Vj-65/2000/28

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Tormási János vezérigazgató által képviseltPolgári Kereskedelmi Bank Részvénytársaság(1093 Budapest, Lónyai u. 38. szám alatti)I. r.
a dr. Lőrincz László (9700 Szombathely, Kiskar u. 5. I. emelet 3. szám alatti) ügyvéd által képviseltÉlő Bálint(9400 Sopron, Vasvári Pál u. 7. szám alatti) egyéni vállalkozóII. r.eljárás alá vont ellen fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma miatt indított eljárás során - tárgyaláson kívül meghozta az alábbi

határozatot

A Versenytanács megállapítja, hogy a II. r. eljárás alá vont vállalkozás újsághirdetéseiben 2000. március 14-től május 2-ig a fogyasztók áruvásárlási hitelhez jutását "előlegmentesen" valótlanul, 1999. június 1-től "a 20 % előleggel, kamatmentesen" kijelentéssel, a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon állította. Ez utóbbi magatartás folytatását a határozat kézhezvételétől megtiltja.

A Versenytanács bírság kiszabását mellőzi.

A Versenytanács az I. r. eljárás alá vont vállalkozással szemben az eljárást megszünteti.

E határozat ellen az eljárás alá vont vállalkozások a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtható, de a Fővárosi Bírósághoz címzett felülvizsgálat iránti keresettel élhetnek.

Indoklás

A Versenytanács az ügyfelek előadása, a csatolt írásbeli bizonyítékok, valamint az 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 71. §-a készült vizsgálati jelentés alapján a következő tényállást állapította meg:
A fogyasztók a tartós fogyasztási cikkek vásárlását a helyszínen történő hitelfelvétellel is intézhetik, mert hitelnyújtó pénzügyi vállalkozások vagy egyéb gazdálkodó szervezetek e szolgáltatása helyben igényelhető. A hitelnyújtásban az üzletek kereskedői közreműködnek, akik akár több pénzügyi vállalkozással is szerződéses kapcsolatban állnak, hogy elősegítsék a kölcsönügyletek létrejöttét a fogyasztók és a pénzügyi vállalkozások között, miután a kölcsönnel növelt vásárlóerő forgalmukat előnyösen befolyásolja.
Az I. r. eljárás alá vont vállalkozás (a továbbiakban: Bank) 1999. július 1-én kötött a II. r. eljárás alá vonttal (a továbbiakban: Kereskedő) együttműködési megállapodást azzal, hogy annak három áruházában (Sopron, Győr, Nagykanizsa) kínálja a Bank Polgári Kölcsön elnevezésű fogyasztási kölcsönét.
A Polgári Kölcsön nyújtásának feltételeit az alábbi táblázat foglalja össze:

Kölcsön megnevezése

Éves kamatláb

Kezelési költség

Kamatmentes kölcsön

0 %

6 hó esetén 8 %
12 hó esetén 14 %

Kezelési költség mentes kölcsön

28 %

0 %

Kezelési költséges kölcsön

6 hó esetén 9,5 %
12 hó esetén 17,5 %
18 hó esetén 20,0 %
24 hó esetén 22,0 %

5 %



A táblázatból következtetésként levonható, hogy a kamatmentes kölcsönnél a Bank ugyan nem számít fel kamatot, de ez nem lényeges előny a másik két kölcsönhöz képest, figyelembe véve a kölcsönfelvétellel járó egyéb terheket.

A Bank a szerződéses jogviszony fennállta alatt a Polgári Kölcsön nevű szolgáltatását nem reklámozta, a kereskedők reklámtevékenységében sem vett részt, s csak azt a tájékoztatást nyújtotta az ügyfeleknek a szerződéses Kereskedő üzletében is a fogyasztótájékoztató prospektuson kívül, amelynek közzétételére a jogi szabályozás kötelezi (hirdetmény, üzletszabályzat, általános szerződési feltételek).

