Vj-10/2000/8

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Somogyi Tiborné gazdasági igazgató által képviselt Budapesti Temetkezési Intézet Rt. (1086 Budapest Fiumei út 16.) eljárás alá vont ellen gazdasági erőfölénnyel történt visszaélés megállapítására indult eljárásban - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

határozatot

A Versenytanács az eljárást megszünteti.

E határozat felülvizsgálatát a kézhezvételtől számított 30 napon belül a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a Gazdasági Versenyhivatalnál benyújtandó keresetlevélben kérheti az eljárás alá vont.

Indoklás

A Gazdasági Versenyhivatal hivatalból indított versenyfelügyeleti eljárást az eljárás alá vonttal szemben, mivel észlelte, hogy a hamvak kiadásáért felszámított 1999. évi szolgáltatási díjainak valamint díjalkalmazási feltételeinek meghatározásával, illetve érvényesítésével kapcsolatos magatartása a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (továbbiakban: Tpvt.) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmi szabályai (21.§ a) pont) sértheti.

Eljárás alá vont egyszemélyes zártkörű részvénytársaságot a Fővárosi Közgyűlés hozta létre az 1301/1999. (VI. 24.) Főv.Kgy. h. számú határozatával. Az önkormányzat 14 temető tulajdonát és kezelési jogát adta át az eljárás alá vontnak. Évente mintegy 26-28 ezer temetést végeznek, ennek 72-73 %-a hamvasztásos formában történik. Az eljárás alá vont a szolgáltatási díjakat és díjalkalmazási feltételeket díjjegyzékben teszi közzé, ezek a felvételi helyeken megtekinthetők. A díjtételek módosításánál a hatálybalépést megelőzően 15 nappal tájékoztatásul felterjesztik a Fővárosi Önkormányzathoz. Az eljárás alá vont nyilatkozata szerint urnakiadásra viszonylag kevés esetben kerül sor, pl. 1999. novemberében összesen 95 esetük volt.

Az eljárás alá vont az 1999. évi díjjegyzékében az elhunytak hamvainak kiadására a szolgáltatás körülményeinek figyelembevételével differenciált díjakat határozott meg,ennek összege a szolgáltatási tevékenységet terhelő 12 %-os áfát figyelembevéve 5.600.-Ft-tól 8.610.-Ft között változott. A vizsgálati jelentés megállapítása szerint az Rt. a hamvak átadásának díjait 1999-ben az 1998. évi díjakhoz képest a fogyasztói árszínvonalváltozás alatti mértékben emelte. A hamvak kiadásának legmagasabb 1999. évi díjának kialakításánál a szolgáltatás ellenértékét három munkaművelettel

  • -

    urna kivétele sírból, vagy fülkéből (1.680.-Ft)

  • -

    urna temetőn belüli szállításával (1.330.-Ft)

  • -

    hamvak kiadásában és ennek dokumentálásával (5.600.-Ft)

kapcsolatos költségeinek figyelembevételével állapította meg.

A vizsgáló megállapítása szerint az eljárás alá vont által üzemeltetett temetőkben elhelyezett hamvak kiadása csak a temető üzemetetőjétől, azaz az eljárás alá vonttól rendelhető meg, így az eljárás alá vont gazdasági erőfölényes helyzete a Tpvt. 22. § (1) bekezdés a) pontja alapján fennáll. Ezen erőfölényes helyzetével azonban nem élt vissza figyelembevéve azt is, hogy a szolgáltatási díj mértékének komplex értékelésénél azt is figyelembe kell venni, hogy az eljárás alá vontnál az ellátási kötelezettségből adódóan jelentős költségek merülnek fel, amelyek nemcsak a teljes körű temetési szolgáltatást közvetlenül igénybevevőket, hanem azokat is érintik, akik a komplex temetési szolgáltatás egyes elemeit vagy csak kapcsolódó szolgáltatásokat vesznek igénybe. Mindezek alapján a vizsgáló az eljárás megszüntetését indítványozta.

A Tpvt. V. fejezete tartalmazza a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmára vonatkozó rendelkezéseket. A 21. § úgy rendelkezik, hogy tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni. A paragrafus a) pontja szerint különösen az üzleti kapcsolatokban - ideértve az általános szerződési feltételek alkalmazásának esetét is - tisztességtelenül vételi vagy eladási árakat megállapítani, vagy más módon indokolatlan előnyt kikötni, vagy hátrányos feltételek elfogadását kikényszeríteni.

A Versenytanácsnak abban a kérdésben kellett döntenie, hogy az eljárás alá vont megsértette-e ezt a rendelkezést, visszaélt-e erőfölényével.

A Tpvt. 22. § (1) bekezdés a) pontja szerint gazdasági erőfölényben van az érintett piacon az akinek az áruját ésszerűen helyettesítő árut nem vagy csak a szakma és az adott áru szempontjából a szokásosnál számottevően kedvezőtlenebb feltételekkel lehet beszerezni. Jelen esetben egyértelműen megállapítható, hogy az eljárás alá vont az urnakiadás piacán a fővárosban gazdasági erőfölényben van, mivel csak ő engedélyezheti, intézheti az urnák kiadását. A lefolytatott vizsgálat azonban nem tárt fel olyan tényeket, amelyek azt bizonyítanák, hogy ezzel az erőfölényével az eljárás alá vont visszaélt volna, és az a Versenytanács álláspontja szerint sem valószínűsíthető, tekintettel arra is, hogy az 1999. évi díjakat az eljárás alá vont 1998. évi díjakhoz képest a fogyasztói árszínvonal változás alatti mértékben emelte. Ezért a Versenytanács a Tpvt. 72. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást - egyezően a vizsgálói indítvánnyal megszüntette.

A jogorvoslatra vonatkozó rendelkezést a Tpvt. 83. §-a tartalmazza.

Budapest, 2000. április 5.

dr. Lénárd Réka sk. előadó
dr. Bodócsi András sk.
dr. Sólyom Eszter sk.
Kis Lászlóné