Vj-73/2000/13

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a László Péter ügyvezető igazgató által képviselt MATÁVkábelTV Kft. (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) kérelmezőnek összefonódás engedélyezése iránti kérelmére - nyilvános tárgyaláson - meghozta a következő

határozatot

  • 1)

    A Versenytanács engedélyezi, hogy a kérelmező a 2000. február 17-én kötött Adásvételi Szerződéssel megvásárolja a Wirepress Kft. tulajdonát képező kábeltelevíziós hálózatot, a hozzá tartozó valamennyi jogosítvánnyal és kötelezettséggel.

  • 2)

    A Versenytanács megállapítja, hogy a kérelmező a kérelem benyújtására rendelkezésére álló határidőt elmulasztotta. Ezért vele szemben 100.000.- (egyszázezer) forint bírságot szab ki, amelyet a határozat kézbesítésétől számított harminc napon belül köteles megfizetni a Gazdasági Versenyhivatal 10032000-01037557 számú bírságbevételi számla javára.

  • 3)

    A határozat felülvizsgálatát a kérelmező - továbbá az 1) pontra nézve a Wirepress Kft. - a kézbesítéstől számított harminc napon belül kérheti a Fővárosi Bírósághoz címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható keresettel, amelynek a bírság megfizetésére halasztó hatálya van.

Indoklás

I.

A kérelem

  • 1)

    A MATÁVkábelTV Kft. (a továbbiakban: MkTV Kft.) 2000. február 17-én Adásvételi Szerződéssel megvásárolta a Wirepress Kft-től, az annak tulajdonát képező, Dunakeszin működő, illetve Veresegyházán kiépítés alatt álló kábeltelevíziós hálózatot, az ahhoz tartozó valamennyi jogosítvánnyal és kötelezettséggel együtt.

  • 2)

    Az MkTV Kft. 2000. április 17-én benyújtott kérelmében a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) VI. fejezetének rendelkezései alapján kérte az 1) pontban részletezett eszközvásárlással történő összefonódás engedélyezését a Gazdasági Versenyhivataltól.

  • 3)

    Kérelmében hivatkozott arra, hogy

    • -

      az összefonódás nem hoz létre és nem is erősít meg gazdasági erőfölényes helyzetet, sőt éppen alternatívát erősít meg a fogyasztó számára az érintett piacon operáló piacvezetővel (UPC Magyarország Kft.) szemben;

    • -

      az összefonódással a piac és a fogyasztók számára jelentős előnyök járnak együtt abból adódóan, hogy az MkTV Kft. jelentős fejlesztéseket hajt végre az alkalmazott technológia és az ügyfélkezelés területén (javul a szolgáltatás minősége, nő a műsorválaszték, szakszerű hibaelhárítás, kapcsolódó szolgáltatások).

II.

Az összefonódással érintett vállalkozások

A MATÁV-csoport

  • 4)

    A Magyar Távközlési Rt. (a továbbiakban: MATÁV) 1998. tavaszán kezdte meg kábeltelevíziós szolgáltató tevékenységét, melyet jelenleg az általa alapított és 1998. augusztus 18-án bejegyzett MkTV Kft. végez.

  • 5)

    Az MkTV Kft. 1999. évi nettó árbevétele 589 millió forint volt. Az általa 2000. február 17-ét megelőző két év során megvásárolt kábeltelevíziós hálózatok és kábeltelevíziós vállalkozások együttes nettó árbevétele 614,8 millió forintot tett ki.

  • 6)

    1999. augusztus 10-én a Hungária Biztosító Rt. - átmeneti befektetésként, ésszerű időtartamot követő értékesítés céljából - megvásárolta a MATÁV-tól az MkTV Kft. üzletrészeinek 25 százalékát, valamint a szavazati jogok 75 százalékát. Ennek kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal Vj-126/1999. számú határozatában megállapította, hogy az MkTV Kft. tényleges egyedüli irányítója a MATÁV maradt, mert a Hungária Biztosító Rt-vel kötött szerződés értelmében jogosult a vezető tisztségviselők többségének kijelölésére.