A Kereskedő 2000. május 1-ig kínálta a Polgári Kölcsönt, mert a Bank beolvadása következtében hitelnyújtási szolgáltatása Áruvásárlási Hitel néven a Postabank Részvénytársaság szolgáltatásaként jelent meg újra a pénzügyi piacon 2000. május 2-től.

A Kereskedő nemcsak a Bankkal lépett szerződéses kapcsolatba a hitelnyújtás elősegítése érdekében; az OTP Bank Részvénytársasággal 1992. augusztusától van szerződése, a Répcelak és Vidéke Takarékszövetkezettel szerződése 2000. március 14-ig állt fenn.
A Takarékszövetkezet lényeges hitelnyújtási feltételei között szerepelt, hogy előleg azaz fogyasztói önrész befizetése nélkül volt mód hitelfelvételre.
Miután a Postabank feltételei között szintén szerepel az előlegmentes kölcsön nyújtása, de csak a Postabanknál folyószámlát vezető ügyfelek számára, a Kereskedő az átmeneti szünetet követően (március 14-május 2.) ismét kínálhatott előlegmentes kölcsönt.

A Kereskedő az elmúlt évek alatt önálló reklámozást folytatott. Ennek során nem szorítkozott az üzlethelyiségében lévő pénzügyi tájékoztatások továbbadására, terjesztésére, hanem a rendelkezésre álló tájékoztatásokból, szerződéses feltételekből egyes részeket kiragadott és azokat hirdetésekben tette közzé a heti rendszerességgel megjelenő Soproni Hírsztár, és Soproni Szuperinfo hirdetési újságokban Idea Műszaki Áruház név alatt.
A szűkszavú hirdetések jellemző eleme az előlegmentes hitelhez jutás volt - holott ilyen feltétellel 2000. március 14. és május 2. között a Kereskedő egyik szerződéses partnere sem nyújtott áruvásárlási kölcsönt -, valamint a kamatmentes hitellehetőség hangsúlyozása, amellett, hogy részletes felvilágosításért a Kereskedőhöz kellett fordulni.

A Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 69. § (1) bekezdésére figyelemmel a Tpvt. 70. § (1) bekezdés szerint azért indított eljárást, mert vélelmezte, hogy az eljárás alá vontak fogyasztási kölcsönre vonatkozó tájékoztatása megtévesztésre alkalmas.

Gyanúja a Bank magatartását illetően nem igazolódott, mert a fentiekből megállapíthatóan semmiféle olyan piaci magatartást nem tanúsított, amely az ügyben fogalmilag felmerülő fogyasztómegtévesztést tiltó Tpvt. 8. § (2) bekezdésébe ütközik.

Ellenben a Kereskedő által sem vitatottan a vizsgálati időszak egy részében úgy hirdette az előlegmentes hitelnyújtást, hogy ilyet közvetíteni nem is tudott, valamint a felvehető hitel kamatmentességének hangoztatásával azt a hamis látszatot keltette, hogy rendkívül kedvező feltételekkel szerezhető a hitel, ami által homályban maradt mindazon egyéb költség, amely a hitelt a felvevő fogyasztó számára lényegesen terhesebbé tette.
Ezért a Versenytanács a jogsértést megállapította (Tpvt. 77. § (1) bekezdés c) pont) egyben szükségszerint rendelkezett a törvény rendelkezéseibe ütköző magatartás további folytatásának megtiltásáról (Tpvt. 77. § (1) bekezdés e) pont). Bírság kiszabását a magatartás csekély piaci jelentősége, valamint a Kereskedő beismerő magatartása miatt mellőzte.
A Bankkal szemben az eljárást jogsértés hiányában megszüntette a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a pontja szerint, a 77. § (1) bekezdés h) pontja alapján.

A Versenytanács határozatát a Tpvt. 74. §-a szerint tárgyaláson kívül hozta meg.

Az eljárás alá vontak számára a Tpvt. szerinti határozat elleni jogorvoslati jogot a 83. § (1) bekezdése biztosítja.

Budapest, 2000. augusztus 8.

dr. Kállai Mária sk. előadó
dr. Sólyom Eszter sk.
dr. Bodócsi András sk.
Ágoston Marika