Vj-33/2001/13

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa dr. Szegedy Krisztina jogtanácsos (1055 Budapest, Honvéd u. 20.) által képviselt BNP-Paribas S.A. kérelmezőnek vállalkozások összefonódása tárgyában indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező irányítást szerezzen a BNP-Dresdner Bank (Hungaria) Rt felett.

E határozat felülvizsgálatát az ügyfelek a kézbesítéstől számított harminc napon belül a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel kérhetik.

Indoklás

I.

A kérelmező és a Dresdner Bank AG között létrejött részvény adásvételi szerződés szerint a kérelmező tulajdonába kerül a BNP-Dresdner Bank (Hungaria) Rt részvényeinek száz százaléka, melynek révén közvetett tulajdont szerez a bank irányítása alatt működő leányvállalatokban is.

Az irányításszerzéshez a kérelmező a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez egyidőben benyújtva kérte a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét.

II.

A BNP-Paribas S.A. párizsi székhelyű kereskedelmi bank, mely világszerte rendelkezik leányvállalatokkal.

Magyarországon 1990. óta a Dresdner Bank (Hungaria) Rt 50 %-os tulajdonosaként van jelen. Emellett közvetlen irányítása alatt működik

  • -

    a BNP-Paribas Magyarország Rt, mely pénzügyi tanácsadással foglalkozik, 2000. évben 173 millió Ft nettó árbevételt ért el,

  • -

    valamint közvetetten irányítja az 1996. évben alapított, jellemzően áruhitelezéssel foglalkozó Magyar Cetelem Bank Rt-t, melynek piaci részesedése alacsony.



A BNP-Dresdner Bank (Hungaria) Rt. (a továbbiakban: BNP-DBH Rt) 1990.-ben a Dresdner Bank AG és a kérelmező közös irányításával alapított univerzális kereskedelmi bank. 2000. évben mérleg főösszege tíz százaléka 9,1 milliárd forint volt, mely alapján piaci részesedése 1 % körüli. Tevékenységének döntő többségét a vállalkozói szféra számára nyújtott szolgáltatások jelentik, piaci részesedése a vállalati betétek részpiacán némileg meghaladja a két százalékot, a különböző lejáratú vállalati hitelek esetében egy és két százalék közötti részaránnyal rendelkezik. A budapesti központ mellett két fővárosi fiókjában s elektronikus úton az ország egész területén kínálja szolgáltatásait.

A BNP-DBH Rt tulajdonában áll

  • -

    a BNP-Dresdner (Hungaria) Értékpapír Rt., mely értékpapír kereskedelmi tevékenységet folytatott 2000. évben, bevétele 4,99 milliárd forint volt. E tevékenységet megszüntette, tanácsadó céggé alakul át,

  • -

    a BKD Kft és a BKD-EBS Kft., melyek számítástechnikai és más kiegészítő szolgáltatásokat végeznek, 2000. évben együttesen 0,5 milliárd Ft nettó árbevételt értek el.

III.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996.évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 71.§ (1) bekezdése alapján készült jelentésben a vizsgálók a kérelmezett részvényvásárlás feltétel nélküli engedélyezését indítványozták.

IV.

A kérelem tárgyát képező részvény adásvételi szerződéssel a BNP-DBH Rt a kérelmező BNP-Paribas S.A. kizárólagos tulajdonában álló leányvállalatává válik, mely a Tpvt. 23.§ (1) bekezdés b) és (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján vállalkozások összefonódásának minősül.

Az összefonódás külföldön honos vállalkozások között jön létre, melyre a Tpvt. hatálya az 1.§ alapján kiterjed, mert mindkét szerződést kötő fél rendelkezik irányítási joggal a magyar piacon tevékenykedő vállalkozások felett, így az összefonódás hatása a Magyar Köztársaság területén érvényesülhet.

Az összefonódáshoz a Tpvt. 24.§ (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivataltól engedélyt kell kérni, miután

  • -

    a 26.§ szerinti érintett, közvetlenül és közvetetten résztvevő vállalkozások együttes, előző évi nettó árbevétele, illetve a 24.§ (3) bekezdése alapján a pénzintézetek mérleg főösszegének 10 %-a, valamint a befektetési szolgáltatók esetében a kialakított gyakorlat szerint számításba veendő befektetési szolgáltatási tevékenység árbevétele meghaladta Magyarországon a tízmilliárd forintos törvényi küszöbértéket, és

  • -

    az irányítás alá kerülő BNP-DBH Rt vállalkozás csoporté pedig több volt ötszáz millió Ft-nál.

V.

A Tpvt. 30.§ (2) bekezdése értelmében a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg gazdasági erőfölényt, nem akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon vagy annak jelentős részén.

Jelen eljárás tárgyát képező összefonódás következtében a BNP-DBH Rt tulajdonosi szerkezetében történik változás. Az egyedüli irányítást megszerző BNP-Paribas S.A. egyéb érdekeltségei révén - az üzletviteli tanácsadás és a lakossági áruhitelezés piacán, alacsony részesedéssel - a tranzakció előtt is jelen volt a magyar piacon. Az egyedüli irányítás megszerzésével a kereskedelmi banki szolgáltatások közül a lakossági hitelek érintett piacán várható kis mértékű koncentráció növekedés. Ez azonban - a kereskedelmi bankok között fennálló erős versenyhelyzetben - az összefonódásban érintett résztvevők igen alacsony együttes piaci részesedése miatt versenyjogi aggályokat nem vet fel.

Erre tekintettel a Versenytanács a Tpvt. 30.§ (2) bekezdése alapján - a vizsgálati indítvánnyal egyezően - a kérelmezett összefonódást a Tpvt. 77.§ (1) bekezdésének a) pontja szerinti határozatával engedélyezte.

VI.

Az ügyfelek kérelme alapján a Versenytanács - a Tpvt. 74.§ (1) bekezdésében foglaltak szerint - tárgyaláson kívül hozott határozatot.

A kérelmező az eljárás díját a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerint előzetesen megfizette, ezért arról rendelkezni nem kellett.



A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezéseket a Tpvt. 83. § (1) és (2) bekezdései tartalmazzák.

Budapest, 2001. március 30.

Fógel Jánosné dr. sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Kállai Mária sk.
Szabó Györgyi