  • 7)

    A MATÁV meghatározó tevékenysége a közcélú (vezetékes) távbeszélő szolgáltatás. A MATÁV az MkTV Kft. mellett további tizenhét vállalkozás felett rendelkezik a részvények és az üzletrészek többségének tulajdonlásán alapuló irányítási joggal. E vállalkozások részint a MATÁV tevékenységét kiegészítő, azt elősegítő szolgáltatásokat végeznek, részint a távközlési piac más területein tevékenykednek (pl.: mobil rádiótelefon szolgáltatás, internet).

  • 8)

    A MATÁV és általa irányított vállalkozások (a továbbiakban együtt: MATÁV-csoport) 1999. évi együttes nettó árbevétele - az egymás közötti forgalom nélkül - 323 milliárd forint volt.

A Wirepress Kft. kábeltelevíziós hálózata

  • 9)

    A Wirepress Kft-nek az általa üzemeltetett kábeltelevíziós hálózatból származó bevétele 1999. évben 59,9 millió forint volt.

  • 10)

    Dunakeszin és Veresegyházán más vállalkozás nem nyújt kábeltelevíziós szolgáltatást.

III.

Az érintett vállalkozások piaci helyzete

Közcélú távbeszélő szolgáltatás

  • 11)

    A MATÁV által végzett közcélú távbeszélő szolgáltatást a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény (a továbbiakban: távközlési törvény) szerint koncessziós társaság, valamint az állam által, vagy az állam többségi részesedésével alapított gazdálkodó szervezet végezhet. A közcélú távbeszélő szolgáltatás kiterjed a helyi, a belföldi távolsági és a nemzetközi hívásokra.

  • 12)

    Az országos távbeszélő hálózat - körzeten belüli (helyi) hívásokat biztosító - 54 primer körzeti hálózatból, valamint az azokat összekapcsoló, és ezáltal belföldi távolsági hívást és a nemzetközi hívást is lehetővé tevő helyközi tranzithálózatból, illetve országos gerinchálózatból áll.

  • 13)

    A távközlési szolgáltatások koncessziós pályázati eljárását és annak díjait szabályozó 25/1993. (IX. 9.) KHVM rendelet alapján 1993-94. években a Magyar Köztársaság nevében eljáró közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter valamennyi primer körzetre, illetve a belföldi távolsági és a nemzetközi hívásokat lehetővé tevő gerinchálózat működtetésére megkötötte az egyes pályázatok nyerteseivel a koncessziós szerződéseket.

  • 14)

    A MATÁV az 1993. december 22-én kötött Koncessziós Szerződés alapján jogosultságot szerzett

    • -

      a nemzetközi és a belföldi távolsági; valamint

    • -

      Magyarország egész területének mintegy 75 százalékát lefedő, 36 primer körzetben a helyi

közcélú távbeszélő szolgáltatás nyújtására.

  • 15)

    A Koncessziós Szerződés alapján a koncesszió időtartama 25 év, amelyen belül 8 éven keresztül (2001. év végéig) a MATÁV az említett szolgáltatásokat kizárólagos joggal folytathatja.

  • 16)

    Dunakeszi a "38. Vác", Veresegyháza pedig a "34. Gödöllő" primer körzetben helyezkedik, amelyekben a helyi közcélú távbeszélő szolgáltatást a MATÁV-csoporttól független Digitel 2002. Rt nyújtja.

