Vj-35/2001/22

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Memento-Raab Gyász-szertartásokat Szervező és Szolgáltató Bt. (9024 Győr, Mórus Illés u. 47-49.) eljárás alá vont vállalkozással szemben fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt hivatalból indított eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

A határozat ellen az eljárás alá vont vállalkozás a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó felülvizsgálati kérelmet terjeszthet elő.

Indoklás

Az eljárás alá vont vállalkozás 1991. augusztus 8-án alakult, tevékenységi köre alapján temetkezési szolgáltatási tevékenységet űz. Az eljárás alá vont vállalkozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság mint cégbíróság Cg.08-06-001885/32. szám alatt jegyezte be.

Az eljárás alá vont vállalkozás tevékenységét Győr városa és vonzáskörzetében fejti ki, Pét területén is működtet egy fióktelepet. Az általa végzett temetések száma az elmúlt három naptári évben 763-ról 632-re csökkent.

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény, valamint az annak végrehajtásáról szóló 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet előírásai szerint a temetkezési szolgáltatás a temetésfelvételtől a halottszállításon keresztül egészen a sírbahelyezésig a tevékenységre vonatkozó szakmai előírások, illetve feltételek teljesítése esetén korlátozás nélkül, teljeskörűen, szabadon végezhető.

A rendkívüli halálesetekre vonatkozó szabályokat azonban az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, valamint a végrehajtásáról, továbbá a rendkívüli halál esetén követendő eljárásokról szóló 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM. együttes rendelet tartalmazza.

Győr város területén a rendkívüli halálesetekkel összefüggő hatósági halottszállítás rendszere a korábbi években rotációs jellegben működött, azaz az ilyen szolgáltatást a rendőrség meghatározott idejű időtartamokon belül mindig azonos vállalkozás bevonásával biztosította. A fenti gyakorlatot 1999-ben megváltoztatta rendőrség és három, köztük az eljárás alá vont vállalkozást, versenyeztette a hatósági halottszállítás kizárólagos jogának elnyerése érdekében. A versenyt az eljárás alá vont vállalkozás nyerte, vele kötött a győri rendőrség olyan megállapodást, amely 10 évre kizárólagos jogosultságot biztosított az eljárás alá vont számára a hatósági halottszállítás elvégzésére. Ennek keretében az eljárás alá vont vállalkozás a holttestet a rendőrség által megadott egészségügyi intézmény proszektúrájára, illetve a Győri Nádorvárosi köztemetőben lévő halotthűtőbe szállítja.

A versenyhivatali eljárás alapjául szolgáló versenytársi sérelem az volt, hogy az eljárás alá vont vállalkozás a fenti együttműködési megállapodásban biztosított kizárólagos jogosultságát oly módon használja fel, hogy a fogyasztókat megtévesztve számukra olyan információt nyújt, amely szerint a hatósági halottszállítás joga annyit jelent, hogy az ennek keretében nyújtott szolgáltatás kiterjed a teljes temetkezési szolgáltatásra is. Arra tekintettel, hogy az elhunyt hozzátartozóinak, vagy a temetést megrendelő személynek vagy szervezetnek nincs lehetősége, vagy csak rendkívüli utánjárással lenne lehetséges a valós helyzet feltárása, az eljárás alá vont vállalkozás a gazdasági versenyben indokolatlan előnyhöz jut, a fogyasztó pedig téves információ alapján kerül döntési helyzetbe.

A lefolytatott vizsgálat nem talált olyan bizonyítékot, amely arra utalna, hogy a hatósági halottszállítás tekintetében élvezett kizárólagos jogát az eljárás alá vont vállalkozás az érintett földrajzi piacon tisztességtelen módon, a fogyasztók megtévesztésének szándékával kihasználta volna. Ennek a körülménynek egyébként az is ellentmond, hogy temetési tevékenysége az elmúlt három évben fokozatosan csökkent.

A Versenytanács ezen túlmenően - miszerint a jogsértés elkövetésére a vizsgálat bizonyítékot nem tárt fel - arra is rámutat, hogy arra sem merült fel adat, hogy az eljárás alá vont vállalkozás az adott földrajzi piacon azonos áruval jelentkező többi versenytárs vállalkozással szemben hátrányosabb feltételekkel végezné a fogyasztók számára nyújtott szolgáltatását. A fogyasztó megtévesztése megállapíthatóságának nélkülözhetetlen eleme ugyanis annak feltárása, hogy a valótlan, megtévesztő információ következtében a fogyasztót anyagi vagy egyéb kimutatható hátrány éri.

A fogyasztót ér hátrány hiányában pedig a Tpvt. 8. §-ában meghatározott jogsértés akkor sem lenne megállapítható, ha bizonyítható lenne a helytelen, valótlan, a fogyasztó döntését reálisan befolyásoló vállalkozói tevékenység.

A Versenytanács ezért az eljárást megszüntette.

Budapest, 2001. május 8.

dr. Györffy István sk. előadó
dr. Sólyom Eszter sk.
dr. Lénárd Réka sk.
Ágoston Marika