Vj-195/2001/11

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. Szamosi Katalin ügyvéd (S. B. G & K. Ügyvédi Iroda, 1062 Budapest, Andrássy út 113.) által képviselt

  • -

    REÁL Hungária Élelmiszer Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. I. r., valamint

  • -

    TEMPO Szupermarket Kft. II. r.

kérelmező gazdasági versenyt korlátozó megállapodás nemleges megállapítása iránti kérelmére - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy az I. és II. r. kérelmező között 2001. szeptember 6-án létrejött "Stratégiai együttműködési szerződés" nem esik tilalom alá.

A határozat felülvizsgálatát a kérelmezők a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérhetik a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel.

Indoklás

I.

A kérelmezett Megállapodás

  • 1)

    Az I. r. kérelmező REÁL Hungária Élelmiszer Kereskedelmi és Szolgáltató Rt. (a továbbiakban: Reál) és a II. r. kérelmező TEMPO Szupermarket Kft. (a továbbiakban: Tempo) 2001. szeptember 6-án "Stratégiai együttműködési szerződés"-t (a továbbiakban: Megállapodás) kötött árubeszerzéseik koordinálása érdekében.

  • 2)

    A Megállapodás értelmében az árubeszerzések koordinálása az alábbi árukra terjed ki:

    • -

      háztartásvegyi és kozmetikai ternékek;

    • -

      papíráruk;

    • -

      konzervek és mélyhűtött termékek;

    • -

      édességek;

    • -

      ital, üdítők, kávé, tea, fűszerek;

    • -

      tartós tejtermékek és tej alapú készítmények;

    • -

      húskészítmények;

    • -

      élelmiszer szárazáru.

  • 3)

    Az árubeszerzések koordinálása érdekében a kérelmezők két-két vezető beosztású munkatárs részvételével úgynevezett beszerzési fórumot hoztak létre, melynek - egyebek mellett - feladata

    • -

      a szállítók körének;

    • -

      a közös tárgyalások menetének; valamint

    • -

      a közös kondíciós lap beltartalmának

előkészítése, illetve rögzítése.

  • 4)

    A kérelmezők megállapodtak abban is, hogy "együttműködésük fejlesztésének céljaként marketing együttműködést is létrehoznak"; továbbá, hogy "megállapodásukhoz a későbbiek során csatlakozhatnak olyan egyéb más társaságok is, akiknek jelentkezését a felek egybehangzóan elfogadják".

  • 5)

    Jóllehet a Megállapodás rögzítette, hogy az "a Versenyhivatal jóváhagyásához nem kötött", a kérelmezők a 2000. évi CXXXVIII. törvénnyel módosított, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) IV. fejezetének rendelkezései alapján kérték:

    • a)

      elsődlegesen a Tpvt. 18. § (1) bekezdés a) pontja alapján annak megállapítását, hogy a Megállapodás nem minősül a Tpvt. 11. § értelmében gazdasági versenyt korlátozó megállapodásnak;

    • b)

      másodlagosan a Tpvt. 18. § (1) bekezdés b) pontja alapján annak megállapítását, hogy a Megállapodás a Tpvt. 13. § alapján nem esik tilalom alá;

    • c)

      harmadlagosan a Tpvt. 18. § (2) bekezdés alapján a Megállapodásnak a Tpvt. 17. § szerinti mentesítését.

  • 6)

    Az elsődleges kérelem kapcsán a kérelmezők hivatkoztak arra, hogy értékesítési hálózatuk más-más földrajzi területen van, vagyis nem tekinthetők egymás versenytársainak.

  • 7)

    A másodlagos kérelmet arra alapították, hogy az élelmiszer- és élelmiszerjellegű termékek országos kiskereskedelmi forgalmából részesedésük nem éri el a tíz százalékot.

  • 8)

    A vizsgáló által a Tpvt. 68. § (4) bekezdése alapján elrendelt hiánypótlást a kérelmezők 2002. március 18-án teljesítették.

II.

A Megállapodás résztvevői

Reál

  • 9)

    A Reál 2001. január 2-án kezdte meg működését. Alapítója - és részvényeinek jelenleg is száz százalékos tulajdonosa - a GRÁTÓ 2000 Vagyonkezelő Kft. (a továbbiakban: Grátó).

  • 10)

    A Grátó-t hat olyan vállalkozás hozta létre, amelyek - együttesen 250 üzletben - élelmiszerek és élelmiszerjellegű termékek (háztartás vegyi és kozmetikai termékek, papíráruk) kiskereskedelmével foglalkoznak. A bolthálózat jellemzően 400 m2-nél kisebb alapterületű üzletekből áll, melyek Budapesten és környékén, Észak-Kelet Magyarországon, valamint Dél-Magyarország egyes városaiban helyezkednek el.