  • 17)

    A kizárólagosság megszűnésével a 2002. év során nagy valószínűséggel általános érvénnyel is bekövetkezik a távközlési piac liberalizációja, amint azt a hírközléspolitikáról szóló 1071/1998. (V. 22.) Korm. határozat rögzíti is. Ezzel jogilag elhárul az akadály más vállalkozások piacralépése elől a végfelhasználóknak nyújtott (előfizetői) és a más vállalkozások részére teljesített hálózati (összekapcsolási és hozzáférési) szolgáltatások esetében. A kizárólagosság megszűnésének időpontjában ugyan a gerinchálózaton nyújtható összekapcsolási szolgáltatások tekintetében várhatóan több vállalkozás (pl. a PanTel Rt.) is rendelkezik majd a piacralépéshez szükséges infrastruktúrával, a helyi hálózatok tekintetében azonban a MATÁV-nak valószínűsíthetően kizárólag a kábeltelevíziós hálózatok versenyével kell számolni.

A kábeltelevíziós szolgáltatás

  • 18)

    A kábeltelevízió a vezetékes távközlési szolgáltatás egyik területe, amelyet a Hírközlési Felügyelet engedélye alapján bármely vállalkozás végezhet. A Hírközlési Felügyelet Éves Jelentése szerint Magyarországon 693 vállalkozás összesen 1138 rendszert üzemeltetett, melyeknek 1.275.013 elfőzetője volt.

  • 19)

    A legnagyobb szolgáltató az UPC, amely Budapesten és az ország szinte valamennyi nagyobb városában rendelkezik hálózattal. Részesedése az összes előfizetőből országosan mintegy 40 százalék.

  • 20)

    Az MkTV Kft. mintegy kilencvenezer - többségében budapesti - előfizetővel rendelkezik. Részesedése az összes magyarországi előfizetőből az összefonódást megelőzően 7,6 százalék volt, azt követően pedig 7,9 százalék lenne.

  • 21)

    A további vállalkozások az ország egészét tekintve nem rendelkeznek számottevő részesedéssel. 1999. év során azonban megjelent a piacon két jelentős tőkeerővel rendelkező vállalkozás (a Fibernet Rt. és a Kábel 1 Kft.), amely képes lehet viszonylag rövid idő alatt számottevő piaci részesedést szerezni.

  • 22)

    A kábeltelevíziós szolgáltatást - a felhasználói cél azonossága szempontjából - elvileg képes helyettesíteni a tetőantenna, a műholdvevő, illetve e kettő kombinációja, továbbá Budapesten és környékén az AM-mikro. A Gazdasági Versenyhivatal által lefolytatott eljárások alapján azonban az említett lehetőségek - figyelemmel az árra és a minőségre is - nem tekinthetők a kábeltelevíziós szolgáltatás Tpvt. 14. § szerinti ésszerű helyettesítő árúinak.

  • 23)

    Új vállalkozások piacralépése nem ütközik engedélyezési szempontból lényeges akadályokba. A magas beruházási költségek, és az un. állandó költségeknek ebből is fakadó magas aránya következtében azonban a kábeltelevíziós szolgáltatás csak nagyszámú, koncentráltan elhelyezkedő előfizető esetén gazdaságos a tevékenység. Ezért azon földrajzi területen, ahol már működik kábeltelevíziós vállalkozás, gazdasági szempontból korlátozott a piacralépés lehetősége. Ez a körülmény nem csak új vállalkozások piacralépését nehezíti, hanem a már tevékenykedő vállalkozások terjeszkedését is korlátozza az olyan területeken, ahol egy másik vállalkozás már kiépítette vételi körzetét. Egy kiépített hálózat területére való belépésre - a tapasztalatok szerint - legfeljebb az azzal szomszédos területen tevékenykedő vállalkozásnak nyílhat lehetősége arra is tekintettel, hogy a határos területeket relatíve kisebb költséggel tudja saját hálózatához hozzákapcsolni.

  • 24)

    A 22) és a 23) pontban kifejtettekre tekintettel a Gazdasági Versenyhivatal a kábeltelevíziós piacot érintő nagyszámú (több, mint húsz) versenyfelügyeleti eljárás mindegyikében azt állapította meg, hogy a kábeltelevíziós szolgáltató működési körzetében - mint érintett földrajzi piacon (Tpvt. 14. § (3) bekezdés) - gazdasági erőfölényben van (Tpvt. 22. §).

