Vj-92/2002/36

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Fashion Faces Modell Ügynökség Bt. (Esztergom) ellen fogyasztók megtévesztése miatt hivatalból indított eljárásban tárgyaláson kívül meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel lehet kérni.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal annak kivizsgálásra indított versenyfelügyeleti eljárást, hogy az eljárás alá vont megsértette-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8.§-át azzal, hogy az ún. médiaajánlatában az általa kiadott Millenniumi Egyetemi Előkészítő Hírújságot "a legnagyobb példányszámban megjelenő hivatalos tájékoztató folyóirat"-nak minősítette, illetőleg állítása szerint a Millenniumi Egyetemi Előkészítő az ország legsikeresebb egyetemi előkészítője.

I.

Az eljárás alá vont

  • 1.

    A 2000. elején alakult eljárás alá vont két fő tevékenysége a tanfolyam- és a rendezvényszervezés. Az egyetemi felvételi előkészítő tanfolyamok Millenniumi Egyetemi Előkészítő fantázianév alatt kerültek meghirdetésre, illetőleg megszervezésre.

    Az eljárás alá vont három formában szervezett felvételi előkészítő tanfolyamokat: Budapesten, levelező tanfolyam formájában és táborok keretében. A budapesti és a levelező tanfolyamon 2002-ben 21-21 fő vett részt. A 2001. év nyarán szervezett nyári táborban 21, a 2002. év tavaszi táborában 60 hallgató volt.

    A versenyfelügyeleti eljárás keretében beszerzett adatok szerint az eljárás alá vont által szervezett tanfolyamokon részt vett személyek száma a versenytársak tanfolyamai résztvevőinek létszámához viszonyítva igen csekély, nem éri el az 1%-ot. A versenytársak által szervezett különböző (nyári és tavaszi) táborokon részt vevők számából az eljárás alá von néhány százalékkal részesedett.

  • 2.

    A versenyfelügyeleti eljárás során az eljárás alá vont előadta, hogy az elkövetkezőkben elsősorban rendezvényszervezéssel (gólyatáborok, egyéb diák- és kulturális rendezvények szervezésével) kíván foglalkozni.

II.

Az eljárás alá vont vizsgált magatartása

  • 1.

    Az eljárás alá vont tanfolyamait az ún. Hírújságban, plakátokon, szórólapon és az internetes honlapján reklámozta.

  • 2.

    A Hírújságnak három száma látott napvilágot. Az újság megjelentetését az eljárás alá vont időközben megszüntette.

    A Hírújsághoz kapcsolódóan az eljárás alá vont 2001. szeptemberében, 2002. februárjában, márciusában és májusában ún. médiaajánlattal keresett meg - a potenciális hirdetőkön kívül - 790 középfokú oktatási intézményt. 2002-ben iskolánként 20-150 darab hírújság is szétosztásra került. Az egyéni megrendelők száma 2001. szeptemberében 5.012 fő, 2002. májusában 11.340 fő volt.

    A Versenytanács rendelkezésére álló, 2002. áprilisi keltezésű ún. médiaajánlat a megkeresettek figyelmébe ajánlotta az MMEE Hírújságot, amely "a legnagyobb példányszámban megjelenő (90 ezer) hivatalos tájékoztató folyóirat, amelynek elsődleges célcsoportja a 16-20 éves korosztály." A Hírújság megjelenéséről, terjesztéséről, a benne megjelenő reklámok hatékonyságáról tájékoztató médiaajánlat célja annak elősegítése volt, hogy hirdetések jelenjenek meg a Hírújságban.

    Magyarországon többen foglalkoznak felvételi előkészítő tanfolyamok szervezésével, lebonyolításával. A versenyfelügyeleti eljárás során feltárt adatok alapján megállapítást nyert, hogy az eljárás alá vont versenytársai által megjelentetett, a Hírújsággal azonos célú kiadványok példányszáma - a vizsgálat tárgyává tett időszakban - nem érte el az eljárás alá vont hírújságjának a példányszámát. Ugyancsak nem érte el ezt a példányszámot a nem kifejezetten a 16-20 éves korosztályt, hanem általában az ifjúságot megcélzó, szórakoztató, illetve a zenei világ eseményeivel foglalkozó periodikák.

    A Hírújság lapszámai terjedelmének 10-25%-át tették ki a reklámok. A versenytársak által megjelentetett kiadványok esetében az egyik esetben ez kb. 50-60%, a másik esetben kb. 10%.

  • 3.

    Az eljárás alá vont internetes honlapja 2001. augusztusában vált hozzáférhetővé, 2002. júliusában azonban megszűnt. A honlapon a Millenniumi Egyetemi Előkészítő "az ország legsikeresebb egyetemi előkészítője"-ként került szerepeltetésre. A 2001/2002-es tanévben szervezett egyetemi előkészítő tanfolyamokról tájékoztatást adó szórólap szintén kiemelten tartalmazta, hogy a Millenniumi Egyetemi Előkészítő az ország legsikeresebb egyetemi előkészítője.