  • 11)

    A Reál meghatározó tevékenysége a Grátó tulajdonosi köre részére végzett árubeszerzés, mely a Megállapodás megkötésekor néhány áru (dohány, zöldség, gyümölcs, tojás) kivételével valamennyi élelmiszerre és élelmiszerjellegű termékre kiterjedt.

  • 12)

    A Reál által 2001. évben beszerzett áruk összértéke 37,4 milliárd forint volt.

Tempo

  • 13)

    A Tempo meghatározó tevékenysége az élelmiszer- és élelmiszerjellegű termékek kiskereskedelme. A Balaton környékén és az Észak-Dunántúl egyes nagyobb városaiban összesen 26 üzlettel rendelkezik. Az üzletek nagyobb hányada (19) 300 és 1000 m2 közötti élelmiszerbolt, további 7 pedig 2000 és 4000 m2 közötti alapterületű szupermarket.

  • 14)

    A Tempo által beszerzett 2) pont szerinti áruk összértéke 2001. évben 7,6 MdFt volt.

III.

A vizsgálat és az indítvány

  • 15)

    A Tpvt. 47. § (1) bekezdés a) pontja szerinti vizsgálói eljárásban a vizsgáló arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Megállapodás a Tpvt. 11. § alá esik, ezért érdemben vizsgálta a kérelmező másodlagos kérelmét.

  • 16)

    A Megállapodás résztvevőinek a Tpvt. 13. § (2) bekezdés szerinti együttes érintett piac részesedésének meghatározásakor a vizsgáló abból indult ki, hogy a Megállapodás az abban résztvevő vállalkozások, mint vevők közötti versenyt korlátozza, ezért érintett árupiacként a 2) pontban említett áruk beszerzési piacát tekintette, érintett földrajzi piacnak pedig Magyarország egész területét.

  • 17)

    A 16) pont szerinti érintett piac teljes 2001. évi forgalmát - a kiskereskedelmi forgalomra és fogyasztói árindexek számítására vonatkozó statisztikai adatok felhasználásával - a vizsgáló 1273 milliárd forintban számszerűsítette, mely alapján a kérelmezők együttes részesedése az élelmiszer- és élelmiszerjellegű termékek országos beszerzéséből (mint érintett piacból) 2001. évben 3,5 százalék volt.

  • 18)

    Mindezek alapján a vizsgáló a Tpvt. 71. § szerinti vizsgálati jelentésben indítványozta - a kérelmezők másodlagos kérelmének való helytadással - annak megállapítását, hogy a Megállapodás nem esik tilalom alá, mely álláspontjára tekintettel a kérelmező harmadlagos kérelmét érdemben nem vizsgálta.

IV.

A kérelem elbírálása

  • 19)

    A Megállapodás résztvevői (a Reál és a Tempo) azáltal, hogy a korábbi külön-külön történő beszerzés helyett közösen lépnek fel a szállítóknál, nem vitathatóan korlátozzák az egymás közötti, a beszerzés piacán folyó gazdasági versenyt. A Megállapodás révén megvalósuló közös beszerzés egyrészt egységesülő vételi árakat és egyéb üzleti feltételeket (Tpvt. 11. § (2) bekezdés a) pont) eredményez, másrészt korlátozza a résztvevőket a beszerzési források közötti választásban (Tpvt. 11. § (2) bekezdés c) pont).

  • 20)

    Minderre tekintettel a Versenytanács a Megállapodást - egyezően a vizsgáló álláspontjával - a Tpvt. 11. §-ába ütközőnek minősítette. Megjegyzi a Versenytanács, hogy az a - kérelmezők által hivatkozott - körülmény, miszerint értékesítési tevékenységüket nem azonos (földrajzi) piacon végzik, nem zárja ki a Megállapodás versenyt korlátozó voltát, mert a Megállapodás a közös beszerzésre vonatkozik, amelynek tekintetében nem vitathatóan versenytársi viszonyban állnak egymással.

A csekély jelentőség

  • 21)

    A Tpvt. 13. § (1) bekezdése szerint nem esik tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentőségű. A (2) bekezdés értelmében csekély jelentőségű a megállapodás, ha a megállapodást kötő és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes részesedése az érintett piacon a tíz százalékot nem haladja meg, kivéve, ha az

    • a)

      a vételi vagy az eladási árak versenytársak közötti közvetlen vagy közvetett meghatározására, vagy

    • b)

      a piac versenytársak által történő felosztására vonatkozik.