  • 25)

    A kábeltelevíziós vállalkozások gazdasági erőfölényes - sőt: általában természetes monopol - helyzete ellenére tevékenységükre nézve nincs megfelelő szabályozás. A távközlési törvény, valamint a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban: médiatörvény) tartalmaz ugyan rendelkezéseket a műsorelosztó rendszerek (amelybe beletartozik a kábeltelevízió is) működésére, azok azonban alapvetően olyan technikai, adminisztratív szabályok, amely a vállalkozások piaci magatartását nem korlátozzák.

  • 26)

    A médiatörvény 115. § (8) bekezdése előírja, hogy a műsorelosztó rendszerekre olyan szabályozást kell kialakítani, hogy az újonnan kiépülő rendszerek, illetve a már meglévő rendszerek további kiépítése megfeleljen a korszerű adatátvitel követelményeinek. Annak ellenére, hogy a törvény által előírt szabályozás még nem történt meg, 1996. évtől megkezdődött, és ma is folyik a kábeltelevíziós hálózatok technikai korszerűsítése: a korábbi soros rendszerek olyan szélessávú, csillagpontos rendszerré történő átalakítása, amely a kábeltelevízió mellett alkalmas más távközlési szolgáltatás nyújtására. A korszerűsítés olyan jelentős tőkebefektetést igényel, amivel a soros rendszerek korábbi kialakítói és üzemeltetői általában nem rendelkeznek. Ezért évek óta tart a kábeltelevíziós hálózatok befektetők általi felvásárlása.

IV.

A vizsgálat

  • 27)

    A vizsgáló a Tpvt. 71. § (1) bekezdése alapján készített jelentésben az összefonódás engedélyezését indítványozta, mert az nem hoz létre, nem erősít meg olyan gazdasági erőfölényes helyzetet, amely akadályozná a hatékony verseny kialakulását.

  • 28)

    Figyelemmel arra, hogy az MkTV Kft. kérelmét késve nyújtotta be indítványozta napi ötezer forint bírság kiszabását.

V.

Az engedélykérési kötelezettség

  • 29)

    A Tpvt. 23. § (1) bekezdésének a) pontja szerint vállalkozások összefonódása jön létre, ha a vállalkozás része a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik. A Versenytanács gyakorlata (Vj-12/1999.) szerint vállalkozás-résznek minősül az eszközök és/vagy jogok olyan együttese, amely az azt megszerző vállalkozás rendelkezésére álló eszközökkel és/vagy jogokkal együtt adott áru (szolgáltatás) tekintetében elégséges feltétele a piaci tevékenység végzésének. E feltételnek a kábeltelevíziós hálózat megvásárlása nem vitathatóan megfelel, ezért ezek MkTV Kft. általi megszerzése vállalkozások összefonódásának minősül.

  • 30)

    A Tpvt. 24. § (1) és (2) bekezdésében foglalt rendelkezések alapján az engedélykérési kötelezettség fennállásának

    • a)

      szükséges, de nem elégséges feltétele az, hogy az összefonódással érintett vállalkozások együttes előző évi nettó árbevétele meghaladja a tíz milliárd forintot;

    • b)

      elégséges feltétele pedig az, hogy az irányítás alá kerülő vagy beolvadó vállalkozás (amelybe a Versenytanács kialakult gyakorlata szerint - Elvi állásfoglalások 30., Versenyfelügyeleti Értesítő 1998. évi 6. szám - a vállalkozás-rész is beletartozik)

ba) előző évi nettó árbevétele meghaladja az ötszáz millió forintot, vagy annak
bb) előző évi nettó árbevételével együtt két év alatt ugyanaz a vállalkozás ötszáz millió forintot meghaladó összefonódást valósított meg.