    Az eljárás alá vont által szervezett tanfolyamokon, táborokon részt vett hallhatók mintegy 60%-a tett sikeres felvételi vizsgát. Versenytársainak e mutatója a Versenytanács rendelkezésére álló adatok szerint nem tekinthető kedvezőtlenebbnek.

  • 4.

    Az eljárás alá vont magatartásával kapcsolatban egyik versenytársa keresetet nyújtott be tisztességtelen piaci magatartás megállapítása és kártérítés iránt, illetőleg bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalhoz.

    Az eljárás alá vont és versenytársa között 2002. július 15-én megállapodás jött létre. A felek ebben kijelentették, hogy orvosolni kívánják az egymás között mint versenytársak között kialakult vitás helyzetet. Az eljárás alá vont elismerte, hogy magatartása a tisztességtelen piaci magatartás tilalmába ütközött. Vállalta, hogy 2002. augusztus 15-i hatállyal megszünteti az MMEE működését, illetve a www.mmee.hu honlapot. Azonnali hatállyal kötelezettséget vállalt az MMEE hírújság, annak hirdetési értékesítés, a médiaajánlat megszüntetésére. Vállalta továbbá, hogy tájékoztatja hirdetőpartnereit az MMEE hírújság és a médiaajánlat megszüntetéséről, illetőleg azt, hogy a jogsértések elismeréséről és az MMEE megszűnéséről szóló írásos értesítőt megküldi 790 középiskolának.

III.

Az eljárás alá vont védekezése

Az eljárás alá vont előadta, hogy megszünteti felvételi előkészítő tevékenységét, illetőleg internetes honlapját, valamint hírújságjának újabb száma nem jelenik meg. Kiemelte továbbá, hogy az általa - az utolsó, harmadik lapszámot tekintve 90.000 példányban - megjelentett hírújság példányszáma valóban meghaladta versenytársai hírújságjainak példányszámát.

Hírújságjának megrendelőit, a hirdetőket, illetőleg az általa szervezett tanfolyamok hallgatóit tájékoztatta arról, hogy a hírújság megszűnik, illetőleg a felvételi előkészítő tevékenységet nem folytatja tovább.

"Az ország legsikeresebb egyetemi előkészítője" állítást az eljárás alá vont arra alapozta, hogy a nyári tábor résztvevőinek számát megháromszorozta.

IV.

A vizsgálati jelentés

A vizsgáló az eljárás megszüntetését indítványozta, figyelemmel arra, hogy

  • -

    az eljárás alá vont az MMEE Hírújság példányszámára vonatkozó állítással jogsértést nem követett el,

  • -

    egyebekben csekély mértékben és rövid ideig követett el jogsértést,

  • -

    az eljárással érintett tevékenységet teljes mértékben megszüntette,

  • -

    az eljárás alatt együttműködő magatartást tanúsított.

V.

Jogi háttér

  • 1.

    A Tpvt. 8.§-a (1) bekezdésének első mondata szerint tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. Ugyanezen cikkely (2) bekezdése példálózó jelleggel sorolja fel, hogy mely magatartások minősülnek a fogyasztók megtévesztésének. A bekezdés a) pontja szerint a fogyasztók megtévesztésének minősül különösen, ha - az áru ára, lényeges tulajdonsága - így különösen összetétele, használata, az egészségre és a környezetre gyakorolt hatása, valamint kezelése, továbbá az áru eredete, származási helye, beszerzési forrása vagy módja - tekintetében valótlan tényt vagy valós tényt megtévesztésre alkalmas módon állítanak, az árut megtévesztésre alkalmas árujelzővel látják el, vagy az áru lényeges tulajdonságairól bármilyen más, megtévesztésre alkalmas tájékoztatást adnak.

    A Tpvt. 9.§-a szerint a használt kifejezéseknek a mindennapi életben, illetőleg a szakmában elfogadott általános jelentése az irányadó annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás a fogyasztók megtévesztésére alkalmas-e.

    A Tpvt. 77.§-a (1) bekezdésének j) pontja alapján az eljáró versenytanács határozatában a 72.§ (1) bekezdésének a) pontja szerint az eljárást megszünteti. A Tpvt. 72.§ (1) bekezdésének a) pontja értelmében az eljáró versenytanács az eljárást megszünteti, ha nem látja indokoltnak annak folytatását, illetve megállapítja, hogy az eljárást alá vont a törvénybe ütköző magatartás hiányában nem marasztalható el.

VI.

A Versenytanács döntése

  • 1.

    A felsőfokú oktatásban történő részvételt mint a társadalmi érvényesülés egyik előfeltételét biztosító felvételi vizsga sikeressége érdekében sokan - előnyben részesítve azon vállalkozást, amely a felvételi vizsga eredményességét versenytársainál a felvett hallgatóik aránya által igazoltan hatékonyabban segíti elő - anyagi áldozatokra is készek. A felvételi vizsgákkal összefüggésben szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásoktól egy magasfokú, a terület társadalmi jelentőségével és érzékeny voltával arányban álló felelősségérzet várható el, amely a szolgáltatásokat népszerűsítő reklámokkal szembeni elvárásokra is kihatással van.

  • 2.