  • 22)

    A Versenytanács elsőként azt értékelte, hogy a Megállapodás nem tartozik-e abba körbe, amelyet a Tpvt. 13. § (2) bekezdés a-b) pontja kizár a csekély jelentőségű megállapodások köréből. A kérelem szerinti (közös beszerzésre vonatkozó) Megállapodás nem vitathatóan egységes vételi árakat eredményez. A Versenytanács álláspontja szerint azonban a Tpvt. 13. § (2) bekezdés a) pontja az olyan megállapodásokra alkalmazandó, amelyek kizárólag az árak meghatározására vonatkoznak, és így céljukban és hatásukban - bármiféle előny nélkül - kizárólag a versenykorlátozás érvényesül. A közös beszerzésre vonatkozó megállapodás nyilvánvalóan nem ilyen jellegű, ezért azt a Tpvt. 13. § (2) bekezdés a) pontja nem zárja ki a csekély jelentőségű megállapodások köréből.

  • 23)

    A Megállapodásban résztvevő vállalkozások (a Reál és a Tempo) érintett piaci részesedésének meghatározásakor a Versenytanács abból indult ki, hogy a Megállapodás a résztvevők, mint vevők közötti versenyt korlátozza, ezért a Megállapodással érintett áruk beszerzéséből való részesedés bír jelentőséggel. A Megállapodással érintett áruk - a 2. pont szerinti élelmiszerek és élelmiszerjellegű termékek (a továbbiakban együtt: élelmiszerek) - a beszerzés szempontjából sem tekinthető egységesnek, mert adott gyártó (szállító) csak meghatározott áruk előállítására képes. Ezért elvileg a Megállapodás csak akkor nem esik tilalom alá, ha az élelmiszereken belül a beszerzés (az egyes szállítók eladási alternatívái) szempontjából elkülöníthető valamennyi árucsoport (mint érintett árupiac) tekintetében tíz százalék alatti a résztvevők együttes piaci részesedése.

  • 24)

    A 23) pontban foglaltak előrebocsátása mellett a Megállapodásnak a Tpvt. 13. § szempontjából történő értékelésénél a Versenytanács tekintettel volt arra is, hogy az élelmiszereken belüli olyan árucsoportok kialakítása, amelyek megfelelnek a Tpvt. 14. § (2) bekezdése szerinti, a beszerzés szempontjából tekintett érintett árupiac fogalomnak önmagában sem egyszerű feladat. Annak számszerűsítése pedig, hogy ezen érintett piacokon adott vállalkozás milyen részesedéssel bír csak rendkívül széleskörű adatgyűjtéssel lenne megállapítható. Másoldalról a Versenytanács tekintettel volt arra is, hogy az élelmiszer kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozások az élelmiszerek gyakorlatilag teljes választékát forgalmazzák, és ésszerűen - hacsak nem akarják fogyasztóikat elveszíteni - nem is tehetnek mást. Ebből következőleg piaci részesedésük az egyes árucsoportokban tartósan nem térhet el lényegesen az élelmiszerek egészét jellemző mértéktől. Ez a kérelmezők esetében igaz a beszerzés tekintetében is, mert a beszerzést teljes egészében a kiskereskedelemben történő értékesítés céljából végzik.

  • 25)

    Mindezek alapján a Versenytanács a kérelmezőknek a Megállapodás tárgyát alkotó árukör egészének beszerzése tekintetében meglévő 3,5 százalékos együttes részesedését olyan mértékűnek tekintette, amely alapján valószínűsíthető, hogy a részesedés egyetlen árucsoport esetében sem haladja meg a tíz százalékot. Másrészt egy élelmiszerkereskedelmi vállalkozás valós piaci súlya (forgalmazási kapacitása), és abból adódó piaci ereje - eladóként és vevőként egyaránt - összesített forgalmi (illetve beszerzési) adatai alapján ítélhető meg reálisan. Ebből következőleg a Versenytanács álláspontja szerint a Tpvt. 13. § mögött meghúzódó versenypolitikai céllal - speciális eseteket leszámítva - nem ellentétes, ha egy közös beszerzési megállapodás csekély jelentőségű voltának eldöntésekor a kiskereskedelemben együtt értékesített árukör beszerzésének egészéből való részesedés kerül figyelembevételre.

  • 26)

    Mindezek alapján a Versenytanács a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti határozatában - egyezően a vizsgálói indítvánnyal - úgy döntött, hogy a Megállapodás a Tpvt. 13. § alapján nem esik tilalom alá.

  • 27)

    A Versenytanács felhívja a kérelmezők figyelmét arra, hogy a Megállapodás tárgyi és/vagy alanyi körének a Megállapodás alapján történő esetleges kiterjesztése (lásd 4. pont) új megállapodásnak minősül, melyre értelemszerűen nem vonatkozik a jelen határozat.

V.

Eljárási kérdések

  • 28)

    A kérelmezők képviselőjük útján kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát - a Tpvt. 74. § (1) bekezdésének alkalmazásával - tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 29)

    A kérelmezők a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen lerótták, ezért arról rendelkezni nem kellett.

  • 30)

    A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésén alapul.

Budapest, 2002. május 23.

dr. Bodócsi András sk.
dr. Kállai Mária sk.
dr. Tóth Tihamér sk.
Ágoston Marika