  • 31)

    A rendelkezésre álló nettó árbevételi adatok (lásd: 5., 8. és 9. pont) alapján megállapítható volt, hogy

    • -

      az összefonódással érintett vállalkozások - a Tpvt. 26. § alapján: a MATÁV-csoport (323 milliárd forint) és a Wirepress Kft. kábeltelevíziós hálózata (59,9 millió forint) - 1999. évi együttes nettó árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot (szükséges feltétel);

    • -

      az MkTV Kft. által a kérelem szerinti összefonódást megelőző két évben megvalósított 614,8 millió forint nettó árbevételt kitevő összefonódások és a Wirepress Kft. kábeltelevíziós hálózata 59,9 millió forintos nettó árbevételének összege pedig az ötszáz millió forintot (elégséges feltétel), ezért

a kérelem szerinti összefonódás engedélykötelesnek minősül.

VI.

Az engedélyezés

  • 32)

    A Tpvt. 31. § (2) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg az engedélyt, ha az összefonódás nem hoz létre vagy nem erősít meg gazdasági erőfölényt, nem akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon, illetve ha az összefonódással járó előnyök meghaladják az abból származó hátrányokat.

  • 33)

    Az összefonódással érintett piac(ok) az(ok), amely(ek)en az érintett vállalkozások piaci tevékenységet fejtenek ki. Az összefonódásnak elvileg akkor lehet hatása a gazdasági erőfölényre, illetve általában a gazdasági versenyre, ha az összefonódással érintett, korábban egymástól független vállalkozások

    • a)

      azonos piacon tevékenykednek, illetve a jövőben várhatóan azonos piacon tevékenykednek majd, és így összefonódásuk esetén csökken az egymással versenyben (lehetséges versenyben) álló vállalkozások száma (növekszik a koncentráció), nehezedik a piacralépés; vagy ha

    • b)

      olyan vertikális (vevő-eladó) kapcsolatban állnak egymással, ami érdekeltséget teremt pl. arra, hogy az összefonódásban résztvevő valamelyik fél, a másik fél versenytársai (lehetséges versenytársai) számára hátrányos piaci helyzetet teremtsen (illetve nehezítse azok piacralépését).

A jelenlegi piaci feltételek

  • 34)

    A jelenlegi piaci körülmények között az összefonódással érintett árupiacnak a kábeltelevíziós szolgáltatás, földrajzi piacnak pedig a Wirepress Kft. kábeltelevíziós hálózatának működési körzete (Dunakeszi és Veresegyháza) minősül.

  • 35)

    Az előzőekben (lásd 22-24. pont) részletesen kifejtettek alapján a kábeltelevíziós vállalkozás általános esetben működési körzetében gazdasági erőfölényes helyzetben van, és a Versenytanács a Wirepress Kft. kábeltelevíziós hálózata esetében sem talált olyan körülményeket, amelyek alapján gazdasági erőfölényes helyzete megkérdőjelezhető volna.

  • 36)

    A Wirepress Kft. kábeltelevíziós hálózata szempontjából nézve azonban a gazdasági erőfölényes helyzetet nem az összefonódás hozza létre, az összefonódás következménye csupán az, hogy más vállalkozás (az MkTV Kft.) kerül gazdasági erőfölényes helyzetbe. Az a körülmény, hogy az MkTV Kft. egy jelentős tőkeerejű vállalkozáscsoport tagja, elvileg tovább erősítheti a gazdasági erőfölényes helyzetet az érintett piacon. Ezen elvi hátrányt azonban a Versenytanács álláspontja szerint meghaladják azok a kérelmező által hivatkozott előnyök (lásd 3. pont), amelyek jelentős részben szintén a nagyobb tőkeerőből fakadnak.