    Az újságok, lapok vonatkozásában meg kell különböztetni a fogyasztók két körét, az olvasókat és a hirdetőket. Ez utóbbiak szempontjából lényeges körülmény az, hogy az adott lap hány példányban jelenik meg, mivel ez meghatározó jelentőségű abból a szempontból, hogy reklámjuk közzétételével milyen eredményt érhetnek el. Amennyiben egy vállalkozás egy lapot a példányszám vonatkozásában a valósnál kedvezőbbnek tüntet fel a potenciális reklámozók előtt, s ez az állítás befolyást gyakorol a fogyasztói döntésekre, a vállalkozás versenytársaihoz képest indokolatlanul és versenyjogi szempontból el nem fogadható módon előnyösebb helyzetbe kerül a piacon.

    Az eljárás alá vont 2002. áprilisi médiaajánlatában tett állítása szerint az MMEE Hírújság "a legnagyobb példányszámban megjelenő (90 ezer) hivatalos tájékoztató folyóirat." A 2002. márciusi kiadvány esetében ezt a példányszámot a nyomdai kivitelezővel kötött megállapodással igazolta. A hasonló lapot megjelentető versenytársak vonatkozásában megállapítást nyert, hogy a magatartás tanúsításakor e lapok példányszáma nem érte el a Hírújság példányszámát.

    Noha a "hivatalos tájékoztató folyóirat" kitétel alkalmas arra, hogy bizonytalanságot keltsen a médiaajánlat címzettjeiben, ugyanakkor a lap megtekintése - amely a reklámok elhelyezése, azaz a versenyjogi szempontból releváns fogyasztói döntés meghozatala előtt elvárható a reklámozótól - eredményeként nyilvánvalóvá válik a lap minden hivatalosságot nélkülöző jellege.

    Minderre figyelemmel ezen állítás vonatkozásban jogsértés nem állapítható meg.

  • 3.

    A fogyasztók megtévesztésére alkalmas ugyanakkor az az állítás, hogy a Millenniumi Egyetemi Előkészítő az ország legsikeresebb egyetemi előkészítője.

    Míg a médiaajánlat vizsgált kijelentésének megtévesztésre alkalmasságát a potenciális hirdetők mint fogyasztók szempontjából értékelte a Versenytanács, ezen közlés vonatkozásában a felvételi vizsgára készülők, illetőleg szüleik tekintendők fogyasztóknak. A tájékoztatás értelmezésük szerint azt az állítást hordozza, hogy az eljárás alá vont által szervezett tanfolyamok valamelyikén részt vett diákok nagyobb hányada tett sikeres felvételi vizsgát, mint a versenytársak esetében. A fogyasztók ennek megfelelően nem az eljárás alá vont értelmezésével ruházták fel a közlést, nem az volt számukra az üzenet, hogy az eljárás alá vont hallgatóinak létszáma a versenytársakénál jelentősebb mértékben növekedett.

    Az eljárás alá vont állítása nem felelt meg a valóságnak, a tanfolyamain részt vettek közül arányukat tekintve nem tettek többen sikeres felvételi vizsgát, mint azok, akik valamely versenytárs szolgáltatásait vették igénybe. Magatartásával az eljárás alá vont megsértette a Tpvt. 8.§-a (1) bekezdésének a) pontját, mivel magatartása alkalmas volt a fogyasztók megtévesztésére. Mindazonáltal a Versenytanács nem tartja szükségesnek a versenyfelügyeleti eljárás folytatását a magatartás piaci hatásának megállapítása céljából, mivel a rendelkezésre álló (így különösen az eljárás alá vont és versenytársai tanfolyamain részt vett hallgatók számára vonatkozó) adatok alapján csekély piaci hatása valószínűsíthető.

  • 4.

    A Versenytanács az eljárás megszüntette, a Hírújság példányszáma kapcsán tett állítás vonatkozásában a Tpvt. 77.§-a (1) bekezdésének j) pontja által felhívott 72.§ (1) bekezdése a) pontjának második fordulata, a Millenniumi Egyetemi Előkészítő sikerességével összefüggésben adott tájékoztatás esetében pedig első fordulata alapján.

    A Versenytanács arra is figyelemmel volt, hogy az eljárás alá vont a jövőben nem folytatja tovább tevékenységét. A Versenytanács ugyanakkor szükségesnek tartja kiemelni: önmagában az, hogy egy vállalkozás abbahagyja a jogsértő magatartást, nem alapozza meg sem a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetését, sem az egyéb jogkövetkezmények (pl. a bírság kiszabásának) a mellőzését, mivel ez lehetővé tenné, hogy a vállalkozás a jogsértő magatartás által elért előnyöket élvezve mentesüljön a versenyjogi felelősségre vonás alól.

  • 5.

    Az eljárás alá vont kérelmének megfelelően a Versenytanács a Tpvt. 74.§-a (1) bekezdésének második mondata alapján tárgyaláson kívül hozta meg határozatát.

  • 6.

    A határozat elleni további jogorvoslati jogot a Tpvt. 83.§-ának (1) bekezdése biztosítja.

Budapest, 2002. október 29.