milliárd forint volt, részesedése az üzemanyagok és kenőanyagok magyarországi forgalomból:
    - a kiskereskedelemben 5 százalék körüli,
    - a nagykereskedelemben 5-10 százalék közötti.

  • 8)

    Az ENI-csoporthoz tartozó további magyarországi vállalkozások közül:

    • -

      a Tigáz Rt. a hat magyarországi gázszolgáltató egyike, 2001. évi nettó árbevétele 96,3 milliárd forint volt;

    • -

      a Tigáz Gepa Kft., mely a Tigáz Rt. részére végez szerelési kivitelezési munkákat, 2001. évben a Tigáz Rt. részére történő értékesítésen kívül nettó árbevételt nem ért el;

    • -

      a Dunastyr Rt. polisztirén termékek előállításával foglalkozik, 2001. évben 19,3 milliárd forint nettó árbevételt ért el.

  • 9)

    Az ENI-csoport külföldön honos tagjai - a csoport magyarországi tagjainak történő értékesítésen kívül - 2001. évben nem értek el nettó árbevételt a Magyar Köztársaság területén.

A Tamoil Kft.

  • 10)

    A Tamoil Kft. üzemanyagok és kenőanyagok töltőállomásokon történő (kiskereskedelmi) értékesítésével foglalkozik, továbbá töltőállomásain shop szolgáltatást nyújt. Töltőállomásainak száma tizenegy, melyek az ország területén elszórtan helyezkednek el.

  • 11)

    A Tamoil Kft. 2001. évi nettó árbevétele 2,6 milliárd forint volt, az üzemanyagok- és kenőanyagok magyarországi kiskereskedelmi forgalmából részesedése nem érte el az egy százalékot.

  • 12)

    A Tamoil Kft. más vállalkozás felett nem rendelkezik irányítási joggal.

III.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 13)

    A Tpvt. 23. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdés a) pontja alapján vállalkozások összefonódása jön létre, ha a vállalkozás irányítást szerez egy tőle független vállalkozás felett.

  • 14)

    Az összefonódással érintett vállalkozások (a Tpvt. 26. § alapján: a Tamoil Kft. és az ENI-csoport tagjai) 2001. évi - a Tpvt. 27. § (1) és (2) bekezdés szerint számított - együttes nettó árbevétele (161,6 milliárd forint) meghaladta a tízmilliárd forintot, ezen belül az irányítás alá kerülő Tamoil Kft-é (2,6 milliárd forint) az ötszázmillió forintot, ezért a kérelmezett összefonódáshoz a Gazdasági Versenyhivatal engedélye szükséges.

IV.

Az engedélyezés

  • 15)

    A Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedély megadását, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényt, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon (Tpvt. 14. §).

  • 16)

    Az Agip Rt. és a Tamoil Kft. közös tevékenysége az üzemanyagok és kenőanyagok töltőállomásokon történő (kiskereskedelmi) értékesítése, mely tekintetében a magyarországi forgalomból való együttesen 5 százalék körüli részesedésük alapján az összefonódásnak horizontális összefüggésben nem valószínűsíthetők káros versenyhatásai. Megjegyzi a Versenytanács, hogy az üzemanyagok és kenőanyagok kiskereskedelme tekintetében az érintett földrajzi piac (Tpvt. 14. § (3) bekezdés) nyilvánvalóan szűkebb, mint az ország egész területe. Ezen földrajzi piacok meghatározását azonban a Versenytanács szükségtelennek tartotta, mert - figyelemmel a nagyszámú versenytársra és a Tamoil Kft. csekélyszámú, elszórtan elhelyezkedő töltőállomására is - a szűkebb (helyi) földrajzi piacokon sem valószínűsíthetők káros horizontális hatások.

  • 17)

    Az ENI-csoport további magyarországi tagjainak tevékenysége alapján vertikális- és portfolió hatásokkal sem kell számolni, és káros konglomerátum hatás sem valószínűsíthető, mert a Tamoil Kft. korábbi irányítója (az Oilinvest Netherlands B. V.) is egy jelentős nemzetközi vállalkozás csoport tagja.

  • 18)

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában - egyezően a Tpvt. 71. § (2) bekezdés alapján tett vizsgálói indítvánnyal - az összefonódást engedélyezte.

  • 19)

    A Versenytanács a 16-17) pontban foglaltakra is tekintettel a kérelmezett összefonódás esetében alkalmazhatónak találta a Tpvt. 63. § (3) bekezdésének ac) pontját, mely szerint a versenytanácsi határozatot 45 napon belül kell meghozni, ha az engedély a Tpvt. 30. § (2) bekezdése alapján nyilvánvalóan nem tagadható meg.

V.

Eljárási kérdések

  • 20)

    A Tpvt. 63. § (3) bekezdése ac) pontjának alkalmazásából következőleg az eljárási díj megfizetéséről rendelkezni nem kellett, mert a kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti kettőmillió forintos eljárási díjat előzetesen lerótta.

  • 21)

    Az ügyfelek (az Agip Rt. és a Tamoil Kft.) kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 22)

    Az ügyfeleket megillető jogorvoslati jog a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2002. szeptember 30.