  • 37)

    A Tpvt. 22. §-ának rendelkezései szerint a vállalkozás, mint vevő is lehet gazdasági erőfölényes helyzetben. Ilyen összefüggésben a kábeltelevíziós vállalkozások esetében a műsorbeszerzés bír elsősorban jelentőséggel. Az MkTV Kft. a műsorok vásárlójaként - egyes helyi műsorok kivételével - legalább országos piacon tevékenykedik, ahol részesedése az összefonódást követően is mindössze 7,9 százalék lesz, ami e piacon nem rejti magában a gazdasági erőfölény kialakulásának veszélyét.

  • 38)

    Mindezek alapján a Versenytanács úgy ítélte meg, hogy a jelenlegi piaci feltételek fennmaradása esetén nem lenne ok a tervezett összefonódás megtiltására.

A liberalizáció hatásai

  • 39)

    A Tpvt. összefonódás engedélyezési rendelkezéseinek célja az, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnak módja legyen mérlegelni, hogy a gazdasági verseny szempontjából mi kedvezőbb: az összefonódás engedélyezése vagy annak megtiltása. Mindez már önmagában is jelzi, hogy az összefonódás engedélyezési eljárásban a piaci helyzet, illetve az összefonódás arra gyakorolt hatásainak értékelése nem lehet statikus, a vizsgálatnak ki kell terjednie a jövőben nagy valószínűséggel bekövetkező változásokra. Ebből kiindulva, figyelemmel arra is, hogy eldöntött tény a távközlés 2002. évtől történő liberalizálása, a Versenytanács olyan gyakorlatot alakított ki (Vj-107/1998.), hogy a távközlési piacot érintő összefonódások versenyhatását nemcsak a jelenlegi piaci (szabályozási) körülmények között vizsgálja, hanem a liberalizációt követően megváltozó feltételek mellett is.

  • 40)

    A kérelem szerinti összefonódás szempontjából az alábbi két - a liberalizációból fakadó - változás bír elsősorban jelentőséggel.

    40.1 A közcélú távbeszélő szolgáltatásra kapott kizárólagosságok lejártával megszűnik a közcélú távbeszélő- és a kábeltelevíziós piac jelenlegi elkülönültsége, mert mód lesz távközlési- (és ezen belül távbeszélő) szolgáltatás nyújtására, azokon a kábeltelevíziós hálózatokon, amelyek a médiatörvény előírásaival összhangban megfelelnek a korszerű adatátvitel követelményeinek (részletesen lásd: 26. pont).

    40.2 Áruvá válik a távközlési hálózathoz való hozzáférés biztosítása. Sőt: a hálózatépítés magas beruházási költségei miatt a liberalizációt követően a végfelhasználónak nyújtott szolgáltatások piacán új szereplők piacralépése csak a meglévő hálózatokhoz való hozzáférés biztosítása esetén valószínűsíthető.

  • 41)

    Mindezek alapján a Versenytanács álláspontja szerint a liberalizációt követő piaci körülmények között a kérelem szerinti összefonódással érintett árupiacnak minősül a hálózathoz való hozzáférés is, mégpedig nem kizárólag a kábeltelevíziós hálózathoz, hanem általában a távközlési hálózatokhoz való hozzáférés.

    41.1. A távközlési hálózatok esetében meghatározó jelentősége van annak, hogy valamely vállalkozás az összes magyarországi előfizető milyen hányadával rendelkezik. Minél több előfizetője van, annál valószínűbb, hogy a távközlési piac más szereplői számára kikerülhetetlenné válik annak következtében, hogy a távközlési kapcsolat kezdeményezője és célzottja közötti kapcsolat csak közreműködésével (az általa nyújtott összekapcsolási szolgáltatás révén) valósulhat meg. Ebben a megközelítésben a liberalizációt követően a hálózathoz való hozzáférés földrajzi értelemben országos piaccá válik.

    41.2. Ha viszont adott területen elhelyezkedő előfizetők elérése a cél, akkor a hálózattal nem rendelkező vállalkozás számára fontossá válhat az adott földrajzi körzet hálózatához való hozzáférés . Ilyen szempontból pedig már jelentőséggel bír az, hogy a körzetben egy vagy két hálózat van, illetve, ha két hálózat van, akkor azok azonos vállalkozás-csoport kezében vannak-e vagy sem, vagyis ebben az összefüggésben a piac nem országos, hanem helyi. Ezért a Versenytanács a hálózati hozzáférés szempontjából az összefonódással érintett piacnak tekintette Dunakeszit és Veresegyházát, mint a Wirepress Kft. kábeltelevíziós hálózata által lefedett földrajzi területet.

  • 42)

    Az országos piacon folyó verseny szempontjából a MATÁV-csoport a közcélú vezetékes távbeszélő előfizetők 75 százalékával, továbbá a kábeltelevízió előfizetők 7,6 százalékával rendelkezik. Ez nem vitathatóan gazdasági erőfölényes helyzetet jelent, ami a kérelem szerinti összefonódással hozzákerülő további 0,3 százaléknyi kábeltelevízió előfizető révén - ha csekély mértékben is, de - tovább erősödik, különös tekintettel arra, hogy olyan földrajzi területen szerez kábeltelevíziós hálózatot, ahol jelenleg nincs az előfizetők elérését biztosító távközlési hálózata.

  • 43)

    Az összefonódással érintett helyi földrajzi piacon a MATÁV-csoport nem rendelkezik közcélú távbeszélő hálózattal. Igy az összefonódás ezen a piacon nem erősít meg gazdasági erőfölényt, sőt: a gazdasági verseny szempontjából kifejezetten előnyösnek tekinthető, hogy a helyi hozzáférési piacon alternatívát biztosít majd a helyi közcélú távbeszélő szolgáltató (a Digitel 2002 Rt.) mellett.

  • 44)

    Mindezek alapján a Versenytanács, összevetve a MATÁV-csoport gazdasági erőfölényes helyzetének az országos piacon bekövetkező csekély mértékű erősödését a helyi piacon mutatkozó kedvező versenyhatásokkal - egyezően a vizsgálati jelentéssel - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kérelem szerinti összefonódás által létrehozott helyzetet összességében nem káros a gazdasági verseny szempontjából, mire tekintettel a Tpvt. 77. § (1) bekezdés a) pontja szerinti döntésében az összefonódást - a Tpvt. 30. § (2) bekezdésére tekintettel - engedélyezte.

VII.

Bírság

  • 45)

    A Tpvt. 78. § (1) bekezdése szerint bírság szabható ki azzal szemben, aki a törvény rendelkezéseit megsérti. A Tpvt. 79. § értelmében az összefonódás engedélyezési kérelem elmulasztása esetén a bírság összege legfeljebb napi tízezer forint.

  • 46)

    A kérelmező kérelmét az Adásvételi Szerződés 2000. február 17-i megkötését követő 59. napon 2000. április 17-én, vagyis 51 nappal a Tpvt. 28. § (2) bekezdése által előírt határidő (a szerződés megkötésének időpontjától számított nyolcadik nap) után nyújtotta be. A Versenytanács a mulasztásért - figyelembevéve, hogy az MkTV Kft. a kérelmet, ha késve is de benyújtotta - a maximálisan kiszabható ötszáztízezer forintnál alacsonyabb, százezer forintos bírságot szabott ki.

VIII.

Eljárási kérdések

  • 47)

    Az ügyfelek a Tpvt. 74. § alapján kérték a tárgyalás mellőzését, ezért a Versenytanács határozatát tárgyaláson kívül hozta meg.

  • 48)

    A kérelmező a Tpvt. 62. § (1) bekezdése szerinti eljárási díjat előzetesen lerótta, ezért arról rendelkezni nem kellett.

  • 49)

    A határozat felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezés a Tpvt. 83. § (1)-(2) bekezdésein alapul.

Budapest, 2000. július 13.

dr. Bodócsi András sk. előadó
dr. Györffy István sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Ágoston Marika